Magyar Országos Tudósító, 1933. november/1
1933-11-10 [087]
ZU ZAVAR3 ÜGY* / 2. folytatás./ A püspök kihallgatása után Simon Sándor helyettes polgármester, pénzügyi tanácsos tett vallomást a városi pénzkiutalásokról és a számlák kifizetéséről. Egy alkalommal megállapította, hogy Vass János asztalosnak a számláját, még u munka elkészítése előtt kiutaltatta Vargha Elemér és ő erről jelentést tett. - Ha ilyeneket észlelt és erről jelentést tett, miért nem függesztették fel Varghát az állásátél? - kérdezte az elnök. - Awt nem tudom - volt a felelet. Barkas Sándor helyettes polgármester a tanácsülések lefolyásáról és a pénzkiutalásokról vallott. Elmonodot ta, hogy a számvevőség vizsgálja felül a számlákat, melyek a pénzögyi tanácsoshoz kerülnek, onnan pedig a polgármesterhez, aki szignovai latja el. Ezeket a számlákat tekintettel arra, hogy napontv 2-3oo kerül a polgármester elé mind nem r ívidiálhat j a. Ö maga is csak . jtichpr óbákat szokott tenni. Az elnök ezután s zünet et rendelt el, majd szünet után Kovács Géza tb. főjegyző vallott a j egy z ököny vezet és ekr el. Bokor Attila városi tanácsos elmondotta azt a jelenetet, amely Zavaros felfüggesztése után köate és Bárdon között lezajlott, azon az^hapon, amikor a főispán Zavarost állásától felfüggesztette, magához kérette: a város főtiszt viselőit, köztik Öt is, A főispántól va_ ló távozásuk ut an az ő irodahelyiségeben tartózkodott Bárdon, aki, mint tisztviselő ott dolgozott. Bárdon megkérdezte tőle, hogy mi' történt s ekkor ő megmondta, hogy Zavarost felfüggesztették „Hasától. Bárdon amikor ezt meghaletta igy szólt: "Csak nem a levél miatt. 1 ?" Bokor Attila ezután elmondotta, hogy Zavaros Aladárt a román megszállás alatt és a kommün alatt túszként letartóztatták. Az ügyész kérdésére kijelentette azt Is, hogy tudomása szerint Zavaros vörös zászlóalj-parancsn ok is volt. Molnár Rózsi tisztviselőnő, aki a városi mérnöki hivatalban dolgozott, arról vallott., hogy Vargha Elerrér privát munkákat is végeztetett velük a hivatalban. Az irat égetéssel kapcsolatban kijelentette, hogy papirosokat égettek el, de iratokat nem. Bebori József kárpitosmester kijelentette, hogy Zavaros a sportklubra nagyon sokat költött és nagyon sokat dolgozott az érdekében; Szekf ü István fAvarozó a különbőz.- kavics szállit ásókról tett vallomás t. Vitéz láng István városi számvevő Zavaros kérdésére kijeién t őt te, hogy a volt polgármester senkivel szemben sem járt el igazságtalanul. Az egyik vádlott megkérdezte., hogy az árlejtéseknél a számvevőség rés-érői volt-e ott valaki, kijelentette: Igen. Vitéz Vigh János tiszteletbeli alszámvevő arról vallott, hogy az ajánlatokat ő számfejtette.. A vállalkozók által kifizetett bélyegilletékeket Vargha utasítására a számla összegéhez adták, /Folyt. köv./P. ---RABLÁSÉRT ELTELIK EGY KIFUTÓT ES EGY LEe.NYT. »^ Klein Béla kifutó és Far pék Magda ellen a kir, ügyéatz rab ás büntette cimén vádat emelt, mert a vád szerint, ez év nyarán a Városmajorban Kara István motorszerelőtől életveszélyes fenyegetés után aranyórát és láncot elvettek. A tárgyaláson Klein Bela, aki lopásért már egyszo büntetve volt., tagadta bűnösséget és azzal védekezett, hogy a láncot • földön találta, de aráról nem is tud. Farpék Magda ugyancsak tagadta bűnösségét. Elmondta.,hhogy az utcai sétált és Kara István őt megszólította: sétálni hivta. A Városmajorban Kara megtámadta öt s ekkor segítségért kiáltozott.. Klein Béla, akivel közös háztartásban lakott, a közelben tartózkodott és az ő segítségére sietett.' Klein és Kara egymással dulakodtak és eközben veszhetett el az óra. A láncot Kara neki adta és kés őbbyis szavette tőle.. Kara István kihallgatása során elmondta, hogy a nő megszólította et az utcán és leérte kisér.jo el őt, mert mesíu lakik. A Városmajorban Farpék Magda minden ck nélkül segítségért kiáltozott. A kiáltozásra Klein Béla hozzájuk szaladt és késsel a kezében /Folyt. köv./P