Magyar Országos Tudósító, 1933. november/1

1933-11-10 [087]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ lo, törvényszéki kiadás.- Budapest, 1933, nover.be r lo • _~ ZU GOMBOS ELLENI ÁLMERENSfLET /6 . folytatás./' A t ér vény széle nog is eskette Perley Lajost, Klein. Vil: .osnét és Prücklor Jánost,a védő inditványát azonban elutasította. Ezután a perbeszédekre került a sor. Vitéz Széchy István dr. súlyos.büntetést kért Löwingerre, mert - ariint mondotta - gonosz ember az, aki hárem em­bert börtönbe juttat anélkül, hogy a legkisebb alap is volna bűnössé­gük mellett,. Kérte tekintetbe vonni, hogy Löwingor pénzt akart sze­rezni hamis vádaskodásával és miatta három ártatlan ember a legsulyo* sabb helyzetbe került. Ács Jenő dr. /budapesti/ kirendelt védő beszédé­ben utalt arra, hogy már a rendőrség megbízhatatlan besúgónak ismerte Löwingert, mégis elhitte amit mondott és a három sértettet letartóztat­ta. Kérte betudni büntetlen előéletét. A törvényszék fél 2 órakor hird ,tte ki ítéletet, amelyben bűnösnek mondotta ki Löwingor Samut háromrendbeli hamis vád bűntetté­ben es ezért két és félévi fegyházbüntetésre ítélte, melyből három hó­napot az eddig elszenvedett fogsággal kitö-**ltöttnek vett. Az ítélet indokolása megállapította, hogy Löwinger a véd .kezese során határo­zottan állította, hogy az általa tett feljelentés — ' ' ,j • nem volt alaptalan, a sértettek valóban szövetkeztek vele együtt. Ez­zel szemben a törvényszék azt állapította meg, hogy védekezése nem fe­lel meg a valóságnak. A három sértett ugyanis eskü alatt megcáfolta a vádló t állításait, & ráQXoftlö'Xlbn szól az, hogy a büncselekmóny el­követésére vagyoni haszonszerzés^ okából vállalkozott, hogy Perley Iga­zolhat ólag valóban jelentkezett a miniszterelnökségnél kihallgatásra, hogy az általa tudottakat előadja és végül* hogy a vádlott fizikailag Sem lett volna lépes az állítólag vállalt szere pót betölteni. Enyhítő körülménynek vette a törvényszék Löwinger büntetlen előéletet, viszont súlyosbít ónak, hogy a hamis vádaskodást vagyoni haszonszerzés céljá­ból követte el és hogy alaptalan feljelentése folytán a három sértet­tel szemben szigorú megtorló intézkedéseket léptettek é létbe azáltal,, hogy Őket ebből az ügyből kifolyólag le is tartóztatták. Az i telet el­len ugy az ügyész, mint az elitélt és védőj« fellebbeztek. Vitéz Széchy ügyész indítványára végül a törvényszék Löwinger további fogvatartása ellett döntőt t # tekintettel arra, hogy szökésétől tartani lehet. /MOT/SY ZU ZAVAROS ÜGY.. /3 . folytatás./ Pischl Gyula f„stőmester arról vallott, hogy a járványkór­ház festési munkálatait ellenőrizték s ha hibát észleltek, ezt ki is javították. lausor Rudolf ugyancsak a festési munkálatokról vallott* • majd Pető János vallomását'ismertették. Ivánka Lajos ny, műszaki főtanácsos a székesfohérvári álla: ­építészeti hivat...1 volt főnöke tett vallomást ezután. Elmondotta, hogy az útburkolási munkálatok kiírása után a háztulajdonosok a határoza­tot Megfellebbezték, mert egynegyed részét a költségeknek a háztulaj­donosoknak kellett fizetni. Ö okkor felülvizsgálta a kiírást, amely nagyon pongyola volt. Az egész 26 milliárd koronás kiírás, három lap­ból állott. Az• egységesárak szerint. 4o-5o százalékkal magasabban vol­tak meg álla pi tva, mint abban az idáben özek az árak általában voltak. Egy 16 milliárdos tétel csupán egy sorbei állt, igy szólt: "Tizenhét­ezer négyzetméter kerámia burkolat". A rengeteg pétmunka éppen a pon­gyola kiirás miatt történt. Ezután . fc 1 sorait tételeket, melye­ket tulmagasan számítottak, igy például a földmunka egységárát 8 pen­gő 56 fillérbe*!vettó^Ténnslc az ára abban az időben 2 penge volt. Az u tszegélyezési munka egy s •'gárá{ 13 pengő 4o f illér* > *f Jfr, , az ilyen mun­ka ára pedig általában 6 p.ngő volt abban az időben. Szerinte 3oo,ooo pengővel többe került az útburkolás, mert nem szabályosan törtont a ki ­írás. Eémondta még ezután, hogy a szakosztályi ülésekre ha fontos ügyet tárgyaltak nem hívták meg. Egy jegyzőkönyvben, mint megjelent szerepelt, pedig nem is volt ott. Számos kérdést intéztek ezután a ta­núhoz, majd Bary Zoltán dr. .kir. ügyész kérte a tanú megeskető sét. - Ellenzem a tanú megesketősé t - állt fel Zavaros Aladár dr. védője.-- A szakosztályi intésekre mindenkit meghivtak, tehát Ő is ka­pott meghivást. Ellenséges viszonyban állt és áll a tanú Zavaros i-ála­dárral.- /F lyt. köv ./P. J.-JfaiUAUt^txUÍ,

Next

/
Thumbnails
Contents