Magyar Országos Tudósító, 1933. január/1

1933-01-04 [069]

HAGYAR ORSZÁGOS TUDeSlTó Kézirat. 3? 1 z e n e g fy # d l k kiadás. Budapest, 1955. Január 4. XV, évfolyam, 3, szám. T Ö R V L' N Y 3 2 É K f / ZU: PRÓBASZIVASOK. Folytatás. / 4./ - Kevés olyan bűneset van - folytatta vádbeszédét Kovéou "Péter dr. - amelynek elbírálásánál olyannyira fontos volna a büntevő szándékának pontos kiderítése, mint en i 1 a bűncselekményéi. Sátory Fe­renc belső, lelki alhatározásai azonban nahézoh lennének megállapítha­tók, bűnöző szándéka nehezen nyerhetne bé: ónyitást, ha a főtárgyalás a­datai klasszikusan nem támasztanák alá a logikus föltevéseket, Sátory Ferenc személyi viszonyaival, ígyénlségéváí nem akartam bővebben foglal­kozni, de védekezésének iránya és módja kényszerit rá, hogy ezt tegyem. Le kell szednem erről a vádlottról a pávatollakat, amelyekkel fel akarja mggát ticomázni, Elvártam volna pedig tőle, aki előszeretettel hivatko­zott itt tiszti mivoltára, hogy férfiasan beismeri botlását, ami végté­re is emberi dolog, Ehe.yett azonban c notórius vádlott mentalitása sze­rint az általános tagadás álláspontjára holy ozkdelk, holott a tények ki­áltóan biz nyitanak ellene. Bűnös tevékenysége főként abban kulminált, . hogy mint az Sgységes Párt állítólagos tagja fölkereste a magasállásu közfunkcionáriust, állítása szerint azért, hegy a pártot és a kormányt egy kényes interpeü lát ió esetleges következményeitől önfeláldozó eljárá­sával megóvja. Ez igen szép gesztus lenne, talán még ol is hinném Sátory Ferencnek, ha történeteden non ismerném igen jui az eset előzményeit. Bizony László és Nord Andor súlyosan terhelő tanúvallomásait, emeiykik­ből kiderül, hogy Sátory már ogy féléve gyűjtötte az adatokat az állító­lag oaeiikészülő intorgol 1 ációhoz és már ogy féléve arra az elhatározásra jtv i juott, 'hogy ezen a módon sr. orz pénzt ma. lak, igy lábol ki súlyos, szo­'•-/ rult anyagi helyzetéből. A Szegénység voltak ppen nem szégyen, csaknem mindnyájan, magyarok,* szegények vagyunk, lé az ettől való monekülésnek sernmiesotre sem az a raodja, amit Sutory választott f .agának. Cselekménye, amellyel zilált helyzetén próbált javitai 1. i b;.ute tőtörvénykönyvbe üt­közik. Sátory Peren* már féléve többek 3 ),tt tartoztatta, hogy az állí­tólagos dohány jövedéki adatokkal v&loi foki • ékai 1 .Brátni" birtokába jutott. Tervo az volt, hogy ebből anya ;'i tőkét kovácsol magának. Igy természetesen teljességgel valótlan az, . t a hazafias érzésből, hon­mentő" szándékkal kereste tfolna fol a dohé . jövedéki központ, igazgató­ját. Az állítólagos politikai barátok, 1 .re lépten nyomon hivatkozik éppúgy csak a levegőben vannak, éppannyik'- , italait alakok, mint az ál­lítólagos "megbízatása". Arra tortáé szét oson nom vetek túlságos su^t, hogy a jóhiszemű főtisztviselők eleinte nem vélekedtek kedvezőtlenül egyéni­ségéről, mert hiszen az egyik ember tüstént fölismeri a szélhámost, a má­sik nem. Teljes világosággal áll előttünk, mily eólból történt e vádlott gyakori látogatása, j ár ás-k ölése a ftohány jövedéki központban* Kiderült az is, hogy Sátory a Nonn által papírra vetett adatokkal ment fel B o n k ó államtitkárhoz. Nonn ezt teljes üSZintoseggel beismerte, sét bevallotta a vizsgálat során azt is, hogy Sátory Feranc volt az, aki őt /Nonn Já­nost/ folytonosan presszionálta, valósággal terrorizálta egyre ujabb és ujabb adatokért, Nonn János olyan részletes és szakszerű beismerő val­lomást tett, amelyet a dohányjövedéki ügyekhoz kevésbé értő emberek sem­miképpen sem jegyzőkönyvezhettek volna, ha a vallomás valóban el nem hang­zik, Nonn János alapjában véve egy gyenge akaraterőjü, könnyért befolyá­solható, jos:ivü ember, s éppen azok a tulajdonságai tették Sátory Fe­rono részére értékessé, használhatóvá. Eh száz százalékig elhiszem, hogy Sátory nem hagyott Nonn Jánosnak bókét, nyugtot, valósággal üldözte az adatokért és információkért. Puszta oszköz volt az eresebb akaratú Sá­tory Ferenc kezében, aki gyöngébb idegzetű ember létére ebben az ügyben valósággal áldozatot hozó tt oroszakon barátjának.. - A hivatali titoktartás megsértése részéről kétségtelenül t/l megtörtént, hiszen Végtére a dohánygyár is : oroskoúolmi üzem, amely ter­Yfj mészé tsz erűen nem engedhet bárkik o maga üzeiti titkaiba betekinteni. // Hogy ezt maga Nonn János is jól tudta, bizonyltja az, hogy többször is­i'f\ metélte Sátory Ferenc alatt, nem hajlandó ujabb dokumentumokat kezére // ' /Po: yti t, sa következik/ // / • ,

Next

/
Thumbnails
Contents