Magyar Országos Tudósító, 1930. november/3
1930-11-24 [050]
/AZ EGYSÉGES KÖZSÉGI POLGÁRI P/RT NAGYGYŰLÉSE KŐBÁNYÁN. Folyt-t ás .3./ B e c s e y Antal "beszédét lelkes éljenzés és taps követte, utána W oll f István MÁV-főfelügyelő, a ferencvárosi Pályaudvar főnöke jelentette be a vasutasok többezer főnyi hatalmas táborának csatlakozását, majd Üget t y Bélát, e kerület országgyűlési képviselőjét kívánták hallani. ÜSStty Béla a nagygyűlésen két beszédet is mondott. Mint emiitettük, a kőbányai polgárok olyan hatalmas tömegben gyűltek öazszfe, hegy ?z óriási színházterem nem fogadta be Őket, hanem sokan a szomszéd termekbe is kiszorultak, ugy, hogy párhuzamos gyűlést kellett tartani, Usetty először a külső termek h?llgr>t63ágának beszélt,najd a főterembe szólt újból a polgársághoz. ^ - Bennünket méltán neveznek a munka pártjának, mert mások, amikor ~zt mon'ják, hogy cselektlni akarnak, akkor szeretet helyett gyűlölködnek ós ellenségeskedést próbálnak szítani. Mi pedig ezt mondjuk, hegy ml ókeresztény szeretetnek vagyunk 9 pártja, mindenkinek t láz teljük a vallási meggyőződését és mindenkinek tiszteljük a foglalkozását, nekünk azonban egybe kell fogni szeretettel éá megbecsülésP á Ima y Kálmán polgári iskolol igazgató és mások Utón, a késő éjszakai órákben az egységespárt, gróf Be t h 1 e n Istvín, Ripk^i Ferenc, Kozma Jenő, a jelenlévő képviselők és Payr Hugc ünneplése között végetért 0 fényesen sikerült nagygyűlés. /MOT/D. HÍREK RÁKOSI JENŐ EMLÉKÜNNEPET RENDEZ A MAGYAR IHONÖK KÖRE,A Magyar írónők Köre SI?í!i B íá! hé í f 2 n d !íí tá °o a * 0tfch ^k ör ben Rákosi Jenő ÍmíLe£aWre ülésttart,amo^nek keretébon So h ö p f l i n Aladár emlékbeszédet mond, Rákosi Szidi Rákosi jenőról olvas fel./MOT/B. '