Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2
1930-10-29 [047]
-—A MAGYAR ^ORVOSNŐK AZ ELSŐ ORVOSNŐ, GRÓF HUGONNÜY VILMA SÍRJÁNÁL. A matf'9$ orvosnők október 31-én, pénteken délben 12 órakor az els8 magyar orvosnő, gróf Hugonnay Vilma dr. 3Írjához zarándokolnak, hogy lerójják a kegyeleti ífníia adóját. A gyás zünaepélyn MCNE orvosnői csoportjának elnöksége rendezi. A gyászbeszédet dr.C s a b a Margit orvosnő, r. csoport ügyvezető elnöke tartja. Gyülekezés a rákoskeresztúri uj temetőben a 93. számü parcella első sorának 122 B sírjánál, /MCT/B. FŐVÁROS -—NA GY JE LE NT (SEG Ü SZOCIÁLIS SEGÍTÉSEKRŐL TÁRGYALT A KÖZJÓTÉKONYSÁGI SZAKBIZOTTSAG.A szociálpolitikai, közjótékonysági és közművelési ősi ügyosztály mellé rendolt szakbizottság B u d a y Dezső elnöklete alatt szerdán délelőtt ülést tartott, amelyen több nagyjelentőségű inségonyhitS kérdéssel foglalkoztak. A bizottság elsősorban a téli inségakció lebonyolítására vonatkozó ügyoo; V'lyi előterjesztést tárgyalta, amelyben L 1 b e r Endre tanácsnok beje.lv.itette mindazokat az intézkedseket, <> melyeket már megindított, i.. «.• cvo amelyeket a tél folyamán szükségesnek tart megindítani, abbéi a célból, hogy mindazok, akik arra rászorulnak, kivétel nélkül segélyben részesüljenek a hatóság, vagy a társadalom részéről, legalább a legszükségesebb mértékben. Az akció során 16„000 felnőtt és 17.0^0 iskolásgyermek kap naponta ebédet. A bizottság az ügyosztály előterjesztését megelégedéssel vette tuáomásul. Tárgyalták ezután az ügyosztálynak azt az előterjesztés ót, hogy a mult évhez hasonlóan a karácsonyi ünnepek alkalmival i munkanélküliek között a f kozoáé Ínség enyhítésére 200.000 pengőt' ••3azon szét' a főváros. A bizottság ehhez a javaslathoz azzal járult hozzá, hagy keressék meg a polgármestert aziránt, hogy a munkanélküliek nagy számára való tekintettel ezt asegélyös3 zeget megfelelően fölemeljék és az ügyosztály javaslatát a pénzügyi ügyosztálynak a felzetre vonatkozó előterjesztésével együtt mielőbb terjesszék a törvényhatósági tanács elé,amelyebben az ügyben dönteni hivatott. Foglalkozott ezután a bizottság azzal az előterjesztéssel, hogy a nom fizető lakók szabadba való kilakoltatásét a téli i'oszak tartama alatt szüneteltessék, A bizottság a maga részéről is szükségesnek tartja ? kilakoltatások szüneteltetését mindazoknál a szerény embereknél, akikbe n-héz gazdasági helyzetben önhibájukon kivül lakbérüket rae r fizetni nem képesek,, Ugyancsak lépéseket kíván tétetni a szociálpolitikai bizottság annak érdekében is, hogy a tél idejére függesszék fel az adót nem fizetés miatt lefoglalt holmik transf erálás át ? A kerületi elöljáróságok, mint ismeretes, a rendelkezésükre bocsátott alapból apró segélyeket utalnak ki a hozzájuk forduló Ínségeseknek, Ez **z összeg a jelentkezők nagy tömege miatt az elöljáróságokon elfogyott és a szociálpolitikai bizottság most hozzájárult ahhoz az előterjesztéshez, hagy r z elöljáróságoknak ezekre a pillanatnyi segélyekre további 200,000 pengőt utaljon ki a főváros. Hozzájárult a szociálpolitikai bizottság a Mayer Ferenc-Fiuárvaház vízvezetéki- és csatornaberendezésének kicseréléséhez, fűtőberendezés létesítéséhez és ezekre ? valamint a mult évről fennmaradt épülettátárazási munkálatokra 33,400 pengő póthitelt engedélyeztek, Buday Dezső indítványára a bizottság egyhangúan hozzájárult az ügyosztálynak ahhoz az előterjesztéséhez^ hogy a bizottság keresse meg a polgármestert és hivja fel arra, hogy a fővárc3 a szellemi szükségmunkások létszámát az eddig megállapított 600-ról, legalább 1000-re emelje fol.Hozzájárult a bizottság ahhoz a javaslathoz is, hogy a városháza udvarán lévő étkezőt diétás-konyhával egészitsék ki c Ez a reform a tisztifőorvos javaslatára történik, azért, mert az étkezőt nagyon sokan keresik fel olyan szegény emberek, akik cukorbetegségben és egyéb olyan gyomorbajokban 3 zenvednek, amelynél ..létás étkezésre van szükség .Ezek a diétás étrendre szorulók most p városházi étkezőben olcSe pénzért kapnak orvosi előírás szerinti ételekot. Végül M i h a 1 o v i t s Zsigmond indítványára a bizottság legteljesebb elismerését fejezte ki a szociálpolitikai ügyosztálynak, az akciók lekii3meretes lob ny Utasáért és külön olian érését fejezte ki a főváros tisztviselői karának,amiért fizetésük l#-át öt hónapon keresztül beszolgáltatják "z inségakcló javára« /MOT/D.