Magyar Országos Tudósító, 1932. november/2

1932-11-18 [067]

MiG YAR ORSZÁGOS TUDiSITf •J0 2. törvényszéki kiacá s, Budapest, 1032. november 18. —-BIZONYÍTÉKOK HIÁNYÁBAN JOGERŐSEN FELMENTETTÉK AZ ORVOST ÉS VÁELOTT TÁRSAIT A MA G Z AT E EH A J T Ab BŰNTETTÉNEK VÁDJA ALÓL. A pestkörnyéki Sóshartyán községben az utóbbi időben Ijesztő módon el­terjedt a nép körében az úgynevezett egyke-rendszer, aminek megszünteté­sére a vármegyei és községi hatóságok minden megengedett és törvényes eszközzel felvették a küzdelmet. Az 103n év tavaszán, szinte ugyanabban az időpontban egyszerre négy söshartyáni asszonnyal szemben indult meg a ^bűnvádi eljárás, magzatelhajtás és tiltott műtét miatt. A bűnvádi el­járásra fogott asszonyok közt szerepelt Adorján Jánosné szül .Adorján Má­ria *ó éves sóshartyéni háztartásbeli asszony is, egy odavaló tekinté­lyes kőművesmester felesége, akivel szemben a hvás.pesti kir. ügyészség - a csendőrség feljelentésére - azért * v emelt vádat, mert az asz­szony a törvényes házasságban fogant magzatát Budapesten, az 103n évi március 31-én dr. Molnár Gyula fővárosi orvos és Bárd Józsefné szül. Herz Ilona ruhatárosnő, Adorjánné jóismerőse segítségével tiltott, művi uton elhajttatta. A vád szerint, Adorjánné a fővárosban járván, felkeres­te barátnőjét: Bárd Józseínét, elpanaszolta baját, mire Bárdné elvezet­te a sóshartyáni asszonyt unokaöccséhez: dr. Molnár Gyula nőgyógyászhoz 7 aki loo pengőért vállalkozott arra, hogy Adorjánnón "segit". A bintetŐtörvényszéki főtárgyaláson mind a három vádlott ta­gadott, Adorjánné, aki három gyermek anyja., a leghatározottabban kije­lentette, hogy a kérdéses időben nem is volt áldott állapotban, hanem otthon megemelt valamely nehéz tárgyat, amitől súlyos fájdalmai támad­tak. Bárdné révén jutott el ez orvoshoz, aki loop engő lefizetése elle­nében kisebb műtétet végzett rajta, ami után egy napig barátnőjénél fe­küdt, majd teljesen egészs3gesen visszatért Sóshartyánba. - Dr, Molnár Gyula orvos előadta, hogy Adorjánnénál sürgős polip-mütétre volt szük­ség, - tiltott operációról szó sem volt. - Bárd Józsefné ugyancsak ta­gadta bűnsegéd! bünrészessógétí az egész dologhoz csup n annyiban volt köze, hogy Adorjánnénak, mint régi ismerősének, 5o pengőt kölcsönzött, hogy az orvos diját megfizethesse. - Minthogy a tanuként kihallgatott sóshartyáni körorvos, továbbá a törvényszéki orvos szakértő és az ellen­őrző szakértő egyértelműen hangoztatták, hogy bizonyossággal megállapi-_ tani Adorjánné graviditását, valamint a tiltott műtét nyomait nem lehet­séges, - a törvényszék a magzatelhajtás bűntettének vádja alól mind a három vádlottat felmentette. Rámutatott az elsőfokú bíróság, hogy a vád­Ivottakkal szemben csupán gyantokok, nem pedig bizonyítékok merültek fel. A tábla Kállay tanácsa'most a felmentő Ítéletet jVg erőre emelte. /MOT/KY, HAT HÓNAPI FOGHÁZRÓL EGY HÓNAPRA SZÁLLÍTOTTA LE A TÁBLA A GAZOLÓ SOFFÖR BÜNTETÉSÉT, Aschenbrunner István 44 éves pestszentlőrinci sofför, a mult évi május 3-án a budapesti Rákóczi ut felől a Tisza Kálmán tér felé vezette a gondozására bizott gépkocsit. Ugyanabban az időtájban a Dologház utca irányából ugyancsak a Tisza Kálmán tér felé igyekezett egy autotaxival SziJ.j Ferenc 35 éves pesterzsébeti gépkocsivezető, A menetsebességet^ egyik sofför sem csökkentette, egyébként is mindketten gondatlanul jár­tak el ugy, hogy a két autó nagy erővel egymásbarohant, k karambol fc .; tán Stijj Ferenc taxiautoja felborult s a sofför, valamint dr. Snky 1r­vln, Pap Tibor és Sopek Károlyné, a taxi utasai az úttestre röpültek és mind a négyen súlyos sérüléseket szenvedtek, - A büntetőtörvényszék a lefolyfa tott bizonyitó eljárés során megállapította, hogy a nagyobbfoku^ gondatlanság a sofförök közül Aschenbrunner Istvánt t erheli, .akit ezer 1 a négyrendbeli gondatlanul előidézett súlyos testisértés vétsége cimén hat hónapi fogházra Ítéltek. Szijj Perencet az elsőfokú biróság három­rendbeli gondatlan súlyos testisértés vétségében mondotta ki bűnösnek s ezért 2oo pengő pénzbüntetésre itélte. A tábla Dusí^dy tanácsa most a fennforgó enyhítő körűimé^ nyek figyelembevételével Aschenbrunner büntetését egy hónapig fgohzára - ^ Szijj Ferenc büntetését pedig loo pengő pénzbüntetésre mérsékelte./MOT/'

Next

/
Thumbnails
Contents