Magyar Országos Tudósító, 1931. október/2
1931-10-20 [060]
W' • MAGYAR CRs'zÁGOS TüDO SEC á5 . V'C'-' » í '•törvényszók:; kiadási f.» Budapest, 1931. október 2ci -— K.iRTLRETÉS Y ELTŰNT KÉZIRAT MI-.TT. Özvegy Stein Ign íené Rauschnltz Rozina kártérítési pert inditott Molnár Jenő dr., a Borsszem Jankó főszerkesztője ellen, amelyben négyezer pengő megítélését kérte, A kereset szerint a felperes ap jn, jpusahnit z Salamon, a vala országoshirü szegedi zsidó kántor 1926-ban, kilencven éves Korában ugy halt meg, hogy örökségül egyedül "Kőnigstochter als Lebensretterin" cimü színmüvét hagyta leányára, A kereset szerint Bauschnifcs a zsidó tép gyu irodalom művelői körében nagy hírnévnek örvendett és ezt a zenedráma ját is nagy előzte meg. Molnár Jenő dr, még 1925-ben ajánlatot tett az akkor még életben lévő agg szerzőnek, hogy gondoskodik az Életmentő királyleány értékesítéséről és ezért megkérte,hogy a kéziratot küldje el Tátraházára, tartózkodási helyére, bátyjának, Müller Vilmos dr . orvosnak a címére. Rauschnltz a müvet egy kísérőlevéllel el is küldötte s hivatkozott arra,hogy a kéziratra ügyeljenek, mert egyetlen példányban van csak meg. A kántor halála után leánya felszólította Molnár Jenőt a kézirat visszaszolgáltatására s akkor kid érült,hogy a kézirat Müller Vilmos dr. költözködésével kapcsolatban elveszett. A felperes ezek előadása után arra való hivatkozással, hogy a kézirat eltűnésével egyetlen vagyonértéket jelentő örökségétől esett el, négyezer pengő kártérités megítélését kérte. A perben a törvényszék szakértőként kihallgatta Harsányi Zoltot, a szerzők egyesületének kiküldött szekértőjét, aki azt adta elő,hogy" Rauschnltz kántor müveinek nincs szárabavehető irodalmi értéke. A törvény, szék ez alapon elutasította a keresetet. A tábla és most legutóbb a kuriá a törvényszéki Ítélettel szemben megállapította, hogy a felperes Stein Ignácnét legalább olyan mértékű korosodás érte, mint amennyi elhunvt apja korábbi müveinek az átlagos jövedelme kitett. A felsőbirós ág ok tehát ezen az alapon négyszáz pengő kártérítést Ítéltek meg Stein Ignác né javára. /MOT/M. . . . .... AZ EMBER01 kS BŰNTETTl VEL V 'DOLT VÁCI AD '¥ ELtEÁLLAPQTÁN ÁK .MEGVIZSGÁLÁS'T RENDELTE EL A TÖRVáNYSZ ÉK. A Dudapesti büntetőtörvényszék Kilb-tanácsa ma tárgyalta V'áci dám napszá moslegény bűnügyét, kit a királyi ügyészség szándékos emberölés bűntettével vádolt meg. Az ügyészség vádirata szerint Váci Ádám, mint tényleges katona, Győrött egy népmulatságon megismerkedett Jékuti Anna szobalánnyal Udvarolni kezdett a lánynak,' majd megkérte a kezét, mire JíSkutI kijelentette,hogy esak abban az esetben hajlandó hozzámenni, ha leszerel. Ez év augusztus 31-én Váci Ádám otthagyta a katonaságot és felutazott Budapestre Jékuti Annával , hogy megesküdjenek. Jókvti Anna állás után nézett, sikerült is néki Molnár János budapesti vendéglősnél állást kapnia. Váci Ádám, amikor megtudta, hogy a leány állast vállalt, kérle?.ni kezdte,hog? hagyja ott a helyét és; jöjjön hozzá lakni. .A leány erről hallani som akart, mire szeptember 5-én kihívta munkahelyéről Jékuti Annát és az utcán forgOpis ztoly évrl agyonlőtte. A tárgyaláson Váci beismerte bűnösségét, azt hangoztatta, hogy közösen akarták a halálba menni, mivel csac a leánynak sikerült állást kapnia,, őnéki hosszas keresés után sem sikerült sehol sem munkához jutni. Efelett! elkeseredés ében követte el tettet Tv, Lénárt Béla védő előtör jes ztés ében kérte a bíróságot, hogy rendelje el a tárgyaláson zavarosan viselkedő Váci Ádám elmeállapotának megf igy elósét, amit a törvényszék el is rendelt. /MOT/ M. MEGSZÜNTETTEK éZ ELJÁR-JST POROIA ALáD'Rík HERCEGNÉ ELLEN. Két évvel ezelőtt özv. Macsuga András né szülésznőt a törvényszék két és fél évi fegyházra itélte gyermekcsempészés cimén, Mielőtt az asszony a márianosztrai fegyházba bevon lt volna büntetésének kitöltése végett, IstvéhHuton léve háromszobás lakását albérletbe kiadta Hauser Gézáné manikürösnőnek herceg Porcia Alád ár n ónak . lacsugúné büntetésének kit ölté se után újra 1 akarta foglalni lakását és ekkor a legnagyobb megdöbbenésére látta, hogy több bútordarab, apro ingóságok hiányoznak a lakásból. Bűnvádi feljelentest tett, A nyomozás eredményeként az ügyészség Hauser Gézánet lop^s, herceg PDDCÍ ónét pedig tulajdon elleni kihágás cimén helyezte vad alá. A ma megtartott tárgyaláson Nuszbek Sándor kir. ügyész herceg Porciánéval szemben a vádat ele jt ette ,míg Hauser Géz inéval szemlén kérte 51 blrógy^noey tegye át az ügr et a büntető járásbírósághoz sikkasztó /Miam / M