Magyar Országos Tudósító, 1933. április/3

1933-04-28 [073]

f ZU PESTERZSÉBETI KOMMUNISTÁK ÜGYE- /Folytatás a 7-ik kiadáshc.z/ cipészsegéd ellen az állami es társadalmi rend erőszakos felforgatására ir nyúló bűntett cimén vádat emelt, A vád szerint Tolnai Lajos és Péter Elemér voltak azok, akik a tömeget fellázitctták, ök állított k meg a villamost és az Ö vezetésükkel történt a rombolás. Héjjá István ellen az volt a vád, hogy a romboló csoportnak tevékeny tagja volt* A bűnügyet ma tárgyalta a büntető törvényszék Kovács tanácsa, A tárgyaláson Péter Elemér nem jel. rt meg, időközben megszökött s az ő ügyében a eiróság In­cont urnát iám hozott Ítéletet, Tolnai Lajos beismerte, hogy a temetőben beszédet mondott, de tagadta, hogy a tüntető tömeget o vezette volna, azt hangoztatta, hogy a temetés után eltávozó tt. Héjjá István tagadta, hogy a tüntetésben résztvett volna, A törvényszék több tanút hallgatott ki, majd a kir. ügyész a Héjjá István ellen emelt vádat elejtette s az Ö ügyében a törvényszék az eljárást megszüntette, A perbeszédek elhang­zása után a törvényszék bűnösnek mondotta ki v. Péter Elemért államfelforgatás vétségében, dc távollétében büntetést nem szabott ki és ugyancsak államfelforgatás vétségéért Tolnai Lajost hathönapi fogház­büntetésre itélte. Az ítélet nem jog -r ős. /MCT/P, —9RTOS0K A VÁDLOTTAK PÁLJÁN. Ávédik Félix dr., a büntető járásbíróság elnöke érdekes rágalmazás! és becsületsértés! pörben tartott ma tárgyalást. A p : r vádlottjai Zsingor Béla dr., orvos és Lobmayer Géza dr. egyetemi magántanár, klinikai igaz­gató-főorvos, akik ellen Nicdorecker Gáspár dr. orvos feljelentésére indult meg az eljárás. Az ügy előzménye a következő: Három évv, 1 ozdott történt, hogy özv. Németh Kalmánné, Bezegb Huszágh Miklós volt fókapi.árr nővére karját törte, A kórházban Zsingor Béla dr. kezelte a sérülést, ée 14 na múlva levettffii - a karról a gipszkötést, de közölte egyúttal özv. Nómethnével, hogy a teljes gyógyulás érdekében utókezelésre is van szük­ség. Némethné ekkor kij-lentette, hogy odahaza is eltudja már lótni ezt a kezelést. Később törtónt aztán, hegy özv. Némethné eros fájdalmakat érzett és ezért Niedereckor Gáspár dr.-t kereste fel, aki megvizsgálva a sérült kart ugy találta, hogy az nem megfelelő módon forrott essze és ujabb kezelés alá vette. Közben özv. Némethné testvére,Bezegh Huszágh Miklós is belekapcsolódott az ügybe nővére érdekében, az orvosok között több levélváltás történt, de levelet irt Bezegh Huszágh is Lobmayer Gé." a igazgató főorvosnak és „zek képezik aztán alapját a rágalmazási pörnek, Zsingor.Béla dr. ugyanis, amikor értesült arról, hogy Niede. • ecketnek az ő orvosi munkájával szemben bizonyos kifogásai vannak, le­velet irt Niedereckerhez, amelyben többek között közölte vele, hogy "inkollegiálisan és az orvosi etikával ellentétesen"járt el Niederecko-, amikor özv. Némethné karját kezelés alá vette, teljesen feleslegesen törte el újból Némethné karját és eljárása rosszindulatra vall. Bezegh Huszágh Miklós pedig Lobmayérhez irt levelet, szóvá­téve ebben Zsingor orvos kezelési módját, mire Lobmayer a Beze* Huszághhoz intézett válaszában azt válaszolta, hogy megállapításai a rint a kórházi kezelés a legideálisabban történt és Niedereckernek a beavatkozása teljesen felesleges volt és nem egyéb fontoskodásnál. Ezek után történt aztán, hogy Nicdorecker értesülve a két levél tartalmáról rágalmazás, illetve beesül tsértés vétsége cimén fel, y. lentette Zsingor Pált és Lobmayer Bézát. Els nek Zsingor Bélát hallgatta ki az elnök. A vádlott ta­gadta bűnösségét és védekezésében azt adta elő, hogy amikor ő 14 nap múlva a gipszkötést levette az ö-<zvegy karjáról, a törés nem volt telje­sen meggyógyulva, de a kezelés teljesen kifogástalan volt, Minden eset­re szükséges volt az utókezelés, amire azonban az özvegy kijelentette, hogy azt ő majd odahaza is el tudja végezni. Háromhét múlva értesült aztán Bezegh Huszágh Miklóstol, hogy nővérének nagy fájdalmai vannak és ezért megvizsgáltatta őt Nicdereckerrel. Bezegh Huszágh ezalkalommal Oizonyos kifogásokat is emelt a kezelésével szemben, majd pedig az oka: ­vétlen főnökéhez, Lobmayerhez fordult levélben. A vádlott orvos védeke­zésében kijelentette, hogy ő minden tekintetben korrektül járt el,

Next

/
Thumbnails
Contents