Magyar Országos Tudósító, 1930. november/3
1930-11-27 [050]
YVES LE TROOJJER VOLT FRHNOIA MINISZTER E&ÖADÁSA ./folytatás/ Ezután Yvos leTroq.uer volt francia közmunkaügyi miniszter tartotta meg ugyancsak francianyelvü előadását, amelynek "bevezetéseként köszönetet mondott az előadás megrendezésééit a Magyar Külügyi Társaság vezetőinek, elsősorban A p p o n y i Albert grófnak ós S z t e r é n y 1 József bárónak. Örömét fejezte ki aföLött, hogy a Magyar Külügyi Társaság meghívása folytán éppen akkor látogathatott el Budapestre, amikor Magyarország késznek nyilatkozott főként a mezőgazdasági kérdések terén részt venni az európai gazdasági erők összefogására irányuló akciólsran, Magyarország részt vett ugyanis a legutóbbi bukaresti, szina^ai, és varsói konferenciákon, mert elsőrendű érdeke a mezőgazdasági termelók kartelljében való rlsztvétol és ez az első lopós a nagy európai Unió felé. Franciaország a maga részéről a legjobb tudásával és szándékaival vesz részt ebben a munkában, amelynek kibontakozását Genfben is állandó rokonszenvével kiséri, A genfi május 17-iki memorandumban lefektetett elvek az első lépést jelentik obben az irányban. Az eíbadó ezután utalt a Briandféle memorandumra adott magyar válaszra és az azt kisérő kommentárokra, amelyek az európai egyes-ülós szelleméből fakadtako Ezekre vonatkozóan A p p o n y 1 Albert gr°f tett M a gyarorsz g részéről Genfben nagy jelentőség gü nyilatkozatokat. Megállapította Yves le Troquer, hogy az Európai Vámszövetség franoia és magyar csoportjainak munkája rendkívül szerehcsós ö-sszhagban áll a Genfben kifejtett munkával. Azjlunópal VámszöVotsóg Nemzetközi Bizottsága által 1927-ben benyújtott memorandum, amely a vámfegyverszünetet ajánlotta a vámtarifák csökkentésére, - ennek a munkának voltaképpen a bevezetése volt. Az Európai Vámszövetsóg életjelt adott magáról az ezévi konferencián is, ós ezzel a munkájával 18 európai állam kereskedelmi megállapodásának létre jövetelét segítette elő, 1930, március 24,-én a szövetség jegyzőkönyvi vázlatot dolgozatt ki a további tárgyalások alapjául, s a jelenlegi genfi konferencia ezen az alakon folytatja Idevonatkozó tárgyalésalt. Fontos eredményeket hozott az Európai Vámszövetség első k.ngreszszusa is, amelyet 1930 dunius 30.-án és július 1,-én tartottak meg Parisban a francia külügyminisztériumban, Briand tiszteletbeli elnök vezetésével, A: - kongresszus végeredményben pontosan megjelölte azt az utat, amelyen haiadva a gyakorlati eredményekhez lehet eljutni. A kongresszus úgynevezett regionális szövetségek megalakítását indítványozta, amelyeknek szervehete és működése a kollektiv szerződésen nyugszik es amelyeknek megalakulása voltaképpen egyet jelent az úgynevezett legtöbb kedvezményt biztpsitó szerződési záradékok revíziójával. A párisi kvjngresszus - folytatta fejtegetéseit az illusztris előadó, - rámutatott a gazdasági problémák; fonttcsságára; ezeknek megoldása tekintetében egyébként sohasem arról volt szó, hogy majd csak akkor kerülhetnek sorra, ha mindazok a politikai nérdések is megoldódnak, amelyeket az európai föderáció felszínre vetett, A kongresszus napirendre tühött olyan speciális és különös aktualitással bir^p kérdéseket is, mint példáíil a gabonaügy kérdése és általánosságban az európai mezőgazdaság helyzetének problémája. Ezek a problémák - az előadó véleménye szerint - csupán ugy oldhatók meg, ha az érdekelt nemzetek őszintén, egymásban megbízva munkálkodnak együtt és ha ebben az együttműködésben a termelők és a fogyasztók egyarán-' résztvesznek. Rámutatott az előadó azokra az eszközökre is, amelyek e • problémák könnyebb megoldását - akái? az államok közvetlen tevékenységével, afeá: az egyes államok fölött álló ellenőrzészerv bekapcsolásával - előmozdítják. Mindenestre szükség van minden egyes államban külön szervek kiépítésére, amelyek a központi nemzetközi szervvel az érintkezést fenntartanák, Az egyes nemzetek szervezeteinek főfeladata lenne: a termelés szabályozása és az áraknak bizonyos színvonalon való megtartása. %ármilyen módot is keres Magyarorazág az eszközök megválasztása tekintetében, - az előadó biztosítja a magyar népet ós a magyar nemzetet, hegy Franciaország lojálisán és egószeni ki fogl$a venni részét abból a munkából, amely az Európai közgazdaságnak a kölcsönösségen alapuló és mindennél sürgősebb megszervezését cét lozza, - A tetszéssel fogadott előadásért Szterenyi báró mondott köszönetet. /MOT/Ky.