Magyar Országos Tudósító, 1930. november/3

1930-11-27 [050]

HÍREK. A TÁRSADALMI EHYESü^ETEK SZÖVETSÉGÉNEK FELHÍVASA A BÁLOZÓ KÖZÖNSÉGHEZ. A mai súlyos gazdasági ^s szociális viszonyok között a TESZ álláspontja az, hogy minden nélkülözhető anyagi erőnkkel nycmorsulytotta magyar testvéreink segítségére kell sietnünk. Kerülni kell minden felesleges fényűzést és hi­valkodást ós ha a fiatalság életkedvének útját szegni nem Is célunk, az idei bálok ós egyéb társas összejövetelek megrendezésénél erre'a szociális szempontra fokozott figyelmet kell fordítani. Tagadhatatlan, hogy a báli idény sok iparágunkat foglalkoztatja s ezért gazdasági szempontból is hasznos lehet, de csak akkor, ha minden fillért amit ilyon célokra kiadunk, a hazai termelés és a magyar munkás­kezek kapják meg, A TESZ Ipar- ós Mezőgazdaságpártoló Szakosztálya kezdeményezésére avval a kérdéssel fordulunk országszerte az összes bálrendező bizottsá­gokhoz, hogy meghívóit ós egyéb levelezését magyar papiroson bonyolítsa le. Virágadományokat csak hazai termésű virágokból állítson össjze, /tavaly is közel félmillió pengő értékű vágott virágot hoztunk be/ és a meghívandó közönséget hivja fel, hogy lehetőleg hazai gyártmányú anyagból készült ruhákban jelenjék meg. Az ilyen ruhákban megjelenő hölgyek és urak között osztasson ki a rendezőség egy egyszerű szalagjelvényt, hogy a közérdekű propaganda érde­kében őket megkülönböztesse, Felkéri a TESZ a bálanyákat, védnököket, hogy nevükkel csak akkor adjanak súlyt az illető mulatságnak, ha a rendezőség a gazdasági hazafi­ság parancsait a vázolt módon figyelembe is veszi. /MOT/B. f YVES LE DÖCQdlER VOLT FRANCIA MINISZTER CSÜTÖRTÖKÖN ESTE NAGYSZABÁSÚ ELŐ­ADÁST TARTOTT AZ EURÓPAI VÁMSZÖVETSEGRÖI- A MAGYAR KÜLÜGYI TÁRSASÁGBAN. Yves leTroque r frahcJia szenátor és volt közmunkaügyi miniszter csütörtökön este 6 órai kezdettel a Magyar Külügyi Torsaság közgazdasági szakosztályának felkérésébe a parlament delegációs termében nagy érdeklődéssel kisért, francia nyelvű előadást tartott, az európai vámszövetség kérdéséről. A Külügyi Társaság előadó ülésén diszes .és előkelő közönség vett részt, megjelentek többek között: Bud János kereskedelemügyi miniszter, Appohyi Albert gróf, v,b.t.t,, a Magyar Külügyi Társaság el­nöke, Khuen-Héderváry Sánodr gróf meghatalmazott miniszter, a külügymi­niszter állandó helyettese, továbbá a Budapesten szókelő külföldi dip­lomaták közül. De Wlenne francia követ, Arlotta gróf olasz követ, Calioe gróf osztrák követ, Soosowfcát amerikai követ.D'Avignon belga követ, Jouard francia katonai attasé, Auer Pál dr„, a francia követség jogtanácsosa, Beauverger • • • \ báró franci követségi tanácsos, Bentinck gróf, hol­land követ, Benzler német követéógi tanácsos, - ezenkívül: Lukács György, Gratz Gusztáv, Földes Béla és Nagy Emil ny. miniszterek, Eöttovényi Oli­vér ny, főispán a Magyar Külügyi Társaság ügyvezető elnöke, Kratochwil Károly ny, altábornagy, Korányi Frigyes báró, a Pénzinéézeti Központ el­nöke, Hevesy Pál, Csekcnios Iván gróf és Tánczos Gáhor meghatalmazott mi­niszterek, Schandl Károly az OKH vezérigazgatója, Éber Antal a Kereskedel­mi ós Iparkamara elnöke, Balogh Elemér a Hangya vezérigazgatója , Dormándy Géza a Dunagőzhajózási Társaság elnöke, J,rmay Elemér, a MFTR 3 vezérigazga­tó helyettese, Gömör^-Laiml László külügyminiszteri tanácsos, Pófe-a-Pivny Bela ny„ műszaki főtanácsos és számosan mások, nők és férfiak, a magyar tár­sasaimi, politikai és közgazdasági élet vezetöegyénlségel közül, AZ előadóülést Szterónyi József háró, v ,b,t,t., a Magyar Külügyi Társaság közgazdasági szakosztály ónak elnöke nyitotta meg, L aki francianyelvül bőszedében melegen üdvözölte az illusztris vendéget. /folytatása következik/

Next

/
Thumbnails
Contents