Magyar Országos Tudósító, 1931. október/2
1931-10-20 [060]
MEGYER ORSZx GOS TLHOSITO 6, törvényszéki kiadás Budapest, 1931. október 2o. ZU VEY ÜGY"'' Folytatás az 5-ik kiaeésboz./ Klauschek kijelenti a tanú vall hogy a személyére vonatkozó állítások nem fele kiek meg a valóságnak, nem vezetett nagy háztar- e tást, különbé n is nagyon relatív fogalom, hogy mit nevezünk flottahb élet-á* módnak, E detektiv erre azt feleli, hogy az építkezések után-egész megváltozott Klauschekék életmódja, feltűnően elehánsan kezdtek öltözködni, ajándékokat kaptak és mindenezkböl zrra lehetett következtetni, hogy jobb anyagi viszonyok közé kerültek, Széchy ügyész ezután a gyanúsítottakkal való bánásmódra vonatkozóan tett fel néhány kérdést, mire a tanú a leghatározottabb han- • gon kijelentette, hogy az ügyész mindig a legelözék .nyebben és udvaria. -.san bánt a gyanúsítottakkal, egyetlen durva szó, kegy egyéb sértő gesz- 5 | tust nem tapasztalt részéréi, - Littkóvol beszéli ettem több alkalommal^ a kihallgatások előtt és után,-vallja az ügyész kérdésére a d..tektiv_ és azt mondta, hogy rendkívül kényelmetlen Klauschokre vonatkozóan nyilatkozatokat tenni, Klauschek mindig nagyon barátságosan bánt vclo, sokszor volt segítségére, amikor pénzre Volt szüksége, ezt vagy azt az ügyet meg is sürg tte nála,, és kérte, hogy segítse elő érvényesülését. Klauschek mindig sz4vesén álltrendelkezés érc és ezért többször juttatott a családja részére ajándékokat pezsgőket küldött és cirka 5ooo pengőt adott neki. Ezeknél, a szaveknál Littke magábó_ kikelve kiabálja a tan* szemébe: - teljesen valótlan kitalálás az egész! Én mindig csak azt hangoztattam,- kegy becsületes, korrekt, tisztességes ember, de mást nem mondtam, igaz ez, vágynom igaz?f - kérdezi indulatos hangon L,ttke a detfektivtői. - Ezt is mondta, feleli nyugodtan a detektiv Littke szemébe. - I r az az, hogy ez nem a kihallgatás alatt történt, hanem a szomszédos szobában, a belügyi számvizsgálók jelenlétében? Honnan szereié- . tem ón erró^ tudomást, hogy Klauschek pénzt kapott - kérdezi az ügyész. - E kihallgatás után mondta ezt, - hanzzik a felelet. Ez elnök maga elé szólítja Littkét és megkérdezi, mi erre az észrevétele. Littke rendkívül felingerült hangon mondja a detektiv szemébe, hogy valótlan ez ez állítása. - Eléí kSrem/s-inti le. Szemák elnök az indulatoskodó Littkét, - Igaz az, hogy Littke magától jelentkezett mindig" vallomástételre, jegyzeteket készített és minden kertelés n élkül adta elő a dolgokat?- hangzik Széchy ügyész ujabb kérdése, - I r az, ez igy volt. Littke volt az éceszgéber, e mondott el mindent. Sokszor nem Is tudtam miről van szó, olyan dolgokról is beszélt n ekem, Littke tagadja, hogy Így történt volíia • - Igaz, hegy konccpfcust készítettem magamnak, de folyton kihallgatásra vittek, az ügyész cigarettával tömött és mindig arra biztatott, hogy csak mondjak mindenfélét. Halasyt szélltja maga elé Szemák elnök, - Jákrern^ Ön a t mondta kihallgatása sorén, hogy kónyszeritestek beismerő vallomás tétedére, az ügyész önnel brutális san bánt. Igaz a - Ez ügyész ur mfcndig nagyon előzékenyen bánt velőm, ezt mono tam a múltkor is a bíróság előtt. - Szóval az ügyész ur a legnagyobb udvjkriassággal hallgatta ki Önt június 21,22 ós 23-án és semmiféle kényszert nCK1 alkalmazott Önne szemben. A ügy van kérem - válaszol Helasy,«*de ma is fenntartom, hogy egyszer az ."álamat fellökte, amikor nagyon ideges volt, nagyon késő éjszaka hallgatott ki. Ezzel véget ért Izsák detektiv hosszas kihallgatása és szemb sitése, amelynél ugy '6, elint a vádlottak megmaradtak állításaik mellett E_teS Zoltán dr, ügyvéd volt a következő tanu> aki azt valló' ta, hogy Vay Hévizén és Balatonlellén nyaralt, do nem tud semmiféle dóridókról. Szlovák Lajos rendőrkapitány volt a következő tanú, ő végezte a belügyi építkezési ügy kipattanásakor Littke lakásán a házkutatást. /Folyt.köv./Ky.