Magyar Országos Tudósító, 1930. november/1

1930-11-04 [048]

—A FATER SÁNDOR KONTRA FUCHS LEQ FELE ÖTMILLIÓ PENGŐS POLGÁRI PÖR A KIRÁLYI TÁBLA ELŐTT. Fayer Sándor - mint Ismeretes - éveken keresztül vezérigazgatója volt a Fuchs Leó elnöklete' alatt müködö Kender és Jutaipari Konszernek és egyu* tal ogyik vezetőtagja volt ennek a szindikátusi csoportnak, Fayer Sán­dor, aki nővére révén sógorsági viszonyban van Fuchs Leóval, 1922-ben összekülönbözött sógorával és ekkor, mint a nagyarányú vállalkozások ve­zérigazgatója és vezetőtagja, hosszabb szabadságra ment. Ez alatt az 1­dő alatt Fuchs Leó - Fayer Sándor állítása szerint,- a szindikátusi részvényekre önhatalmúan rátette a kezét, a részvényekot külföldön ér­tókositette, illetve helyezte el. Ezután a manőver után, amely a szabad­ságon lévő Fayer Sándornak is tudomására jutott, Fayer a saját részvé­nyeit oladta Fuchs Leónak. Ez az adás-vételi ügylet 1924-ben fejeződött be, később azonban Fayer Sándor ezt az ügyletet perről támadta meg, azt állítván keresetében, hogy az adásvétel során őt kizsákmányolták, vagyis kényszerhelyzetét kiaknázták és igy nagyfokú károsodást szenvedett, Epp­pen ezért közel ötmillió pengő erejéig polgári keresetet indított sógora Fuchs Leó ellen. k budapesti törvényszók a keresetet elsőfokon elutasította és a tényállás tisztázására bizonyítási eljárás lefolytatását sem tartotta szükségesnek, Fayer Sándor felebbezósére a budapesti Tábla Lőw-tanácsá­nak Szőke Jó2sef táblabíró elnöklése alatt mükc'dő altanácsa elé került az ügy, amely az első tárgyalás alkalmával helytadott a bizonyítási el­járás megindítására ibányuló kérelemnek és elrendelte annak foganatosí­tását. Közben azonban Fayer Sándor ellen csődöt jelentettek, u&y, hogy Q nagy pört dr, Tibor Henrik hatóságilag kirendelt csődtömeggondnok vit­t e tovább és maga Fayer Sándor csupán, mint mellékbeavatkazé szerepelt, k csődeljárást később jogerősen megszüntették és ekkor újra Fayer Sán­dor lett a jogszerinti felperes. Fuchs Leó alperes és jogi képviselője ekkön* megtámadták Fayer Sándornak azt a jogosultságát, hogy a pört sze­gányjogon folytathassa tovább. A bíróság azonban ennek a megtámadási kérelemnek nem adott helyt és továbbra is megadta Fqyer Sándornak a szeé gónyjogon való pörlekedés jogosítványát. k mai folytatólagos főtárgyaláson, amely a táblán Szőke Jó­zsef táblabíró elnöklósévol folyik, Kovács Marcell dr. ügyvéd, az alpe­res Fuchs -^eó jogi képviselője újra kifogást emelt Fayer Sándor szegény­jogosultsága cllon és kérte annak megvonását 4 Ez a kérdés ugyanis anryi­ban bir nagy fontossággal, hogy a szegényjog megvonása esetén a felpe­res Fayemek tárgyalásonként 10,000 pengő értékű bélyeget tellene fel­használnia, Beck Salamon dr,, Fayer Sándor jogi képviselője kérte a neg­támadási kérelem elutasítását, A táblai itélőtanács ebben a részletkér­désben most határozathozatal végett tanácskozásra vonult vissza. /Folytatása követi© zik:/KY, KLNYSEREGYESSÉGEK. k budapesti királyi törvényszók megindította a csödönkivüli kényszer­egyessógi eljárást: - Rózsa József /Deák Ferenc tér 3 t / bejegyzett rövidáru, fűző és kötszerészeti kellékek nagykereskedő ellen. Vagyonfelügyelő Widder Gyula dr, ügyvéd; x - Pollák Aro.old /K rályu.89./ be nem jegyzett üveg» porvellán, tükör és képkereskedö ellen. Vagyonfelügyelő Vámossy Lóránt dr. ügyvédj - Trepper Emil /Borzonczey u.46,/ szatócs ellen. Vagyonfelügyelő Wolff Ernő dr. ügyvéd; S Somogyi és Herzog /Gróf Tisza István u.24./ bejegyzett cég ós annak tulajdonosai: Somogyi Antal ós nejo született Adler Margit ellen, Bagyonfolügyelő Wolff Ernő dr, ügyvéd $ - a követeléseket Rózsa ügyébon november 23-ig, a többi cég ügyében november 24-ig kell bejelenteni az OHE-nél. /taOT/.

Next

/
Thumbnails
Contents