Magyar Országos Tudósító, 1930. november/3

1930-11-27 [050]

FŐVÁROS . A T (RVEN YHAT OS ÁG I TANÁCS ÜLERE. A törvényhatósági tanács csütörtökön délután Ripka Ferenc főpolgármester elnöklete alatt, ülést tartott, amelyen sok kisebb jelentőségű folyó ügy mellett letárgyalták a Kaspest városnak gázellátására vonatkozó szerződéstervezetet, A törvényhatósági tanács nozzájárult ahhoz, hogy a Francia-ut 2 szám alatti Ingatlant 42«#§0 P, költséggel kisdedovó építéséhez megvásárolják, majd különböző degélykérel mek elintézése után hozzájárult a törvényhatósági bizottság a Jézsef városi plébániaiak felépítéséhez és ennek az építkezőnek a köfctségwiff 130.•** Pen­gőben állapították meg. Engedélyezték, hogy a ferencvárosi helyi klkőfeő üzeméhez egy motorr.e von tatócsónakot vásároljanak, megadták a különböző felekezetek templomépítési segálykérelmét, majd nyolc pénzintézet azojo kérelmét is teljesítették hogy felvettessenek azon pémzintézetek soréba, amelyeknek takarékpénztári betétkönyveit is gafcancialaevelelt a főváros nál 'bJaatpónzül . és üzleti Mztositékül el lehet fogadni. Számos egyesü­leti lapszabály le tárgyal ás ára került a sor, majd hozzájárult a tanácsülés ahhoz, is, hogy a VI. Tatai-ut6ai elemi iskola, udvarán egy kiset>bszerü barakképületet létesítsenek azzal a rendéltetgssel, hogy ott helyezzék el a gyermekotthont és az óvodát, mert eddig • . * . a Horthy Miklsó né gyerkemotthonban gondozott kicsin-yek alkalmas helyiség hiányában ugyanabban a teremben étkeznek, ahol az óvodai éfoglalkoztat ás történik. Ebben a bara^kholyiségben lesznek most elhelyezte az étkező helyiségek és az Í3kolai főzőkonyha . /folyt. köv. / -.-ELMiRAJMÍ AZ IGÁZOTT.* «. •'/ÜLÉSE; Az igaztió választmány ma délután 6 órára egybehívott üiését, em|^en a fővárosi választásokkal kapcsolat­ban 14 kerületi bizottságot és 2GG-' szavazókörzet szavazszedő kötldöttségéit kellett volna összeállítani, dr, G a á r Vilmos elnök intézkedésére hétfőn detfemebr 1.-én dálelőtt 11 órára halasztották./MOT/H, KÖZSÉGI VÁLASZTÁSI HISEK. KÁLLAY MIKLÓS ÁLLAMTITKÁR AZ ERZSÉBETVÁROSI KÓRBEN. Az Erzsébetvárosi Egysééig® Kgzségi Polgári Párt szombaton november 29,-én este 7 órakor az Erzsébetvárosi K u rben /jtohény-utca 76,/ nagygyűlést rendez, amelyen K á 1 1 a y Miklós kereskedelemügyi állam tikkár beszédet mond aktuális közgazdasági kérdésekről, A nagygyűlésen felszólal még D é é y Géza orsz, képviselőd Párt VII, E/Tület lista vezetője, Becsey Antal, az Egységes POlágri Párt 4#*lnöke, L á de r m a n Mór és N e s s y Gyula fővárosi bizottsági cagok, S z a mek Emil dr, és mások. Az államtitkár beszéde elé nagy érdeklődéssel tekintetek a kerület kereskedői ás iparos köreiben./MOT/B. Ugyancsak az Erzsébetvárosi Kör nagytermében most vasárnap, november 30,-án délelőtt fél 11 órakor is nagygyűlés lesz, amelyen a párt jiöltjei ismertetik programjukat és a párthoz való csatlaké zásra hivják fel a kerület választóit. A V/HOSHÁZÁTOL TÁVOL KELL TARTANI A NAPIPOLITIKÁT. Az Angyalföldi Gaz. dasági párt Orphanides János kormánygőtanécsos, a Ganz Danubius alelnöke vezetésével népes gyűlést tartott, amelyen az elnök és D u n c k e 1 Karoly kormányfőtanácsos, a Magyar Acélárugyár vezérigazgatója a hallga­tóság ilénk tetszése mellett fejtegették a városházán kifejtendő működésük irányelveit, A közgyűlési teremtől távol kell tartani a napipolitikát ós csak a polgásság létéredekeit szolgáló gazdasági é3 adminisztratív problé-. mákat kell megvitatni. K o 1 1 m a n Dezső dr. mondott még buzdító beszé­det, majd több szakma képviselője bejelentette csatlakozásét az Ancval­yj földi Gazdasági Párthoz. /MOE/B.

Next

/
Thumbnails
Contents