Magyar Országos Tudósító, 1933. június/3
1933-06-23 [079]
EGYHÁZI HÍREK / A soproni országos evangélikus konferencia z ár ónap j a.F olytatás,/ az oiőaeó, R o n ú n y i k Sándor szavaira, önvallonására utal,ahol a nagy erdélyi poóta a keresztyénség pozitív hittartolnához vezetéséért Ravasz Lászlónak'mond köszönetet. Jelképes jelentőséget lát Korner professzor abban, hogy az ovangélikus költőnek'a református püspök adta meg az igazi evangéliumba való bepillantást. Meg kell indulni az eleven keresztyének missziós harcának,' Pr ö h 1 c Károly dr, dékán-elnök köszönte meg Korner professzor megrázó előadását, A megindult vitában Podmanic zky Pál bárócr., Deák János'dr., Kovács Sándor dr. egyetemi tanárok, Schlelffior Károly ny.ezredes, Kiss Jenő dr. egyetemi tanár, Kiss Samu lelkész, Kutas Kál-' mán lelkész, Szalay Károly dr. orvos vettek részt, majd Molnár Gyula dr, táblabíró bőszéit arról, hogy a kommunizmus ellen az elhagyottak felkarolásával kell védekezni. Rámutat a leloncgondosác hiányéira, P r ö h 1 e Károly dr.dékán jelentette még, hogy Kapi Béla dr,püspöknek a mai napra hirdetett előadása, a püspök budapesti előadása miatt elmarad, A négynapos konferencia rendezését hosszú fáradsággal Pröhlc Károly dr.ezidci dékán és a fakultás többi professzorai készítették olő. A liceuni tápintézetben a soproni nőegylet tagjai,Kapi püspök nővérével: Kral 1 k Güsztávnéval élükön látták el mlnövégig a felszolgálás munkáját. /MOT/F. HIRE K A MAGYARSÁG A K,LFÖLD KÖLTÉSZETÉBEN. Irodalmi és c ársadalmi életünk jelesei a TESZ kezdésére széleskörű mozgalmat indítottak, hogy a világjamboreerc negyven országból ideoereglő vendégeinknek értékes emléke t nyujtoenrk. A magyarságról, Budapestről és jellegzetesebb tájainkról a legkülönbözőbb nyelveken megjelent költeményeket összegyűjtve, ezek legjavát hazánk szebb vidékeinek képeivel illusztrálva kiadják, A külföldiek e könyvekért cserében a hazájukra vonatkozó Ismertető müveké t* fognak adni és ezekből a magyar társadalom a jámbor se emlékére ogy soknyelvű c sarkészkönyvtár alapját kivan ja megvetni, A társadalmi egyesületek és szakemberek e ttr gyban június 27én, kedden délután félhat órakor ckr, 0 z e t t 1 o r Jenő egyet omi tanár elnöklete alatt a TESZ Falk Mikor -ucca 1. számú helyiségében értekezletet tartan-k, ahol az eddig összegyűjtött költeményeket is bemutatják. E munka teljessége kedvéért a vezetőség felkéri mindazokat, akik ily költemények birtokában vannak, hogy azokat az értekezletre elhozni, avagy lemásolás céljából a TESZ Széchenyi Propaganda Központja elmére beküldeni oziveokodjonok• /MOT/B