Magyar Országos Tudósító, 1933. május/3
1933-05-24 [076]
Zü MADZSAR JÓZSEF ÉS TÁRSAI /Folyt .3 .kiadóshoz ./ Madzsar József dr.-t hallgatta ki először a törvényszék. Kijelentette, hogy nem erzi bűnösnek magát, majd elmondotta, hogy több mint két évtia de foglalkozik szociológiával. Előbb a radikális pártnak, majd késöcb a szociáldemokrata pártnak volt a tagja, da a szociáldemokrata pártból kizárták, cikkeit nem helyezhette el a szocialista lapokban s ezért alapító bta meg a Társadalmi Szemlét, amely kezel háromezer példányszámban jelenik meg. Az elnök kérdésére kijelentette hogy a folyóiratét az előfizetésekből tartották fenn. A cikkeket legnagyobbrészt Ő és néhány vádlótt-társa irták. A-cikkir»k honoráriumct nem kaptak. A lap körüli teendőket leginkább Sándor Pál dr.-ral beszélte mea. Arra a kérdésre, hogy kik jártak fel a szerkesztőségbe, elmondotta, hogy a Társadalmi Szemle utolsó oldalán állandóan hirdetés jelent meg, hogy szerdán es szombaton szerkesztőségi értekezletet tartanak és erre az értekezletre nagyon sok idegen emberis eljött. Tagadta, hogy kommunista propagandát folytattak volna, szerinte nem dicsérték a szovjetoroszországi állapotokat, kritikát írtak. Több cikküket jof>koIdali német lapokból vették át. Kijelentette, hogy sem a II., sem a III. intern tionálénak nem hive és részletesen kifejtette, hogy mi az állespontja. Tagadta azt is, hegy a kommunista párttal összeköttetést tartott volna fenn és nem is érintkezett olyanokkal, akikről tudta, hogy a kommunista párt tagjai. Szerinte legális alapon t erjesztették eszméiket. ./Folyt. köv,/P. ---Zü NEMZETI SZOCIALISTA IZGATASI ÍGY. /Folytatás a 4-ik kiadáshoz,/ Az ügyészségi alelnök fenntartotta a vádat, a védő azonban felmentést kért. A törvényszék rövid tanácskoteás után bünc>snek mondotta Oláh Árpádot kétrendbeli felekezet elleni izgatás vétségében és egyhónapi fogházbüntetésre ítélte. Az indokolás szerint a cikk minden gonoszság forrásávalTzsidokat jelöli meg,.. indokolatlanul általánosít, a a zsidóság ellen gyűlöletre izgat. A törvényszék sulyosbitó körülményként mérlegelte azt, hogy már becsületsértésért büntetve volt, de enyhitŐkörülmény, hogy hazafias szándék vezette. Bar?' Zoltán dr. ügyészségi alelnök súlyosbításért jelentett be fellebbezés':, do fellebbez: t Oláh Árpád is. - Az igazságért nem lehet elítélni,., kezdte a hirlapiró, de Méhes elnök félbeszakította: - Nem az igazságért Ítélték el, hanem, mert bűncselekményt követett el. Ennyi tisztelettel lehetne a biroság iránt. Oláh akart még valamit mondani, do az elnök nem engedte beszélni azzal, hogy bejelentette s pcrorvosiauot és több szava nem lehet. /MCT/SY, EGY NEVELŐNŐ FELEKEZET EL-LENI IZGAT.. SI GYE. Egyszerű öltözetű, középkorú nő állott ma vádlottként a törvényszék Méhes tanácsa előtt. Fürész Maria nevelőnő füzetet adott ki, amelyben versben és prózában a zsidó hitfelekezet ellen izgatott. Fürész Mária elmondta, hogy 2o pengő havi jövedelme van. Nem érzi magát bűnösnek. - Azért irtam a füzetet, hogy ftelhivjam a figyelmet a zsidos ágra . - Húsz pengős alléivsban nem volt okosabb dolga, mint ilyen verseket Írni? Hány füzetet adott ki? - kérdezte Méh^s elnck. - Ötszázat. Nyolcvan pengőmbe korült... - Hány hónapig dolgozott ezért? Fűrész Mária szerényen mosolyog s igy felel: - Hát bizony sok. ig. Megvontam magamtól mindent, hogy sikerüljen. /Folyt. köv,/SY-