Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/1

1930-09-06 [044]

BARO ROSNER ERVINT HATOSÁGI KÖZEG ELLENI ERŐSZAK VÉTSÉGÉÉRT PÉNZBÜN­TETÉSRE ÍTÉLTÉK, Várady-Bronnsr Alajos dr. törvényszéki biró elnöklete alatt ina tárgyalta a büntotötörvényszék Rosnor Ervin báró dr. banktisztviselő ügyét,aki ellen a királyi ügyész3 6g hatésági közeg elleni erőszak vétsége elmén emelt vádat. A fiatal báró egy aut át.axin igy okoz ot fc ez év május 5-én este az Andrássy-uton a Tisza István-ucea foié e A Vilmos császár-ut keresztezéséné. miután már az autó ái jlklott, Érsok István rendőrtörzsőrmostor,a iorgalo akkori irányit ója, megállapította okot, és int ott a közeibon szolgálatot teljesítő rendőrtársának, hogy Igazoltassa a soffőrt, mert már a piros jelzés után robogott át a az uttestén* Az igazoltatás közbon bár* Ros­nor Ervin és Érsek István törzsőrmester főzött szóváltás keletkezett, amelynek során a rendőrnek később tett feljelentése szerint a bár.' 1 őt ar­culütötte és botjával is végigvágott rajta, - Bűnösnek érzem magam - jelentette ki a mai tárgyaláson Rosner báró. - És a tárgyalás elején mlngyárt kijelentem azt, kBHgp amit már ak­kor is megtettem, hogy eljárásommal nem akar team az általam nagyrabecsült rondőrtestületut megsérteni, és a tekintélyt rombolni, az egész mmmminmn csak azért történt, mert a rendőrnek az eljárása felháborított, és én elragadtattam magamat. Részletesen elmondta ezután a báró, hogy oxx taxin már keresztül­ment magim az uttestén,amikor a tilos jelzés megjelent^ és a soffőr azért robogott át, mert az egyik ott szolgálton teljesítő rendőr kezével szabad utat intett. Amikor aztán a Tisza István-ucca sarkára értek, a közlekedési rendőr megállította őket. Ö látván, hogy a soffőr ne,m hibás, odament Ér­sek István rondőrtörzsormosterhez, hogy felvilágosítsa a történtekről. Érsek azonban erélyesen'r ákiabáltx:Mit keres Itt, mi közo a dologhoz magá­nak! Erre elvesztette önuralmát, kikérte magának ezt a hangotx. Szó sz't követett és ennek során történt, hogy erős felindulásában megütő te a rend őrt,bottal azonban nem bántalmazta. A törvényszék kihallgatta ezután Érsek István rendőrtörzsőrnestort aki Viszont ugy vallott, hogy udvariasan viselkedett a báróval szemben és egyáltalán nem adott okot arra, hogy xadba brutálisan járjon el. A tanú­kihallgatások befejezése, valamint Székely Gyula dr. ügyészségi alelnök vádbeszéde és Pál Alfréd dr, védőbeszéde után a törvényszék bűnösnek mondt ki a vádlottat hatósági közeg elleni erőszak vétségében és ezért a töme­ges enyhítő körülményekre való tekintet tol 5oo pengő pénzbüntetésre Ítél­te el. /MOT/Ma, . • .. • - - - RiiGAL I.IAZ ÁS I PÖR A TAXIENGEDÉLYEK KÖRÜL « Máthó László, dr. büntető jár ás bíró ma tárgyalta Blockner Izidor ügynök rágalmazás! perét,aki ellen Lendva?: Andsto dr, ügyvéd tett feljelentést Eszerint ez év nyarán többek jelenlétében Blockner a következőket" á.111­t otta róla: 11 Addig nem nyugszom,amig Lendvait lehetetlenné nem teszem, ki fogom őt végeznáx, ol kell pusztulnia a Ferencvárosbóli" Blockner tagadta bűnösségét és azzal védekezett, hogy 5 politikai téren akarta lehetetlenné tenni Lendvait azok után,amiket el­követett, A IX,kerületi demokrata körben ugyanis ogy évvel ezelőtt egy szc vetkezet alakult Lendvai vezet és évei, arely "3 zövotkez ötnek célja az v lt , hogy tagjainak taxiengedélyt szerez. Körülbelül ötven mmy.m szegény cmbefct össze is toboroztak,akik Összekuporgatott garasaikat adták oda és ilyen­formán a szövetkezet jé párezer pengőhöz jutott anélkül azonban, hogy bárkinek is meg tudta volna ss erezni az engedélyt, ö többedmagával előző le­mar figyelmeztette Lendvait, hogy nefogtpn ilyen dologba bele, végül is aztán több pírul járt szövetkéz, eti tag kérésére lépéseket tett, hogy a be­fizetett összegeket az illetők visszakapják. Erre az ügyre célozva mondta azt, hogy lenDt lenné fogja terűn.i Lendvait politikai téron. Melléky Kornél dr. védő közérdekből kérte a valódiság bizonyíásának elrendelését,Lendvai . Andor dr. azonban ezt ellenezte. A járásbíróság végül is elrendelte a va­lód is A.- bizonyítás út és a tárgyalást elnapolt a. /MOT/%.

Next

/
Thumbnails
Contents