Magyar Országos Tudósító, 1933. november/1

1933-11-07 [087]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ KÚirat, Hatodik kiadás. Budapest, 1933. november 7. XV. évfolyam 252.szám. - ' P E 5 T V Á K M E G-Y E /pestvármegye klögytüóso. Folytatás.3./ jóváhagyja. E tárgy felett hosszabb vita Indult, amelyben résztvettek VI- v c z ián Istvá n , Ősik József ? Hankovszky vármegyei ügyész, Erdélyi Ló-~ ránt alispán és Preszly Elemér főispán, akinek feltett kérdésére a kisgyű­lés a vármegye megsemmisítő határozatát magáévá tette. Tihanyi Kál­mán bejelentette, hogy a vármegye és a belügyminiszter határozatát Újpest városa és Jónás Gyula tüzoltófőparancsnok a közigazgatási bírós ágnál'meg­fellebbezi. Ezután a kisgyűlés a tárgysorozatot tárgyalta lo. /MOT/O. Vr, Ml M .RENDŐRSÉG MEGSZÖKÖTT EK3ZERüGYNÖK. A budapesti királyi törvényszék vizsgálóbirája elfogatóparancsot adott kl L u s't i g Nándor ékszerügynök ellen,aki több budapesti ' ék3zoi"kkere3kedőtől kb,tízezer pengő ékszereket vett át bizomány­ba, azzal, hogy azokat éjjeli mulatóhelyeken az ottani alkalmazottak között fogja értékesiteni. Lustig Nándor az ékszerek árával nem számolt el és 3-án megszökött. A rendőrség megállapította, hogy sógorának, Kun Józsefnek nevé­re saját fényképével ellátott Európa és Ázsiára szóló útlevelet szerzett és ' az utóbbi Időben a Kun József álnevet is haszlaálta. Ai nyomozás tovább folyik. /MOT/B. H I R E K —-A TURÁNI TÁRSASÁG'november 10-én,pénteken este hat órakor, saját helyisé­géb en,/országháza XI.kapu/ liléét tart", Dr. Cholnoky Jenő "A belsőázsiai pásztornépek jelentöségo a művelődés történetében' 1 cimmel tart előadást. /MOT/B. —A PETŐFI TÁRASÁG november 12*-én ; délelőtt f élt i zen egy' órakor a Magyar Tudományos Akadémia termében felolvasó ülést tart. /MOT/B. á CSENDőRSEGI HÍRKÖZPONT KÖZLEMÉNYEI ELTŰNTEK. Mull el* Henrik, 15 éves gyönki gimnáziumi tanuló, .zülei lakásáról október 25-én eltűnt., A fiu személyiéi^'ás a: kb.162 errumagas ,ho ^s zas, ar­cu, kők szemű; eltávozásakor barna kabátot, ugyanolyan szinü nadrágot,szürke cipőt viselt. Antal István 21 éves, soltszentlmrei péksegéd,szüleinek lakásáról . még ezév szeptember elején szónélkül eltávozott és azóta nem tudnak róla,A péksegíd 168-170 cm,magas,közepeson fejlett,gesztenyebarna ha^u,sárga szemű; legutóbb szürke kalap ..szürke kabát é3 pantalló és fekete füzóscipő volt raj­ta. A csendőrség az eltűnteket keresi. /MOT/ HALÁLOS VONATELGÁZCLÁS. Szolnok határában a Budapest felől érkező 606.sz. ' gyorsvonat elgázolta . Pécs Miklós szolnoki lakost, aki a helyszínen meghallt. Megállapítás ::er?.nt baleset történt, /MOT/ ELTEMETTE A BEOMLOTT GÖDÖR FALA» P6to rvá a r r a község határában lévő három méter mélységű homokgödör oldala a nagy esőzéstől beomlott és eltemette az éppen ott tartózkodó Oláh Erzsébet 12 éves kisloányt .Mielőtt a gyermeket ki­áshatták volna, a'nagy homoktömeg alatt megfulladta A balesetért senkit sem terhel felelősség. /MOT/ -«-—. HÁZASSÁG. E r d é 1 y i Mária é: dr,M o r v a y Iván november ll-én, szombaton délután öt órakor tartják esküvőjüket a Kálvin-téri református templomban. /MOT/O.

Next

/
Thumbnails
Contents