Magyar Országos Tudósító, 1933. május/1

1933-05-08 [074]

/A magyar anyák Szent István-napi bizottságának ülése . Folytatás,/ Nagy taps követte Szederkényi Anna beszédét, amely után p e t t k ó - S z a n d t n c r Aladár államtitkár vitéz Keresztes* Fischer Ferenc belügyminiszter nevében üdvözölte a nagybizottságot és köszönettel adózott a királyi hercegasszonynak, Imrédy Bél Inénak és Szederkényi Annának, agilis munkásságukért és további sikereket kivánt a nemzet érdekeit szolgáló működéshez. v Ezután Anna királyi hercegasszony emlékezett meg azok­ról, akik máris hozzájárultak a mozgalomhoz. A báró V7olfner Gyula bőr­gyár száz pór gyermekcipőt adott, a Goldberger gyár 810 méter rianellt, Eeiss Alfonz báré, a Balogh és a Fridi-féle bőrgyár szintén eipőbört adtak. A kapott anyagot már fel iá dolgozták és a kis ingeket és cipőket már be is-mutatták a mai közg:/ülésen. - A több gyermekáldás nemzeti szempontbél uj honfoglalás és fegyver nélküli harc azok ellen, akik nemzetünk ellen törnek - fejezte be a királyi hercegasszony szavait, amelyekkel a társadalom minél szé­lescbbkörü bekapcsolását kérte a nemes intencióju akcióhoz. A.lcánykórus végül elénekelte a Himnuszt és ezzel véget ért a gyűlés. / M 0 T/ S y. HUSZ oVES ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓT Dr.vitéz Bodnár István orvos /Budapest,I.,Krisztina-körút 115.,telefon: 55-9-22/ felkéri valamennyi osztálytársát, akik vele együtt 1913-ban a Tavaszmező-utcai gimnázium Vlll/á. osztályát végezték, hogy a husz éves érettségi találkozó elő­készítése érdekében elmüket vele Írásban, vagy telefonon közölni és a f.hé 10-én szerdán este hét óra után lakásán tartandó előzetes értekez­leten megjelenni sz ive sleed jenek. /KOT/B . VnROSOK I DiGENFOFG-ALl.il ÉRTEKEZLETE. Dr.S i p 6 c z Jenő polgármester értekezletre hiv ta egybe a vidéki városokat, hogy a Város—Kongresszus idegenforgalmi szakosztályát megalakítsák.A vidéki városok közül képviseltették magukat Szeged,Debre­cen, Soprpn,Győr, Pécs, Szombathely, Gyöngyös, Esztergom és Salgótarján. Az ülésen elsőnek dr. K o v á c s h á z y Vilmos fővárosi tanácsnok szélalt fel, ismertetve, hogy a főváros a vidékét erőteljesebb mérték­ben kivánja bekapcsolni az idegenforgalomba. Dr, V á r h i d y Lajos bejelentene, hogy júniusban ankétot hiv egybe a V /á?cTn f gresszus Pécsre, de addig is idegenforgalmi központi irodát létesítenek Budapesten a vidéki városok számára, Z i 1 a h y DezsŐ, a fővárosi Idegenforgalmi Hivatal igazgatója a hivatal segítségét és támogatását aj ánlotta fel. Dr.K u t­h y Sándor /Debrecen/ hangoztatta, hogy a főváros idegenforgalmi hiva­tala mintaszerű, tehát külön iroda felállítását feleslegesnek tartja.A vidéki városok dr. T orma y Géza vezetésével az IdegentorgeImi Ta­nácsban óhajtanak tömörülni. Dr. V á f h 1 d y Lajos a gyümöleskurák i­degenvonzó hatásáról tartott előadást. Dr.'S eh m i d t Lajos /lőcs/ a pécsi "ünnepi ht*t" programját ismertette. Dr, Kovácsház y Vil­mos, helyeselve a gyümöle skufra-akc ict, egy szálloda-kataszter felállí­tását sürgette. Dr, H e 1 m 1 e r Károly /Sopron/ a vadászat idegen­forgalmi jelentőségére mutatott rá, S végül az értekezlet a június 7­ére tervezett pécsi országos összejövetel időpontját őszre halasztot­ta. /llOT/Vr . ZU: A KISFALUDY-TÁRSASIG SOPRONI ÉLÉSE. /Lásd ETI/máj.sj 7-ik kiadás ./ , Az ülésen Berzoyioz y Albert nagyhatású elnöki megnyitójában hangoztatta,hogy a Civitas f Idei is sima iránti hódolat vonzotta a társasá­got Sopronba, hogy meghozzák ennek a városnak a magyar irodalom üdvözle­tét, mert a magyar irodalom felvirágzásában Sopronnak is isis zteletran él­tó része van. Erős hitre - úgymond - és nagy elszántságra van szükségünk, hogy el ne c süggedjünk és bízzunk hazánk, s irodalmunk jövőjében^ $ro­\ dalműnk mai válságát nemcsak az; irodalom, munkásainak és az ólvasőközön­I] ségnek szétszakadása, hanem az anyagi nyomorúság is fokozza. - A társaság \\f bizalommal jött Sopronba, mert sok barátja van ebben a városban.s remél­4 hetoleg e látogatás üreg erősiti a régi barátságot és uj barátokat ezeroz* ff /MOT/Vr .

Next

/
Thumbnails
Contents