Magyar Országos Tudósító, 1930. november/1
1930-11-04 [048]
HAT HOÍL.PRA ÍTÉLTEK A PÉKMESTERT,AKI BÉRBEADOTT EGY OLYAN HÁZAT,AMELY NEM VOLT AZ ÖV.'. Sóvágó Károly budapesti pókmester 1920 márciusában újsághirdetést tett közzé, amelynek megjelerr .óse után jelentkezett nála többek között egy Eleven János nevü kistŐkés magánzó is. Sóvágó azt állította Eleven János előtt, hogy az Erzsébet királyné ut 117 számú ház és az abban lévő péküzem az 6 tulajdonát képezik, sőt a péküzem berendezéséről is ugy nyilatkozott, mintha az is az ővé lenne. Ezzel a mesével a pékmester rávette a tőkést, hogy a péküzemet tőle egy évre bérbevegye. Eleven 300 pengőt az első negyedévi bér fejében ki is fizetett Sávágcnak, akinek a pékberendezés használatáért ugyancsak előre 500 pengőt nyújtott át, sőt ezen kívül még 400 pengő készpénzkölcsönt is folyósított a jó beszélőkópe?ségü pékmesternek. Amikor Eleven János a p^küzemet birtokába akarta venni kiderült, hogy a házat a péküzemmel együtt már régebben elárverezték, Sovogó ellen kilakoltatasi végzést foganatosítottak, és a berendezés ' is másnak a tulajdonába ment időközben át. Sóvágó Károly ellen büntetőeljárás indult, amelynek során a pékmester a büntetőtörvénysz_.ki főtárgyaláson jóhiszeműségével védekezett és azt állította, hogy nem tudott az ingatlan elárverezéséről, sőt az ellene hozott kilakolt atási határozatról sem. A kihallgatott tanuk a vádlottnak azt a védekezését megcáfolt ák, mire a bíróság a pékmestert csalás bűntettéért hathánapi börtönre, 20 pengő pénzbüntetésre es 5 évi hivatalvesztésre Ítélte, Súlyosbit? körülménynek vették a sértett érzékeny megkárosítását, viszont enyhi tőnek a vádlott szorult anyagA helszetét. A tábla Folkmann tanácsa most az elsőfokú ítéletet jogerősen helybenhagyta. /M0T/KY. IDÖRT.ÖT 1 '! 1 AZ TNPTTT. JPT/PAT)NTA . ——-A VILL.JÍOSKaL-fJZNAK NEM SZABAD Szoboszlai István villamoskalauz 1928 november 22-én az egyik Beszkárt villamoson teljesített szolgalatot. Az egyik megáll nál, ahol még többen jelentkeztek a felszállásra, a kalauz hirtelen csengőjelzést adott a vezetőnek, aki Igy a villamost idejekorán elindította. Ennek az lett a következménye, hogy Friedmann Márta és Friedmann Ilona leányok a már mozgásban lévő villamoskocs I lépcsőjéről csaknem leesotok, Friedmann Mártán magántisztviselő pedig a lépcsőről le is zuhant és súlyos bokazuz -dást szenvedett, A kalauz ellen közveszélyü cselekmény vétsége és gondatlan s ágból okozott súlyos testisértés vétsége miatt indult meg az eljárás, A vádlott a budapesti bantotőtörvényszék előtt azzal véd^kesiett, hogy Fried mann Marton és két nővére későn, a szabályosan leadott csengőjelzés után próbáltak felugrani a már mozgásban lévő villamosra, a következményekért tehát egyedüj ők maguk a felelőssek, A kihallgatott tanuk azonban a vádlőttnek ezt a védekezését sorra megcáfolták ugy, hogy a bircság Szoboszlai Istvánt a terhére rótt cselekmények miatt összbántetósül 150 pengő ponzbüntetésre itélte. A tábla Dusárdy tanácsa most ezt az Ítéletet helybenhagyta. /MOT/KY. ELSÖFOKON ELITÉLTEK, MÁSOBGKON JOGERŐSEN FELMENTETTÉK A CUKORKáKERESKEDÖT A CS-XÁS VÉD HA ALÓL. Korányi József budapesti cukorkaáru-nagykereskedő feljelentésére csalás vétsége cimén bűnvádi eljárás indult Köves László budapesti cukorkakereskedő ellen, akit a feljelentés alapján a királyi ügyészség ajzzal vádolt meg, hogy 1928 augusztusának közepén , Korányi Jázsef előtt azt állította hogy dúsan felszerelt áruraktára, na gyobbőss zegü kintlevőségé, saját autója van ós ezen az alapon rávette Korányi Józsefet arra, nogy számira 200 pengő ért ckü cukorkaárut hitelezzen. Köves Lászl • .állítólag azt is hangoztatta, hogy ezt a tartozását 3 napon belül ki fogja egyenlíteni és mindezeket - a vádirat szerint - rosszhiszeműen cselekedte, mert tudatában kellett lennie annak, hogy abban az időpontban már f dz et és képtelen volt. A kapott árut mindezek tetejében Köves Lászl értékesítette a vételárat pedig a saját céljaira forditotta és igy hitelezőjének 200 pengő értékű kárt okozott. A büntetőt ö rvényszéki főtárgyaláson a vádlott elő.adta, hogy közel^ egy esztendőn át állott üzleti összeköttetésben Korányi J ; Zseffel, akitől eleinte készpénzben, később pedig hitelbe vásárolt rendszeresen _árut. A fent jelzett időben 1000 pengő körüli összeggel tartozott Korányinak, akitől azonban ujabb áruhitelt kapott. Jóhiszeműségére hivatkozott: nom tudta, hogy fizetésképtelensége a küszöbön áll, A törvényszék nem fogadta el a vádlottnak ezt a védekezését, akit a folzonyitékok alapján egy- ,. h A napifogházra itelt. A tábla Folkmann tanácsa a vádlottra nv,zve kedvező • eredménnyel végződött btzonyitáskiegészitő eljárás alapján felmentette. *" K szekció /MOT/KY.