Magyar Országos Tudósító, 1931. június/2

1931-06-19 [055]

-—A TÁBLA HELYBENHAGYTA 4 SZAKÁCSNŐ ÉS k SZOBALEÁNY BÜNTETÉSÉT, AKIK GAZDÁJUK KIFOSZTÁSÁRA SZÖVETKEZTEK, Özvegy Tóth Andrásné szakácsnő néhány évvel ezelőtt Patz Antal buda­pesti vendéglősnél szolgált s ugyanott volt alkalmazva egy fiatalkorú leány is, aki a szobaleányi teendőket látta el. k vendéélőL. üzemhez Csiti Andrásné viceházmesterné járt mosni; a szakácsnő ezen kivül kö­zeli ismeretséget tartott fenn a nála tizenhárom évvel fiatalabb Kört­vélyesi Béla cipészsegéddal. Patz Antal korcsmáros néhány hónapmulva észrevette, hogy háztartásából különböző füszememüek, élelmiszerek, sőt fehérnemüek, abroszok, stb. el-el tünedeznek. Csakhamar megállapí­tották, hogy a szakácsnő és három érdektársa ludasak a lopásokban s igy az alkalmi tolvajszövetkezet tagjai a budapesti büntetőtörvény­szék elékerültek. Itt özvegy Tóth Andrásné azzal védekezett, hogy caupán néhány esetben fordult elő, hogy unokaöccsét, Körtvélyesi ci­pészsegédet ételnemüekkel támogatta, minthogy a fiu huzamosabb időn keresztül állás nélkül volt, ezért néhány alkalommal ebedet és vacse> rát küldött számára az ételmaradékokból. A szobaleány beismerte, hogy Csiti Andrásné mosónőnek néhány esetben oda ajándékozta a mosás után megmaradt szén és fa készletet, ez azonban lo-15 kilónál több? t soha­sem tett ki. k mosónő hasonlóképpen vallott és azt állította, hogy a birtokéba került fehérnemüekhez igaz uton jutott, azokat nagyrészben a Teleki téren vásárolta; csodálatos véletlennek tartja, hogy a fehér­nemüekben szereplő monogramra megegyezik Patz Antal vaidéglős nevének kezdőbetűivel. Körtvélyesi cipészsegéd ezzel szembea, amikor a dolog kitudódott a detektívek előtt igy kiáltott fel: - Hála Istennek, uTalm, hogy végre rájöttek mindenre, igy legalább megszabadulok özv. Tóth Andrásnétól. k rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az elsőfokú biró-. ság özv. Tóth Andrásnét egyrendbeli folytatólagosan elkövetett lopás vétségéért háromheti fogházra, a 18-ik életóvét még be nem töltött szobaleányt, ugyancsak egisorendbe 11 folytatóiaggs lopás vétségéért dbr­gálásra, Csiti Andrásné^' viciházmesternöt es Körtvélyesi Béla cipész- " segédet folytatólagosan' elkövetett orgazdaság vétségéért fejenként két., két heti fogházra ítélte. k tábla Zelenka tanácsa most az elsőfokú Ítéletet három vád ­lottra vonatkozóan helybenhagyta, egyedül Körtvélyesi Béla büntetését szállította le nyolcnapi fogházra, k tábla Ítélete jogerős, /MOT/KY, JEGYESSÉGBÖL PÍR, Elöd Károly joghallgató hosszabb Időn keresztül udvarolt egy székesfő­városi számvevőségi tisztviselő fiatal csinos leányának, A szülök is jób&rátságba kerültek és körülbelül egy évvel ezelőtt megtörtént az eljegyzés. A jegyesség szintén egy évig tartott, azonban a házasságkö­tés elmaradt: a jegyesek visszaadták egymásnak a gyűrűket, A felbon­tott eljegyzés után a szülök között is elhidegült a viszony, sőt par­te kerültek egymással, k leány édesapja ugyanis azon a cimen, hogy bizonyos ajándékokat nem kapott a leány vissza, ezenkívül aj-jóbb kész­pénzkölcsönök cimén kártérítési pert inditott a joghallgató ós édes­anyja ellen, akiktől összesen 289o pengőt követelt. Ebben az összeg­ben benne van az az looo pengő is, amelyre azért tart igényt az apa, mert leánya a szerinte Indokolatlanul felbontott eljegyzés miatt ké­nyelmetlen helyzetbe került fes férjhozmenési esélyei a jegyesség foly­tán bizonyos mértékig csökkentek is ós ezért számított fel az apa lcoo pengő erkölcsi kárt, Thomay Ernő dr. törvényszéki biró ma tartott a perben &> lj~> tatólagos tárgyalást. Az alperes joghallgató ós édesanyja tagadták a kereseti állításokat és azt adták elő, hogy ők is követeléssel lép­hetnek fel a felperesekkel szemben, mert bizonyos átadott holmikat nem kaptak vissza* k törvényszék kihallgatta a leány édesanyját, aki a kereseti előadásra vonatkozóan tett vallomást, a biró azonban még további bizonyítást tartott szükségesnek ós ezért a mai tárgyalást elnapolta. Érdekes a keresetnek az a része, amely arra hivatkozik, hogy a fiu megeskette a leányt arra, hogy ha nem venné el feleségül öngyilkosságot követ el, Amikor a iegyesség fölbomlott - a kereset szerint - a leány idegbeteg lett, állandóan öngyilkossági gondolá­itokkal foglalkozott és csak a'gyóntatója tudta megnyugtatni annyira hogy léte* t a söt^t t«r^kr*I, /MOT/AV. ; - , ~ OftSZÁGO* LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents