Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/1

1930-09-06 [044]

KÖZEL NYOLCSZÁZEZER FENGÖ ÉRTEKÜ GÉPEKET RENDELT A VÍZMÜVEK IGAZGATÓSÁ­GA. A Vízmüvek igazgatósága az üzemnél folyamatban lévő rekonstrukciós mun­kálatok végrehajtása során legutóbtftartott ülésén a következő munkálatok vállalatbaadását határozta el: a Buda-ujlaki és krisztinavárosi telepek ré­szére Diesel-motorokat rendelnek 664.900 pengőért és ugyanezen telepek ré-^ szere megrendelik az áramfejlesztő gépeket is, amelyek értéke 119, # 60 pengő. /MCT/F• H I RE K A KULTUSZMINISZTER NYITOTT A MEG A XII .NEMZETKÖZI ÉPÍTÉSZETI KONGRESSZUST. Ma délben a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében három vi­lágrósz huszonöt különböző államának több mint négyszáz delegátusa jel ont meg, hogy résztvegyen a XII.Nemzetközi Épitészkongrosszus ünnepélyes meg­nyitásán. Az egyes államok delegátusai már tizenegy óra után nagy számban gyülekeztek az akadémia folyosóin és egymásután foglalták el helyeite t a különböző államok képviselői. A hivatalos kiküldöttek az első sorban he­lyezkedtek el, egymásmellett ült Krels /Németország/, Alsop /kasztráliaj Jaksch /Ausztria/,Roosonboom /Belgium/,Ramos /Brazillá/, Holsoe /Dánia/, Bollido /Spanyolország/, Böölau /Észtország/, Totten /U.S.A./, Pontromolll /Franciaország/, Carl de Lafontaine /Anglia/, Balanos /Görögország/, Frostorus /Finnország/, Calsa Bini /Olaszország/, Dijkaditch /Jugoszlávia/, Droijmaná /Lettország/, Hals /Norvégia/, Slothowor /Hollandia/, Goldberg /Lengyelország/, Antonescu /Románia/, Tengbom /Svédország/, Osswald /Svájc/, Tacheci /Csehország/, Fitté /Uruguay/, Macit Rüstü bey /Törökország/, kikül­dött. Mögöttük a Műegyetem tanári kara és a kongresszus külföldi résztve­vői ültek. Féltizenkettő után érkezett meg gróf Klebelsberg Kunó vallás-és közoktatásügyi miniszter, R i p k a Foronc főpolgármester, P^o t r 1 Pál és báró F o r s t e r Gyula államtitkár, L i bor Endre tn nácsnok, Berezeli Jenő alpolgármester, Lukács György és U g­r o n Gábor, akiket Kertész K.Róbert, a kongresszus vozetőblzottsá­gának vezetője fogadott. Bevezetőül Th. I.Cuy^ers, az Építészek Nemzetközi Állan­dó Bizottságának francia elnöke szólalt fel és üdvözölte a huszonöt állam képviseletében megjelenteket, annak a reményének adva kifejezést, hogy az a széleskörű érdeklődés, nmely a budapesti kongresszust az egész világon meg­előzte, nemcsak a világ nemzeteit hozta közelebb egymáshoz, ha nem jelentős lépest tesz a különböző építészeti, tudományos és gyakorin ti problémák meg­oldása terén. Bejelentette ezután Cuypers, az újonnan megválasztott el­nökség névsorát és általános taps fogadta szavainak nyomán azt., a bejelentést, hogy a budapesti kongresszus elnökévé Kerté s z K.Róbertet választották. Kertész K.Róbert üdvözölto Klebelsberg Kunót,a külföldi vendégeket, akiknek nagyszámú összejövetele bizonyltja azt, hogy a kong­resszus nagyban hozzájárult az egyes államok között fejlődő barátság kimé­lyltéséhez. x Klebelsberg Kunó ünnepi megnyitója következett ezufc.' aki német, majd francia nyelven szólalt fel. . A világháború - mondta többek között - nemcsak künn a fronton végzett óriási rombolást, hanem az egyes országok belsejében, csaláaok otthonaiban is. De hála Istennek ma már elérkezett az ujjáépités tizedik esztendeje, mert minden pusztítást es há­jT\ borús korszakot fölváltanak a rekonstrukciós idők. Ezekben n z időkben a C legfontosabb feladat az építészetre vár. És ^ z építészet meg is tette a U maga kötelességét odáig is. Gyors fejlődése során szakított az építészet a f régi luxusépítkezésekkel és ma. már a demokratikus kívánalmaknak megfelelően az építészetben a modora és a tömegigényeknek megfelelő hasznos építkezések dominóinak, / folytat ás a következik/

Next

/
Thumbnails
Contents