Magyar Országos Tudósító, 1933. június/2
1933-06-14 [078]
— -AZ IRóK GAZDfv SaGI EGY EZÜLÉPÉHSK GYÁZZKÖZGYÜLÉSE. Szerdán délután négy órakor gyűl tele egybe az IGE tagjai az Otthon Körben, hogy vára olcnul elli ung c elnökük, Fakóbo József halála feistc érzett gyáozuknak kifejezést adjanak. A gyűlésen Móricz Zsigmond társelnök búcsúztatta az elhunytat. 3eazédéb.,n megrendült hangon emlékezett vissza arra az utolsó találkozásra, amely r. lillafüredi iróhém...gnyátásakor o miskolci pályaudvaron játszódó;, la közöttük. Visszaidézte a halott elnök 'mosolygó, vidám,fiatalos al.kját és azt, hogy senki sem fedezhette volna fel rajta o közöli halál ér intésé;, 3 eozél ; rrról a hatásról, amelyet roá és az egész ünneplő közönségre Pckois Jozs .f kongresszusi megnyitó beszéde: hr. ttyudclr tett, A fiatalok „lőtt, az uj generáció .-lőtt tárta fel bonne az élet és a cselekvés kapui;, Rezignáltán'j alantot te ki, hogy ő már öreg és az öregeknek át kall adni ,•; helyüket, A Palota Szálló renoszánoz-b; rok.k falai szegy'nkzv. tá:inte;tok le a szegény Írek j.ömegére és pakots izzóan és egész lényében kigyúlva hirdette ennek a szegény csapatnak a dicsőségét és az él. jhaz való jogát. Egész életét foglalta bele Pakots ebbe az utolsó beszédébe és mind v-n szavából kiérződött a szeretet és az odaadás legkedvesebb alkotása az IGE iránt. - Akkor,a beszéd közben Pakots egy pillenetre magtorpant,kezét c. szivére szorította és pillanatig ugy látszott, mintha Össze akarna esni. De erot vot : magán, hangja ismét felszárnyalt és a hatalmas teremben összezsúfoledoal tömeg mély megrendülése közben fejezte be beszédét. Később mondotta, hogy egy pillanatig az volt az érzése, mintha meg kellene Ír Inia. ö nevetve nyugtatta meg: "Semmi ez Jóskám, fáradt vagy, sokat do? gőzt ál . A lillafüredi vidám órák, á nyugalom és csend és friss levegő, az Írótársak simogató szeretete ismét visszaadta frissességét.hétfőn még forró volt az a kéz, amelyet c bucsu pillanatában megszorított és másnap Leányfalun tel af ónon ha 1" o;tc a'hirt: meghalt Fr.koto. Éltkor ér zte először £li tébon • h; lál re menetes suhintásá-t. Elszédült és f elkiál tot t:" Jéziss Maria . Ebben az oei kiáltásban} fej^zt. ki megdöbbenéséé és rémül tét, Paiccs maghalt, .lmont az atya* az irckuak és az IGE-n...k dédelgető,szereto ctyja. es itthagyott bennünket és az ogyooülotet a zürzavarban,árván 's megdöbbenve, "De mi élünk barátaim - mondotta?- bár jó annak, aki éle'*"• dalelujón, 1?. töröme és • •ikeré toljében, fent a csúcson hirtelen hal meg, nekünk, akik it;'m; r dtunlt: folytatnunk kall cz életet és a munkát, amely.;t ö kezdett meg," p: kötő szavai. Idézte: "Öregek vagyunk, mihamar el k.i'i távoznunk ebből z dlcso'cégos fíbtből, de az életet és a harcot fogyatni kell és ahhoz, hog;, he rco Ihassunk, hinnünk kall az él étben." A könnyekig aggható te, irök 3 lkuk mélyéig megrendülve hal-lgatták Móricz Zsigmond 'iél. kb mu? rk olo szavait és gyászolták fELE j he tétlen elnökük tragikus eioávozásut, E^zután C gyászgyülén bezárult és az egyesült. ; megtartotta i onökivüli v 1-.asztmán:;.1 ülését, hogy c. teendők felöl ha tárózzon. Az egyesület a t^mo kiesen teljos számban részt vesz,.'a koszorút beszéd kicéretéb m Móricz 'cSsigmond helyezi a sirrr., /MOT/D. —ZU Plkc-fS JoZSEP Hit LALA •• j i \V Ujabb részvét; avara tok a r,.ko ;o-coa. Iádhoz, Részvét t ávira tokát k küldtekpli Fenyő Miksa, Folkuoházy Le jos, a Ica ;i Izraelita Hitközség' olől( jarooága, Erényi Béla és co.:? adja, Kr.ro zag Vilmos, Sziklay János, dr. I Schöpflin Alad r Js felectge, Strnuss István, Gál Jenő, Zilahy Dezső, ' Kosz tokán, i D-zcö, Bönits Ferenc és felos^go. Lampérth Géza. Küvöa Iván. ft a Baszkért ia;r zgrtósága. /KOT/3. ~ 9