Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/2
1930-09-30 [045]
MAGTÁR ORSZ'.GOS TUDÓSÍTÓ 2, törvényszéki kiadás* TJ-J Budapest, 1930* szeptember 30. HUSZONHÁROMEZER PE'TBÖS EVI RUH.SZ/MLA ti BIROS 'G ELŐTT. Egy budapesti részvényt ár s s ág igazgatójának felesége hosssuidő óta az egyik legelőkelőbb szalonban szerezte be garderobszükségletét, amely jelentős érteket képvisel, amit az a ruhás zárnia is igazol, amely ma került egy perrel kapcsolatban akir ályi törvényszéken Gedeon Alajos dr. bir ü elé. A pert a ruha sz- Ion tulajdonosa indította a részvényt a sasági igazgató felesége ellen, aki nem kevesebb, mint 23.000 pengős _ ruhaszámlával tartozott s ez az összeg egy cvi megrendelés ellenértékét képezte* Amikor a tárgyalás soron megkérdeztek a felperes nöiszalon tulajdonostól, hogy miért adtak ilyen nagyösszogü hitelt az alperes asszonynak, azzal válaszolt, hogy evek hosszú sor . óta állandóan náluk rendeli meg értékes ruháit az igazgató felesege, a számla kiegyenlítése körül eddig nem volt baj, most azonban az egyévi hal-szt^s ellenire sem tudják a követelést rajta behajtani. Mint a tov„bbi^ 00 * . \ kiderült, a részvénytársasági igazgató felesege az ta - minthogy hi + elet a felperes njolszalonnál megvont k - máshol elégiti ki szükségletet, azonban Itt mér készpénzzel fizet, ami természetesen érz ekonyen érinti a nagyösszeget hitelező régi szalont. Az is kiderült, később, hogy a részvénytársasági igazgató - valószínű, hogy a horribilis ruhaszámlek is hozzá j árult a k ohcz - ma már tönkremont s ez az oka annak, hogy a számla tartozás még ma is kiegyenlítetlen. Az alperes asszony az első t rgvalá3okon a kereset elutasítását k^rte, mert szerinte túlságosan magas ©szegeket számított fel a szalon egy egy ruhaért. Voltak számlák, amolyokbon 6-800 pengős tételekot sorolt fel a szalontulajdonos olyan kamplőkórt stb. amelyek tulajdonképen nem értek annyit. A fasondij 240 pengő volt rendszerint. A mai tárgyaláson az alperes nem jelent meg s igy nem került a se sor védekezésének bizonyítására, mire Gedeon dr. a felperesi kereset alapján almarasztalta az alperes r és z v ony t Ars a s á sri igazgat o feleségét a perelt 23.000 pengő erejéig. /MOT/SY. A RENDŐRFŐT Ön ZS Ö RMESTERT ÉS VÁDLÓT TÁRS *T / TABLÁ JOGERŐS* iFE LMENTETTE A H/.MS T1NUZAS BŰNTETTÉNEK VÍ-DJI. /:L0L. Bodi József budapesti államrendörségl főtörzsőrmester at 1927 év során válókeresetet adott be felesége született Osvát Teréz ellen. A pörben a Bartók István péksegédet 13 kihallgatták tanuképen, aki olyan értelmű ta. nuvallomást tett, hogy a rendőrörmester t 'voltétében éjnek idején meglátogatta Osvát Terézt, ott maradt az asszonynál egész éjszaka és hajnaltájon, amikor az időközben értesített rendörörmester lakására hazaért, az ablakon ugrottfki a férj dühe elől. A v Hopör befejezése után az a gyanú merült fel, hogy Bartók István péksegéd, a valépör koronatanúja hamis tanúvallomást tett és ennek vallomásnak a megtételére maga a férj: Bodi József rendörfőtörzsörmester birta rá, nki Barteknak állítólag állandóan fröcc3ökot fizetett és fehérneművel is ellátta a péksegédet. A királyi ügyészség Bartók Istvánt mint tettest, Bédi József pedig mint felbujtót hamis tanuzás bűntettével vádolta. A budap. sti büntetőtörvényszek előtt megtartott f őt rgy a láson Bartók azt állította, hegy a bontóperben az igazat vallotta és erre a vallomására senklsem birta reá. Bédi József ugyancsak tagadta azt, hogy Bartóknak bármit is igért volha tanúvallomásáért. A törvényszék mind a két vádlottat bizonyítékok híján felmentette. A felmentő itélet negokolcasában a bíróság rámutatt arra, hogy Bartók József a bontopörben minden valószínűség szerint nem mondott Igazat, amikor Bódiné hűtlenségéről tett vallomást. Az ablakon való távozási jelenet való-? s.zinüleg sohesem történt meg. Kétség te lenül ionban ez nem ^llapith-"t 6 meg és igy kellő ténybeli adatt hijan a hamis tanuzás vádja alól fel kellett menteni. Bódi felbujtói bűnösségére ugyancsak nincsnnek megfelelő bizonyítékok, akadt ugyan egy másik tanú is, aki azt vallotta, hogy Bódi őt is meg akarta környék zni, hogy felesége ellen a bontépör során terhelő tanúvallomást tegyen. Ez a körülmény - a bíróság felfogása szerint . rávilugit ugyan, hogy a rendőrőrmester milyen utakon igvekezett a bontöpörben eredményhez jutni, - bűnösségére azonban megnyugtató bizonyítékot ez a tanúvallomás sem nyújt. A tábla Gado-tanácsa most az elsőfokú Ítéletet jogerősen helybenhagyta. /MOT/KY.