Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/1

1930-09-09 [044]

. EYG YHÁZI HÍREK. KAPI PÜSPÖK UJ TEMPLOMOT, HARANGOKAT, HÓSI EMLÉKTÁBLÁT ÉS LELKÉSZEKET SZÉN" TELT DOMBŐVAROTT» NádoBy Imre egyhezfelügyelői beiktatása.­Dombóvár^ szeptember 8 k Nagy ünnepe volt tegmap a domb óvárjbataxak, | K a p i Bél e,r k , a dunántúli evangélikus egyházkerület püspöke ez alkalommal adta át rendeltetésének az evangélikus gyülekezet uj templomát, két harangját, lole; leztc azt a márványtáblát, amely a dombóvári evangélikusok hősi halottainak emlékét örökiti meg és két végzett teológust lelkésszé avatott. Es ugyanek­kor ment végbe N á d o s y Imöe dr, volt országos főkapitánynak a helyi egyházközség felügyelői fezékébe való beiktatása is. A dombóvári ovangéliku sok, noha a gyülekezet szórványaival együtt csupán hatszáz lelket számlál s a békebeli tomplomalap huszonötezer aranykoronája hadikölcsönben megsem­misült, nagy erőfeszítéssel ,loginkábbb B a u m g a r t János ogyházgondnö! építőmester fáradozása révén, sszehozta a mintegy nyolosranezer pengős épít­kezési költséget. K a p i Béla dr, püspök szombaton délután érkezett s a vasútál­lomáson Kenézy László járási főszolgabíró, Takáts József és Hollóssy Andor, (5-és Uj domb óvár községi főjegyzői, Schöll Lajos evangélikus főosperes, Müí­lor Róbert alesperes, Bergor Lajos helyi ov. lelkész, Rothormol Henrik má­sodfelügyelő, Eőri Szabó Dezső v. nemzetgyűlési képviselő, dombóvári refor­mátus lelkész és Priedmann dr, főrabbi köszöntötték igen nagy közönség éléi.. Másnap, az ünnep reggelén, az uj tomplom előtt inog jelent nemcsak Dombóvárnak, hanem a környéknek társadalma is, Az előkelőségek között voltak: Nádosy Elek országgyűlési képviselő, Kováss Sándor dr, és Mansfcld Géza dr e egyetemi tanárok, Koritsánszky Ottó, a Magyarországi Gyógyszerészegyesület ügyvezető-igazgatója, egyházmegyei másodfelügyelő, Dőry Hugó gazdasági főtan csos, Vér Vencel főgimnáziumi igazgató és sokan mások, köztük számos környék­beli egyház küldöttségejjBaumgart János gondnok üdvözölte a püspököt, aki ünnepi szertartások között nyitotta ki a tomplomkaput ós több lelkész kísére­tében vonult be, azután Máté evangéliuma XVII, részének 1-5 versei alapján templomszentelő szózatot mondott, majd felavatta a templom falában elhelye­zett emléktáblát, amelyre öt evangélikus hősi halott neve van felírva, "Serkj ben sincs nagyobb szeretet, mint azokban, ~kik életüket adták a hazáért", úgymond Itt a főpásztor. Ezt követően a két uj harangot szentelte fel Kapi Béla püspök és még azjistentisztolet keretében kibocsátotta szolgálatukra B a u c r Béla és Gáspár László végzett papjelölteket. Schöll Lajos főesperes szertartás keretében iktatta most a dombóvári gyülekezet felügyelői tisztébe N á d o s y Imre dr, volt orszá­gos főkapitányt. tí A Nádosyak lelkében mindig ott fénylett az egyház szerete­te, úgymond beiktatójfaoszédébon a főesperes, - Méltóságod boldog-emlékü édes­atyja egyházmegyénk felügyelője volt." Az istentisztelet befejezéseképpen Kapi püspök azért imádkozott, hogy "a sirba-hanyatlott/gyászos magyar tegnap /"") után egy uj, dicső holnap köszöntsen a nemzetre'' és megáldotta.a jclenlóvő­Vj kot, p Felügyelői székfogl°ló beszédet mondott ezután, az oltár elé lépve Y Nádosy Imre. Imádsággal kezdett szavaiba: "Mindenható Isten, szentség;.. Atyám, hálával köszönöm, hogy megengedted érnem c mai napot és ongodd, hogy ezentúl csak neked élhessek.,. A 25. zsoltárral fohászkodom fel: /Folyt.köv./

Next

/
Thumbnails
Contents