Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2

1930-10-20 [047]

P Ö V A R 0 S . —A TÖRVÉNYHATÓSÁGI TANÁCS RENDKÍVÜLI ÚLESE, A törvényhatósági tanács dr, Ripka Ferenc főpolgármester elnökletével hétfőn délután rendkívüli ülései: foglalkozott az úgynevezett halalsorompók eltávolításának ügyével, A tanács* ülésen, illetőleg az azt megelőző értekezleten a kereskedelmi miniszter megbízásából megjelentek Tormay Géza államtitkárai? iksz ay József miniszteri tanácsos, Samarjay Lajos MAV elnökigazgaté, Prib.raöni Kálmán és Lux Ernő MÁV igazgatóhelyettesek, Görög Sándor főfelügyelő, Zelovlch Kornél műegyete­mi tanár valamint a BESZKÁRT képviseletében Csillóry Dezső igazgató és a fő" város műszaki szakértői, A főpolgármester megnyitója után ™ o r m a y Réza államtitkár bejelentette, hogy a miniszter megbízásából örömmel és a legna gyobb készséggel áll rendelkezésére a szükséges felvilágosítások ügyében a tanácsnak,, Ezután a tanácsülést felfüggesztette az elnök ós Laciotte tanács­nok az ezt követő értekezleten röviden összefoglalta az előzményeket. L Q ­mottó tanácsnok feiertetése után Zelovlch Kornél műegyetemi ta­nár ismertette a vonatkozó szakvéleményeket. Rámutatott árra, hegy a ceglé •• di vonal forgalmának a körvasutra v~.ló vezetése elsősorban nemzetközi SZOL." pontokból okozna nehézséget, mert például a keleti expross menetidejét húsa perccel meghosszabbítaná, további nehézség lenne az előálló 3 ós félkilométo­res vonalmeghoss zabbed ás, amely a Budapest felé irányuló forgalmat és a főve ros közgazdasági helyzet été/ károsan befolyásolná, romlandó áruk sorsát Ve­szélyeztetné, valamint a külvárosokban lakó munkások;, tisztviselők és diákot utazási idejét meghosszabbítaná és a menet^kerdfe'z^ényéknek kilometrikusan ... való megállapítása folytán több költséget okozna, A körvasút pályája a foly­tonos kanyarodások miatt csak teherforgalom lebonyolítására alkalmas, szemé 7 , forgalmat ott csak igen nagy költségekkel létesítendő átalakítások után le­hetne lebonyolítania Ezek szerint éppen a főváros érdeke az, h-.gy a ceglédi vonal megmaradjon, Dr, Ripka Ferenc főpolgármester megköszönte Zelovioh pro­fesszor felvilágosításait, ezután Lux Ernő MAV igazgatóhelyettes muta­tott rá arra, hegy a ferencvárosi pályaudvarra való átszerelése a forgalom­nak negyven-ötvenmüllió pengő költséggel járna és nagyobb lenne az üzemkölt­ség. kafBézŐtlenefefc a forgalom,, hosszabb a menetidő.. & főváros szempontjából óriási hátrány lenne ennél a megoldásnál az is, hogy a Berlini-térre ós kör­nyékére igyekvő munkások munkahely nélkül, a munkaadók pedig munkások nélkül maradnának- Nagyon sokat ártana ez a megoldás a Lipótváros és Terézváros forgalmának. B u d a y Dezső azt kérdezte, nem lehetne-e felemelni a kőbá­nyai alsópályaudvart.- Lux igazgató azt válaszolta,, hogy lehetséges ugyani­de nagyon drága., A ceglédi vonalnak ."Ke le ti -pályaudvarra való bevezetésével fontos összeköttetés menne veszendőbe és az egész pályaudvart át kellene épi toni. Ezután B o c s e y Antal szólalt fel és kijelentette, hogy a ceglédj vonalat máshova vezetni hiba lenne, legjobb lenne lesülyeszteni"a vonalat, de miután erre nincs anyagi lehetőség, a felemelés marad mint megoldás, Meg­oldás lenne az is, hogy a főútvonalakon közforgalmat aluljárókba tereljék" és ez nem is jelentene nagyobb nehézséget* A kőbányai als ónálysiudvar kérdésé csak felüljáróval látja megoldhatónak. Révész Mihály azt hangoztatta, hogy az elhangzott magyarázatok ujat non tfe halmaznak és ő azt hiszi, hogy a miniszter és a MÁV már pontot tett a kérdés után, Dr, Ripka Ferenc fő­polgármester ismételten közölte erre, hogj a kereskedelmi miniszter a ren­delkezésre álló pénzügyi keretek között minden jobb megoldásra hajlandó,, A következő felszólaló B p ó d y Ernő dr, volt. Energikusan tiltakozott a Vasútvonal felemelése ellem* Az elnöklő főpolgármester kérésére Zelovlch tanár tette meg ész­revételeit az elhangzottakra - "Kijelentette . hogy a meghosszabbítással járó husz porcos késést lehetetlenség behozni menetidő megrövidítésével, az a, i ban,, hogy a töltés létesítése kínai falsz erű megoldás lenne, túlzás. Az egy­időben lezárt több sorompó több nehézséget okoz a forgalomban, mint a felemel és aluljárókkal ellátott töltés „ Ez a megoldás a MAV részére egy millió pengi meddő kiadást jelent, /Folytatása következik*/

Next

/
Thumbnails
Contents