Magyar Országos Tudósító, 1933. június/2
1933-06-14 [078]
POLITIKA /Í.IARTON BÉLA ISLERTETTE A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJÁNAK SZERVEZKEDÉSÉT.Foly t./' - Ez az olapadatgyüj tés nem pártpolitikai szempon'-.okból törten;, hanem éppen azért, mert a Nemzeti Egy súg Pártjának szervezetei a választazokat kitöltő intervallumban szociális missziót töltenek be, e szociális munkának az előkészítésére volt szükség olyan adatgyűjtésre, amely a magyar vicék struktúráját teljességélien visszatükrözi. Nem hiszi, hogy ezeknek az indokoknak a figyelőmbe vételével ., józanul gondolkodó -máber kifogásolná azt, hogy az adatgyűjtés agy részében a közigazgatás segítségét igénybe vették. Ezzel szemben azonban felelősségének mljes tudatábtn a leghatározottabban kijelenti, hogy a Nemzeti Egység Pártjának sz rvezetel a közigazgatás kikapcsolásával nemzeti öntudatra felépített társadalmi szervezetek lesznek, o éppen ezért volt szükség nyolc hónapra, hogy a megf3lelő és a közigazgatástól független eröo szervez etek álljanak a nemzeti mozgalom rendelkezésére* lemé telten hangsúly ózta, hogy ezek a szervezetek távolról sem Lesznek ad hoc vált sztási szervezetek, hanem faladatuk az, hogy ebbon a szomorú magyar jelenben az éle; minden vonatkozásában népünk'részére a szervezettségből fakadó hitnek es erőnek tudatát biztositsák, - Szervezési munkánk - mondotta végül Marton Béla - vazérünk nemzeti mozgalmának egy alkotó eleme és mert a nemzet jövőjébe vetett törhetetlen hittel és megalkuvást nem ismerő kitartással dolgozunk,hiozszük,'hogy munkánkat eredmény és a magyarok Istenének áldása fogja kisérni. Marton Béla -zután átnyújtotta a sajtó képviselőinek a Nemzeti Egység pártjának szervezeti szabályait, majd végig vezette őket a párt helyiségeiben, ahol a szervezéssel kapcsolatos munkálatokat ismertette előttük..Utána a sajtó képviselőit teán látta vendégül. X. M. HÍREK —-ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ. A temesvári királyi katolikus /kegyesrendi/ főgimnáziumban '1903 • év., júniusában érettségizett, illetőleg a velünk több éven át együtt járt volt osztálytársainkat kérjük, hogy a Budapesten 1933. évi június hó 29-én tartandó harmincéves találkozón megjelenni ésa J megjelenési szándékukat s lakcímüket lehetőleg azonnal alulírottak valamelyikével tudatni szíveskedjenek, hogy c részletekről kellő időben értesülhessenek. Dr, Kovacoics Dezső nyugalmazott főispán /Budapest,'II, Zoigmond-ucca 24./; dr, Both Dezső OKH-.gazgato /Budapest, II. Trombitás-ucca 13,/.' /MOT/B [i /, Pro d o m o : Fonti hir szives közlécét kéri a t, SzerkeszA/' tőségektől Oláh János, a MOT munkatársa.