Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/1

1930-09-06 [044]

/AZ ÉPÍTÉSZETI KONGRESSZUS MEGNYITSA* F O 1 y t a t á S,1./ A miniszter ezután a háboruelőtti épitőmüvészeti törekvésekkel és stilussal foglalkozott. Ezekkel a törekvésekkel - folytatta a minisz­ter - szakított a modern architektúra és uj megoldásokat keres, s nagytan hozzájárul a ma megnyíló kongresszus is, ahol a különböző nemzetek ta­]álkoznak egymással, hogy az architektúra modern törekvései* tisztult formába: bontakozzanak ki,Az építészetben, mint az összes emberi alkotásokbai, érvé­nyesül az örök igazság, hogy azok az alkotások maradandók, amelyeket a tehet ség szépen, szakszerűen és a célnak megfelelően alkot, k modern magyar építkezés történetét ismertette ezután a mi­niszter, rámutatva arra, hogy az elszakított területekről elmenekült egye­teme knok Szegeden és Pécsett adtak hajlékot, ahol mindkét város a harmadik nagy vidéki egyetemi várossal, Debrecennel együtt, óriási áldoza­tokat hozta épitctték fel a modorn magyar egyetemeket . Ugyancsak a hábo­rú után ötezer alföldi iskola épült, amelyek egységes tervek szerint készül­tek, hogy az általános népmüvelés céljait szolgálják. A miniszter beszéde végén annak a reményének adott kifejezést, hogy a kongresszus tagjai a mo­dern magyar építészet objektumalt magtekintik. A kongresszus elnöke, Kerté s z K.Róbert bejelentette a miniszter tapssal fogadott beszéde után, hogy a XII.Épités zeti Kongresszus táviratilag üdvözli a Kormányzót. F o r s t e r Gyula báró államtitkár, a kereskedelmi minisz­ter képviseletében, R i p k a Ferenc főpolgármester pedig Budapest közön_ ségének nevében mondott üdvözlőszavakat. Megismerik Önök - mondta Ripka ­itt Budapesten, hogy kik vagyunk mi és mit akarunk. Láthatják, hogy egy él­ni és alkotni akaró kis nép lakik itt a Duna mellett, amely óriási áldozato­kat hoz a kultúráért. A külföldi államok kiküldöttei nevében T o t t e n, amerikx i delegátus mondott köszönetet az üdvözlésekért és meghívta a kongresszus táp­jait Amerikába, azért, hogy 1933-ban az Egyesült államokban tortsák a XIII. építészeti kongrosszis t. ^R o s enb o o m Albert, az állandó bizottság főtitkára,szá­molt be ezután a bizottság hároméves munkájáról, majd K. V 1 r á g h An­dor, a kongresszus ügyvezető elnöke ésRerri ch Béla, kongresszusi főtitkár, tették meg jelentéseiket. Délután öt órakor ünnepélyes keretek között nyitják meg a Nem­zeti Szalonban a Nemzetközi Építészeti Tervki állit ás /Magyar nemzeti stil­törekvésok" / /csoport ját, vasárnap délelőtt pedig a Nemzetközi Építészeti Torvkiállitást nyitják meg a Műcsarnokban, délelőtt tiz órakor. /MOT/O.

Next

/
Thumbnails
Contents