Magyar Országos Tudósító, 1931. június/3

1931-06-23 [056]

KET NOTÓRIUS TtLVAJT SÚLYOS SZABADSÁGVESZTÉS BÜNTETÉSRE ÍTÉLT A KIRÁLYI TiiBIA. » Horváth János budapesti kovácssegéd és Illés László lakóhely nélküli kocsifényezősegéd, akik lopás büntette miatt az utolsó tizéven belül többizben is büntet.*© j voltak, a múltév folyaunán valóságos tolvajban­dát alakítottak és részben együtt, részben külön-iülön sorozatos lo­pásokat követtek el* A ké hírhedt tolvaj többek között betört Oláh Ignác Lehel utcai szabómühelyébe és ennen öt télikabátot és három rend ruhát vittek el, ezenkívül Horváth János különböző egyénektől, különböző alkalommal^ több kerékpárt tulajdonított el és Illés László ugyancsak főként kerékpárok és ruhanomüek ellopását favorizálta'. A két cinkos a lopott holmit részben elzálogosította, részben ismerő­seik utján értékesítették, ugy, hogy velük együtt számosan kerültek a büntetőt örvény szék elé. A törvényszék többnapos tárgyalás után meg­állapította Horváth János és Illés László bűnösségét, akiket egyen­ként többrendbeli lopás bűntettéért kétévi és hathónapi fegyházra, • illetve egyévi és háromhónapi börtönre Ítélt el, Zrubecz Vince, ifj. Jurák Pál és Spribik Pál napszámosokat, Pruckel Pál kocsist éa Legény József gy.'rimunkást tulajdonelleni kihágásban mondotta ki bűnösnek a bíróság s ezért fejenként 3o pengő pénzbüntetésre büntette. Mihályfi RezsŐ mechanikust, Sarango László kereskedőt, Morecz Mihály gépkeze­lőt és Salik István napszámost a törvényszék a tulaj donelleni kihágás vádja alól bizonyítékok hiányában felmentette. A királyi tábla Zelenka-tanácsa most az elsőfokú Ítéletet helybenhagyta, ami ellen csupán Horváth János és védője jelentettek be semmiségi panaszt. /ilOT/ Ky. — HÂRCMÉVI FEGYHÁZAT KAPOTT AZ ALFÖLD RETTEGETT Ló KÖTŐJE. Az utóbbi időben ogymá st érték az ulföldi tanyákon a lótolvajlásj k, A csendőrség kitartó és hosszas nyomozással im&gállapitotta, hogy a lókötések szálai kivétel nélkül if j. Gyurkobics Sándor ötvaikét éves fülöpszállási lóalkuszho z v ezetnek. Á cstndőrök a rettegett lótolvalt asakhamar kézrekeritették és ifj . Gyurkovicsnak a kecskeméti törvéjty szék előtt kellett felelnie sorozatos lókötóseié rt. A le& lytatott bizonyítási eljárás során megállapítást nyert, hogy Gyurkovics éjnek idején behatolt N. Kovács István bor^báspusztai gazdálkodó istállójá­ba s onnan egy lovat és több lóra való szerszámot lopott el. Nem sok­kal ezután Szabó Béla ujkécskei földbirtokos istállójából kötött el egy lovat Gynrkovica, aki mára következő éjjelen Peszéradaoson tünt fel és ott Buczai Miklós gazdálkodó istállójából hajtott el egy hátas lovat, A lopott lovakat-Gyurkovics részben a budapesti, részben a pestkörnyéki vásárokra vitte fel és oly gyorsan hajtotta a lopott lo­vakat,hogy azok rendre lesántultak, Gyurkovics igy a lovakat jóval értékükön alul adta el. Ezért a lelketlen hajtásért a lótolvajt még külön is felelősségre vonták és a kecskeméti törvényszék a három rendbeli lopás bűntettén kivül még állategészségügyi kihágásben is bűnösnek mondotta ki. Ifj, Gyurkovics Sándort, akiről kiderült,hogy hasonló tolvajlások miatt az utolsó tiz éven belül több Ízben is megbüntették, a bíróság ösaz büntetésül háromévi fegyházra Ítélte, el, L fővádlottal együtt eljárás indult mások ellen is, akik közül ifj. Hunyadi Lajos kispesti lóclkuszt tulajdon elleni kihágás és állat­egészségügyi kihágás miatt harminc pengő pénzbüntetésre, Péteri Imre nyugalmazott telekkönyw eze tőt ugyancsak állategészségügyi kihágás cimén husz pengő pénzbüntetésre, id. Hunyadi Lajos kispesti lókeres­kedőt és Ersching József csepeli lómé s zárszék-tula jebonos t szintén állategészségügyi kihágás cimén fejenként tiz pengő pénzbüntetésre 3btelte el a kecskeméti törvényszék. A budapesti tábla most az elsőfokú Ítéletet helyben­hagyta, amiben a közvádló és a közvédő is megnyugodott. /MOT/Ky.

Next

/
Thumbnails
Contents