Magyar Országos Tudósító, 1931. november, 1934. január
1931-11-10 [241]
A CSEND0R3EGI S4JTOIHQDA HÍREI: ELÜTÖTTE A VONAT. Özv. 0 r c a s Ven síné, 82 éves győri lakój hozzátartozói tudta nélkül azzal indult el lakosáról, hogy peéren lakó rokonai*: meglátogatja, kz idős nő közben eltévedt 03 GyŐr3zentiván határában a vasuttestre ment, ahol a vonat elütötte. Orcssné a helyszínen meghalt./lv.'OT/ H'ILÁLOS KÖZLEKEDÉSI BALESET. Arnold Antal $7 éves hajósi földműves szőlőtörkölyt szállított a borpincéktől a száníóföldjére, L pincék el lova megbokrosodott és a kocsit «z úttestről a 8-10 méter mélységbe rántotta. \ gazda bordatörést szenvedett ós belső vérzé'3 következtében pár óra múlva meghalt. A kocsi izzé-porrá törött, a lovak azonban sértetlenek marad tak./MOT/ MELLBE SZÚRTA AZ URADALMI GAZDÁT- A '. CSELED. Bőszénfe községbe: tartozó Szenttamás pusztán KÍ33 István uradalmi gazdát szóváltás közben Gftjdos Imre cseléd Zsebkésével meljbeszurta. Kisst életveszélyes sérülésével a kaposvári közkórházba azt Ili tc tt ák. 4meg3zökött Gajdost a csendőrség keresi./MOT/ kRABLéS. Hranyecz Lajost, ki Sajószentpéter mellett traktorral szántott, két ismeretlen megtámadta; az egyik forgópisztolyt szegezett mellének és pénzt követelt tőiéi Hranyecz a zsebében lévő 1 pengő 80 fillért támadóinak adta, akik azután Sajókápolna Irányában elmenekültek. A csendőrség a Hrariyecztól kapott személyleirás alapján nyomozza a tetteseket./MOT/ mm mm mm mm, -—GYÚJTOGATÁS. Ozv, Egyházi Sándorné kemenesszentpéteri cseréptetos, lakatlan házát ismeretlen tettes felgyújtotta, k ház tetőzete elégett, illetőleg megrongálódott, A ház biztosítva veit. A csendőrség megindította a nyomozás 4 " /MOT/ ELTŰNT. Argay Nándor 19 éves, törökbálinti gyengeelméjü fiatalember szülei lakásáról Ismeretlen helyre távozott. A fiatalember 165-168 cm. magas, haja és szemöldöke barna, arca kerek, vontatottan beszél. Távozásakor szürke kabátot, szürke C3ik03 pantallónadráget, prémes fekete télikabátot é3 ' drapp sportsapkát viselt. \ osendőrség az eltüntet keresi./MOT/ F Ö V k R 0 S —-UJABB ÉPÍTKEZÉSEK. A magánépitési szakbizottság november 9,-i ülésén a következő építési engedélyek kiadását javasolta a polgármesternek: nagyobb építkezések: Jernabek Károly Bécsi-ut 151., Ollé Ferenc Herminr--ut 10/b. Árkay Aladár Városmaj or-utc a 76., kétemeletes bérház, Salétrom-utca 4/az''bérház r.t. ugyanott négyemeletes borház, V. Sziget-utca 29. számú bérh;' r.t., V. Sziget-utca 25.252 ötemeletes bérház. Emeletes családi házak: Herceg Jánosné yévtelen-utca 17465, Beck György Szérüskert-utca. 55., dr. Vadhay Béla I. Réth György-utca 10.043, •* Rotter Ferencné III, Névtelenutca 15001, Kallus Ferenc X. Gergely-utca 41.754, dr. Szegő Sándor I. Modr-'• ut 9,, Taub Lipót X. gróf Gvadányi-utca 40.384, Stehlik Ferenc Csévi-utca 6., Gergelyi Gyula I. Szittya-utca 3. Ezenkívül még 3zám.os földszintes csládihóz építési engedélyének kiadását javasolták./MOT/H. HÍREK FE1LNER PÁL ÜNNEPLÉSE. A III, Kerületi polgári Társaskör ünnepelte a napokban F e 1 1 n e r Pált, a Lelpziger^cukorgyár főnökét. Az ünnepelt évek sora óta sok 3záz családot juttat tüzelőanyaghoz és a gyermekek százait ruházza fel. A n d r é k a Károly üdvözölte a kör nevében Fellnert, majd a III. kerületi elöljáróság nevében M i 'c h ál Jenő főjegyző, azután a különböző egyházközségek vezetői, a tanítótestületek köszöntötték. 0 r n v a Zsigmond bizottsági tag mondott még beszédet, majd az ünnepelt köszönte meg a megemlékezést és Ígéretet tett arra, hogy segélyező akcióját továbbra io folytatja. /MOT/H.