Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2

1930-10-29 [047]

§§A Magyar Országos Tudósító jelenti: A Keresztény Kisgazda, Földmives év Polgári Párt R u b i n e k István elnöklétével ma értekezletet tartott a Képviselőház társalgójában s azon a némely jogügylet kötelező Írásba foglalásáról szóló törvényjavaslat egyos rendelkezéseivel foglalkozott. !J é s y Géza elismeréssel nyilatkozott a törvényjavaslatról s különösen hangsúlyozta azt, hogy az igazságügyminiszter a tárgyalásod po­rán, felmerült észrevételeket a legnagyobb megértéssel honorálta s a külön­böző szempontokat igyekezett a köz érdekében egyeztetni. Indítványt nyuj­totfbe olyan értelemben, hogy a javaslat 16.§-ának 2.bekezdéue helyett a következő szöveget tegyek: * Akik bizonyos Ingatlanok forgalmát ? fennálló jogszabályok értelmében jelenleg' csupán ipariga zo Ív anyuk alapján közvetíthetik, az ilyen ingatlanok forgalmának közvetítésével a jövőbon üzletszerűen csak akkor ffoglalkozhatnak, ha ennek a törvénynek életbelépésétől számított 3t nap alatt közvetlenül az O.F.B.-nél beadható kérvényük alapján a bí­róságtól az engedélyt megkapják. Ez ^z engedély nem tagadható meg attól, aki rendőrhatósága bizonyítványával igazolja feddhetetlen előéletét és erkölcsi megbízhatóságét s akinek közvetítői működése ellen alapos panasz nem merült fel. " • •-H a | ós Kálmán hozzájárult D é s i Géza indítványához, s a maga részéről a 13.szakasz módosítását kívánta, mégpedig olyan értelemben, ami a vidéki lakosság további tehermentesítését jelenti. Berki Gyula után, aki mindkét módosítást elfogadásra ajánlotta, Z s i t v a y Tibor igaz3ágügyminiszter hangsúlyozta, hogy a közérdeknek lehetőleg minden szemyontből való kielégítése vezette mindig s arra törekedett, hogy ez n javaslát is minél tökéletesebb legyen. Éppen ezért készségesen hozzájárul az előterjesztett két indítványhoz. A tör* vényjavaslat tárgyalásának napirendre tűzését egyelőre nem kéri, hanem visszautaltatja a javaslatot a Képviselőház illetékes bizottságához és a fenti értelemben történt kiegészítések utón hozza ismét a Ház elé. R U b i n e k István a párt neveben köszönetet mondott a iki­.niszternek az indítványokkal szemben tanúsított megértéséért, X, H. HÍREK —PEST-PILIS-SOLT.KISKUN VÁRMEGYE GAZDASÁGI EGYESÜLETE feliratot inté­zett Kálmán István országgyűlési képviselő indítványára a Képvi­selőházhoz, amelyben arra kéri a Képviselőházat, utasítsa a kormányt ar­ra, hogy 3Ürgős intézkedésekkel zárja le a magyar határ sorompóit az Oroszországból exportált gabona és más áruk előtt, s azokból az ország területére semmit ne engedjen behozni. Hivja fel a Ház a kormányt arra ls, hogy a nemzetközi szokásoknak megfelelő módon Európa többi országának kormányánál is járjon közbe hasonló intézkedéseknek foganatosítása érde­kében. /MOT/H. X. FŐVÁROS ÚJSÁGÍRÓI JUBILEUM. Meleg ünneplésben részesítették szerdán '-élben a városházi újságírók S a 1 g ó Ignácot, a németnyelvű "Die Kommune cimü várospolitikai lap szerkesztőjét, a Neues Pester J ournal évtizedeken át volt fővárosi rovatvezetőjét, negyven éves ujaágirci jubileuma nlkai> • m^ól, amely ido .nagyrészét a Városháza hir3zolgálatában*f ••• •• 0, A Vá­rosháza sajtóirodájában tartott házi ünnepségen a szűkebb kollégák nevé- • ben Pajzs Ödön üdvözölte a jubilánst é3 átadta neki a kartársak ajándékát, egy ezüst irótollat. /MOT/D. ^ffptfo C-i * ÜNNEPSÉGEK HALOTTAK-NAPJÁN* A székesfőváros közönsége, ugy mint más A esztendőkben, ezidén is kegyeletes ünnepségek között emlékezik meg Halottak­napján a budapesti köztemetőkben pihenő hősi halottakról.November 2-án,va­V 3árnap délelőtt 1/2 10-kor megkoszorúzzák a Milléniumi emlékmű előtti Hő­/ SŐk emlékét és leteszik főváros kegyeletének koszorúit a Ludovika előtti hősi emlékre, a farkasréti és rákoskeresztúri temetők emlékmüveire,valamint a 48-as szabadságharc hőseinek tabáni és krisztinavárosi temetőkben lévő /folyt, köv./

Next

/
Thumbnails
Contents