Magyar Országos Tudósító, 1930. november/2
1930-11-19 [049]
AZ ORSZÁGOS LUTHER-SZÖVETSÉG NAPJA.AZ Országos Luther-Szövetség szerdán délelőtt zárt konferenciát tartott a Süti—utcai evangélikus leányiskola disz termében. A zárt konferencián az akadályozott K a a s Albert báró elnök helyett R á s ó Lajos : dr. kormányfőtanácsos^ egyetemes egyházi ügyész, társelnök elnökölt. A zárt ülésen három előadás hangzott el,Az elsőt P r ö h 1 e Károly dr. egyetemi tanár tartotta^az ágostai hitvallás lélekátformáló erejéről. Ezután B ruckner Győző dr. jogakadémiai professzor tartott felolvasást az ágostai hitvallás világ^átformáló erejéről, majd végül Kemény Lajos igazgató-lelkész mondott nagyszabású beszédet az ágostai hitvallás életátformáló erejéről, A zárt ülésnek egyéb tárgya nem is volt. Délután félnégy órai kezdettel az Országos Luther-Szövetség ugyanazon a helyen ugyancsak Rásó Lajos dr, kormányf öt anácsos elnöklésével rendes évi közgyűlést tartott, A közgyűlésen egyebek közt resztvettek: R a f f a y Sándor dr, evangélikus püspök, Sói e n 1 o h e Károly Egon,.herceg, M^esterházy Ernő kerületi felügyelő,H 1 t t r I c h Ödön dr, főigazgató, P r ö h 1 e Károly dr. egyetaiul tanár és számosan mások. Elsősorban az országos szövetség anyagi hely-etét beszélték meg, megvitatták a szövetségi élet fellendítésének módozatait és a szövetség anyagi megerősítésének eszközeit. Ezután a közgyűlés o vi-^^ulng elfpgadta a műit évi zárószámadást és megszavazta a jövő évi koitoégoíőirányzatot. Végül a tragikus körülmények között elhunyt Keradeh-Kirchknopf Gusztáv, szövetségi igazgató helyére r- az elnöklő Rásó Lajos indítványára « a közgyűlés tagjai egyhangúlag Rut tkay-Mlklián Gyula; választották meg, aki néhány meghatct t szóval köszönte meg a szövetség bizalmát. Ezzel a közgyűlés véget ért, /MOT/Ky. FŐVÁROS . AZ ÜZEMI BIZ0TT3G JAVASOLTA A TATTERSAÁL ÜGETÖPÁLYA CÉLJÁRA VALÓ ÁTADÁSÁT,. Az ügető vérsenypálye Egyesület mint jelentettük beadvány/al flordult a fővároshoz . amelyben 15 esztenőre bérbe kérte a fővárostól a régi Tattersaal területét, mivel a mostani versenytér bérlete lejárt és azt a tulajdo nos már nem hajlandó meghosszabbítani, annál kévésébe , mert a versenypálya területének egy részére városrendezési vélokra lesz a közeljövő ben szükség. Az ajánlat szerint az Ügető Egylet hajlandó két és fél millió P. beruházást eszközölni és a régi helyében léted)s/tendő uj lóvásár be rendezésére 100 ezer P-jőt ajánl fel külön a fővárosnak. Az üé^tő verseny eg^psület ajanlatában rámutat arra, hogy a felsorolt be jruházaefck, amelyek természetesen a főváros tulajdonába mennek át éai Cl ezer pengő b érössel^gnek felelnek meg, A Tattersaal üje^mi bizottsága W e n c z e 1 Árpád dr, elnöklete alatt szerdán délben fogl/41 kojBozytt az ajánlattal és azt hosz~ szabb megbeszélés után elfogadásra fogjtí^Jánlanl a tanácsnak és a közgyűlésnek, A POLGÁRMESTER NÉVÜNNEPE, Részletesen beszámoltunk átokról az üdvöslé sokről, amelyekkel tegnapi névünnepe alkalmával elár^ajb^otték S ± p ö a L Jen,, polgármestert. Az üdvözlések tegnapvkeső délutáni órákig tartottak és aa egész délelőtt folytatódtak, A 'agyobb küldöttségben tks ztelgett ez ogytemi hallgatók Menza A kádéiul ka Egyesülete , A Bethlen Gábor. Szövetség az Orságos Orvos Szövetsig és sok más egyesüketa Távira tbai ,illetve levélben fejezték ki szerencsekivá^Jjatíikat többek között E r n s z t Sándor / j_ Issekutz Aurél államtitkár, Bezzegh Huszágh M^kléB főkapitány, , n d r é k a Károly főkapitány helyettes, Pl a t t h y György ofcsz, ,ktpv*i%s/ló, AZ Ujságir^ó egyesület és még sokan másbk, N vnapja alkalmából B u z á t h Jn°s dr, alpolgármester és a régi tanács tagjainak Jelentétében adták át dr, S 1 p ő cz Jenő polgármester n ;k • .. . .. t 'i4r.«. ^első példányát, amely a főváros utolsó tiz esztende jenek alkotásait tartalmazza és sorolja fel, /MOT/D,