Magyar Országos Tudósító, 1930. december/2

1930-12-10 [052]

HIRBK. A KANSZ felkérte a Magyar Országos Tudósítót a következők közlésére: - *k KttNSZ *Z ILLETMÉNYCSÖKKENTÍS ELLEN. A képviselőház legutóbhi ulés-é* R e i s c h 1 Richárd képviselő indítványt terjesztett elo több olyan kér­désben, amelyekkel a KÁNSZ már korábban behatóan foglalkozott s azokra néz­ve állást foglalt. A KANSZ is aggályosnak találta az állami költségvetésnek az ország gazdasági és pénzügyi erejével arányban nem álló túlméretezését, méfelől évek ota sürgeti az okszerű takarékosságnak az államháztartásban való szigorú érvényesítését, nemkülönben a kereseti lehetőségeknek egyenlő elosztását. Miután azonban a KANSZ a maga résziről is azt szorgalmazta,hogy az államgazdaság terheinek emelését egyenlő arányban kell megosztani az összes államgazdasági tényezők között és hogy az államháztartás egyensúlyát biztosító takarékosság által kívánt áldozathozatalban minden társadalmi osz tály egyaránt vegyen részt, c. KANSZ ezt bátran szorgalmazhatta annak tu­datában, hogy a tisztviselőtársadalom a tényleges és nyugdijáé Icöatiaztvi­selői illetményeknek devalválódása következtében a háború óta eltelt idő alatt máig má- több milliárdra menő áldozatot hozott az ország javára. Ezek után olyan ujabb áldozatot kívánni a tényleges és nyugdíjas közszolgálati kartól, milyent R e i s c h 1 képviselő indítványozott, megengedhetetlen igazságtalanság lenne, amit legutóbb a kormány is belátott, amennyiben maga a miniszterelnök jelentette kl, hogy a közszolgálati illetmények tervbevett leszállitáát éppen az illetményeknek elégtelensége miatt találták értendő­nek. Remélik, hogy az indítvány t hasonló i>e:iitá.aftAi & kÁpvlsol/Sház sem ta­lálja alfogadhatónakl/MOT/B. KÖZLEKEDÉSI BALESETEK. Szerda délután 5 órakor Csörgics János 30 éves soffőr a Bp.3-6-659 számú teherautójával a Ferenc József-hid budai hídfőjénél elütötte H a j m i Géza 43 éves ^napszámost, aki egy kétkerekű kocsival előtte haladt. Hajmi Gézát a mentők lakására bocsátották. - Kiss Mária 42 éves háztartásbeli nőt a fogaskerekű állo­mása előtt a 4-es jelzésű villamos elütötte. A mentők az Uj Szent János ­korházba szállították, ahonnan kezelés után elbocsátották. /MOT/B. MEZŐGAZDASÁG. —A KARTELLKERDEST TÁRGYALJA CSÜTÖRTÖK DÉLUTÁN AZ OMGE KÖZGAZDASÁGI SZAK­OSZTÁLYA, AZ Országos Magyar Gazdasági Egyesület közgazdasági szakosztálya f\ csütörtökön délután 5 órakor grof Hadik János elnöklete mellett I ülést tart, melyen a kartellkerdest tárgyalja. /MOT/B. f f KÖZSÉGI VÁLASZTÁSI HÍREK* [A A KERESZTÉNY KÖZSÉGI PART óbudai szervezete december 12.-én, pénte­" ken este fél 9 órakor a X; Bolső Jászberényi-ut 25. szám alatt lévő ^Udvardi-féle vendéglőben körzetgyülést tart, amelyen S z é m a n n Mihály, Szabó József törvényhatósági bizottsági tagok és Kiss fpóhíás szólalnak fel»/MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents