Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2
1930-10-20 [047]
ÖTVEN EGYESÜLET OSóZEFOGÁSflAZ INSEG ELLEN. A MANSZ vezetőségé felvetette azt a gonsolatotÁ, hogy a magyar^egyesü• eteket és szövetságeket, amelyek karitatív célokat 3zílgálnak, egy táborba kellene tömöríteni, hogy centralizált fokozott erővel lehessen sikra szállni a mai idők súlyos nyomora, az egyre fokozódó in3ég leküzdésére. Ennek a gondolatnak a jegyében értekezletre hivta össze a különböző egyesületek vezetőit a vúrmegyháza árvaszéki üléstermébe, ahol hétfőn déluébh öt órára meg is jelenítek a meghívottak és a nagyjelentőségű gondolat megvalósulása felé megtörtént az első lépés. Az értekezletet T o r m a y -eiríl , a MANSZ kormányfcó elnöke nyitotta meg és ismertette a mozgalom célját. Nagyhatású beszédben mutatott rá arra, hogy Horthy Miklós kormányfcó, a különböző miniszterek, hatóságok minden lehetőt megtesznek ai Ínség enyhítésére, Horthy Miklósné elölj ár j példával a Jótékonykodásba^, amelyben a karitatív Intézmények is kiveszik a ró* szűket, azonban, ez ugy látszik még mindig kevés: erőteljesebb akcióra és első • sorban ös jzef ogásra van szükdég? • iu eg kell mutatnia a magyar társadalomnak is hogy ha tizenhét év óta megálltuk a helyfínket a súlyos küzdelmekben, állni fog juk ebben a nehéz esztendőben Í3, A nagyy tapssal fogadott megnyitó után Pintér Prenc titkár ismertette az előadói javaslatot, amely nagy vonásokban vázolja a tervezett özjÖonti biuottság programját, E szerint az öszpontositott munka kiterjedne az adminisztrációmentes szociális tevékenységre, az élelmiszer uzsora letörésére és a karitatív teendők sokféle módozataira. Az akció az állami és h«tóság: in-ézkényekkel karöltve akar dolgozni. A javaslatot a jelenlévői ötven egyesületi és szöbetkefeeti kiküldött egyhangú lelkesedéssel tette magáéjvá, majd egymásután szólaltak fel a különböző szervek képviselői, Gyimessy Piroska flr. \« . \x a magyar orvos-.nők 3zövetóségének képviseletében, A n k e r B£la a magyar munkásság kiküldötteként" jelentette be a lelkes támogatást, a Falu Szövetség igazgatója szinfc tón kézséges együttmunkólkodást -ajánlott fel. Ezek után az értekezlet .mondta a központi blzotts-ág megalakítását é3 meghatalmazta a MANSZ-ot a hivatalos tényezőkkel való kapcsolat felvételére és a további program kidolgozá-' • 3ára. Seb e a tf énné St*ettina I^ona javaslatára elhatároz-, ták, hogy táviratban üdvözli az értekezlet a kormányzói , a miniszterelnököd, a népjóléti minisztert, a főpolgármestert és polgármestert. T 0 r m a y Cecil zárószavában utalt arra, hogy a MANSZ miként a forradalom ide jón,ugy a mai súlyos Időkben is kötelességének tartja, hogy ennek a mozgalomnak az irányítását magára vállalja és ennek a kötelességének mindaddig eleget kiv-n tenni, amig vagy az idŐK nem javulna k, vagy pddig egy erősebb energikusabb kéz veszi kezébe a munka fonalát. Addig azonban ugy érzi, hogy kötelessége a felforgatásra törekvőkkel szemben sikra szállni és minden erővel segíteni az ország amúgy is 3ulyo3 helyzetén. Lelkesen ünnepelte az értekezlet Tormay °ecilt, majd iüditványára ugy határozott, hogy rövidesen összehívják az alakuló ülé^st, amely már^tulajdonkópp .ni munkát bo3zóli meg. /MOT/Sy, JJjcÍiA^>^j VIRÁGBEMUTATÓ Mijthogy az Országos m agyer Kerzészeti Egyesület a súlyos g- :dasági viszonyok miatt, a tervezett őszi virágkiállit'3 át nem tarthatja meg, a Virágos Budaps3t - Virágos Magyarország mozgalom ai november 8.-án tartandó nagygyűlésével kapcsolatban a kertészeti szakoktatásügy! intézmények virág és növénybemutatót rendeznek, A bemutatón a szakemberek és a nagyközönség részére crajcis hazai eredetű virágok /növények/ kerülnek bemutatásra, A rendezőbizottság felkéri az intézményeket és magánosokat, akik a bemutatón részt óhajta nak venni, legkésőbb november 1.-ig jolentk zzentek a Székesfőváros ^ertészkópző ~:>kola igazgató ágánál ,- /Egressy -ut? 73./ /MOT/Sy