Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/2
1930-09-18 [045]
MAGYAR CRSZáGüS íul>, o 110 2. törvényszéki kiadás, fl J Budapest,193o. szept.18. EG YEVI BORTÓNT KAPOTT A NOTÓRIUS TOLVAJ EGY PÁR CSIRKE ELLOPÁSÁÉRT. Makai Zsigmond kecskeméti sármunkás 1929 elején az egyik kecskeméti gazdálkodó tanyájáról az éj leple alatt elemolt egy pár csirkét. Makait, akit lopás vétségéért 1917-ben egyévi fogházra Ítéltek, ugyancsak lopás vétségéért 192o-ban háromévi fogházra, majd lopás bűntettéért 1927-ben hathönapi börtö nre Ítéltek el; végül orgazdaság vétsége miatt egy izben hat napot, majd ugyancsak lopás vétségéért tizenöt napot ült, - a kocskométi törvényszék a csirkctolvajlásért mint notórius tolvajt, háromhónapi fogházbüntetéssel sújtotta. Ebben az Ítéletben azonban a kecskeméti királyi ügyészség nem nyugodott meg, sőt újrafelvételi kérelmet terjesztett elő, mert az ügyészség álláspontja szerint a vagyon elleni c90löknényckért több Ízben büntetett Makti Zsigmond ujabb lopása nem minősíthető vétségnek hanem, büntettet képez. A kecskeméti törvényszék az ujrafelvétel során az ügyészség előterjeszt esőnek helyt adott és •.. vádlottat lopás bűntettében mondotta ki bűnösnek, ellenben az enyhítő körülményekre való tekintettel újra háromhónapi fogházbüitctcsrc Ítélte el. Enyhítőnek vette ugyanis a birőság a vád lott beismerését, a lopott tárgy csekély értékét és a kár teljes hiányát. A törvényszék ezért a büntetés kiszabásánál alkalmazta a 02, szakaszt s egyben a dologházba való utalást mellőzte, mert a vádlott e legutóbbi cselekményénél! elkövetése előtt két éven át rendes napszámosként dolgozott és nom csavargott. A tábla Zolenka-tanácsa a most megtartott fclcbbvitoli tárgyaláson Pabó Zoltán dr. királyi főügyész vádbeszédo alapján Makai Zsigmondot lopás bűntettéért egyévi börtönre Ítélte s a büntetés kiszabásánál az enyhitő szakasz alkalmazását mellőzte. A másodfokú Ítélet ellen a vádlott ós védő jo semmis égi panasszal éltek. /kiOT/ Ky. --- TIZENÓTNAPI2' FO GHÁZAT KáPOTT AZ ..F.., AKI HARAGJÁBAN KÉT8ZER REÁL OTT FIÁRA. 1 . Ifj. Nagy Lajos dunapataji iparos atyjának, id. Nagy Lajos dunapataji korcsmárosnak a házában lakoH. 1929 május 26-án este if j. Nagy Lajos a lakásnak abban a részében, amelyben fiatal feleségével együtt lakott, megvond égeltc két barátját s azokkal a késő éjszakai órákig hangosan mulatozott. A korcsmaros, aki lobbanékony termés zetfi, rabiátus ember, fiának lá> más mulatozásán rendkívül feldühödött,mert a duhajkodás miatt korcsmája jó hirnevét féltette. Id. Nagy Lajos ezért átküldte a dorbézolókhoz , " % leányát, Nagy Ilonát, aki orél;rcs hangon csendre intette testvérbátyját s annak barátait megfenyege ttc, hogy kidobatja őket a házból. Ifj. Nagy Lajos húgának fellépése miatt restelkedett vendégei előtt, felpattant,hogy a leányt megpofozza. Nagy Horn kiszaladt és elrejtőzött atyja lakásában, Ifj. Nagy Lajos a leányé Ide is követte s hangos kiáltozással fenyegetőzött, hogy^feldarabolja hugit, A garázda fiat, lombernek atyja útjába állott, apa és fiu heves szóváltásba kezdtek, aminek során az idős korcsmát ros előkapta forgOpisztolyát. :fj. Nagy Lajos ekkor széttárta mellén a ruhát és hetvenkedve fordult atyga felé: "ide lőjj apám, ha mersz!" Id. Nagy Lajos, akit a düh elvaditott, erre kétszer fiára sütötte a pisztolyt. Az egyik golyó szerencsére nem talált, a másik pedig csupán jelentéktelenebb sebesülést okozott a fiu mellén. Id. Nagy Lajos korcsmáros ellen erős felind ulásban elkövetett szánd kcs emberölés kísérletének vétsége miatt bünvád I eljárás indult és a kalocsai törvényszék az enyhitő körülményekre való tekintettel az idős embert egyhónapi fogházbüntetésre itólte. Nyomatokos enyhitő körülménynek vette a bíróság, hogy a vádlott kilenc gyermek apja, aki küzdelmes korcsmáros! foglalkozása mellett soha büntetve nem r-% volt, sőt még csak kihágás miatt som/ került összeütközésbe a hatóságokkal továbbá azt a körülményt, hogy cselekményét leánya védelmében követte el ' es maga a sértett fiu sem kivánta megbüntetését. A tábla Kállay-tanácsa éppen a nyomós enyhitő körülményekre való te cintettel a vádlott büntetését tizenötnapi fogházra mérsékelte, ami ellen a királyi főügyész semmiséri panaszt jelentett be. /MOT/Ky. ORS24GOS IBltUhR