Magyar Országos Tudósító, 1933. november/1
1933-11-07 [087]
MAGY'.E ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ K í r - H _ G *L° É-!Jr kiadás^ Budapest, 1933. november 8. XV. évfolyam, 252. szám.FŐVÁROS A TÖRV NYHATóSÁGI TANÁCS t'rLÉSE. A törvényhatósági tanács leedden délelőtt folytatta a költségvetés tárgyaláséit. Mielőtt áttértek volna a részletes tárgyalásra, az elnöklő főpolgármester napirend előtt P a y r Hugónak adott engedélyt a felszólalásra. ?ayr Hugó felszólalásában, a mult ülésen:elhangzott beszédére tért vissza és hangoztatta, hogy azt tévesen értelmezték és tendenciózusan ugy állították be, mintha a komaányt a városházán akarta volna bombázni. Leszögezi, hogy esze ágában sem volt a kor: mányt támadni, ezt nem is tette. A tanács egy kormányellenes küzdelem-' nek nem is lehet a fóruma. Volt eset, amikor kritizált bizonyos kormány . intézkedéseket, de az ilyen kritika mindig csak tárgyi alapon nyugodott és sohasem volt személyek ellen irányuló hátbatámadás. Ámult ülésen a főváros gazdálkodását kritizálta és a törvény intencióinak megfelelően r polgármestert tette felelőssé, Nem a személyét támadta, hanem hivatalos működését kritizálta, amidőn a főváros és intézményei érdekében erélyes eljárást kivánt tőle azzal a bizottsággal szemben, amelynek tagjai iránt egyénileg elismeréssel v iseltetik, amely azonban nézete szerint túllépi hatáskörét, s ezáltal a főváros adminisztrációjára nézve súlyos komplikációkat idézhet elő. P a y r Hugó itt a közérdekeltségek felügyeleti hatóságára utalt. Felszólalására L i b e r Endre alpolgármester megállapi-, totta, hogy a lapokban megjelent és kifogásolt közlések nem a hivatalos tudósítástól erednek, hanem más oldalról kapott információkból szár máznak. Dr. 3 i p c c z Jenő polgármester válaszolt ezután az általános vita során elhangzott felszólalásokra. Sajnálja, hogy a magassz invonalu vita nem folyt le a sajtó nyilvánossága előtt, mert igy a közvéleménynek nincs egyetemes képe a költségvetés tárgyalásáról. A fővárosi törvény errevonatkozó szakasza sajnos nem felel meg az életnek A tanácsnak nincs semmi titkclnivalc j a, ezért kívánatos, hogy a tanács munkássága a közvélemény előtt ismert legyen. Révész Mihály a vita alá* kifogásolta, hogy a költségvetés tervezetét nem terjesztette a pénzügyi bizottság elé. Azért nem tette, mert ezáltal a költség-vetés tárgyalása nagyon elhúzódott volna, amiért nem vállalhatta volna a felelősséget. A költségvetéstervezetet az idei esztendő tapasztalatai alapján terjesztette a tanács elé és azt hiszi, hogy a gazdasági életben nea lesz rosszabbodás, y felszólalók többsége hangoztatta, hogy a kiadási oldalon további takarékosság nem lehetséges. Ezért elhangzott Bródy Eme szájából egy olyan indítvány, hogy a főváros az önkéntesen vállalt feladatköröket szüntesse meg. Ezt a fölfogást nem tudja osztanij mert a főváros kultúrája és nivója megkívánja G feladatkörök betöltését és azokat sem a társadalom, sem mas hatóság nem tudná olyan szeretettel elláVtni, mint a főváros. Elhangzott olyan felszólalás is, amely bizonyos intézményeknél a fényűzésnek látszó kiadásokat csökkenteni óhajtja. Bejelenti, hogy ebben az irányban már történtek intézkedések, igy például a bicskei átmeneti otthonnEL is. Harrer Ferenc felszólalásában azt kívánta, hogy szabályozzák az állam és a főváros között a feladatköröket. Ez összefügg Glückstahl Samunak azzal az indítványával, hogy az adómegosztást a kormány és a .főváros között újból szabályozzák,Bejelenti a tanácsnok, hogy ezirányban a lépéseket megteszi. Nem adja fel a reményt, hogy a kívánatos rendezés a kormány beleegyezésével meg is történik. Többen szővátették, hogy közmunkákra csupán ... költségvete- " sen kivül van IC millió pengő előirányozva. Minthogy adó és köztehereme lés t£..z önkormányzat egyetlen falctora sem akar, s mert ez igy van, ezáltal már döntöttek is a közmunkák ügyében^ illetve atekintétben, hőyjg a költségvetésben közmunkákról nem történhet gondoskodás. Glyirány ban is felemerültek aggályok, hogy hitelmüvelet segítségével hajtunk végre közmunkákat-* A nagyméretű kölcsöiiök felvételének ellene van, ert rendszerint rövidlejáratuak és súlyosan megterhelik a következő év költségvetését. Elhangzott az a panasz is, hogy az áruhitel utján végrehajtott közmunkáknál a vállalkozók a munkásokat kizsákmányolják. /Folyt.köv./