Magyar Országos Tudósító, 1930. augusztus/2
1930-08-22 [043]
D o m b i István felszólalása volt a döntő. Szóvátette, hogy az előző közgyűléseken rendőrökkel vezettette ki Bura Károly a cigányokat. Bura Károly azért sértődött meg, crert a nótaünnep plakátján a többi prímások között szerepelt a neve. Költségekbe verte a cigánységot és az egyesületet, mert hat napig,a botrányos közgyűlések idején Pceton tartotta okot. Megakadályozta ezelőtt egy évvel, hogy a cigányság bérét minimálják, sót még azt sem engedte meg, h gy a cigányok használhassák az egyesület telefonját. Varga Mátyást bízta meg a clgánypcrök vitelével ós felfüggesztette jogtalanul J á r o s s y Jenő dr, egyesületi ügyészt. Mindezt azért tette, hogy ha majd Ilovszky János otthagyja az egyesületet és mint "baroraj" nem lesz köztünk, akkor Bura lehet a cigányok basája, r-yw^WBizalmat lansági indítványt nyújtott be"} hason ló határozati javaslatot olvasott fel Farkas Gáza a vidéki csipportok nevében, végül is R á c z József határozati javaslatát fogadták el, amely szerint a cigányság nemcsak B ura Károly lemondását követeli, hanem az alapszabályok értelmében a választmány felelősségre vonja ót ténykedéseiért. Pepita Szálai primás bes< ezután, azonban alig tudott néhány mondatot elmondani, mert a cigányok közbekiultozták; -Maga ne beszéljen! Maga nadrággombokkal fizetett a tokoknak! R a f fa e 1 Sándor ésJávorka Pál felszólalása után Páská ndy JAnos dr, Ilovszky kérésére feltette a kérdést, hogy _van-e,, vajnak iriok a £g kételye az iránt, hogy a nótaünnep elszámolása körül ft ör t ént i \h itoa'. ""'2'gyhanguan kiáltozták a cigányok: Tisztán látunk mindenei Meg vagyunk elégedvel Ezután a miniszteri biztos elrendelte a bizalmatlansági indítványra való szavazást: Igennel szavaznak azok, akik bizalmatlanok Bur . Károly iránt és "nomn-mel azok, akik bizalommal viseltetnek iránta. — Nem jó lesz Így - mondták a cigányok—Nem tudjuk, hogy ki az igen és ki a nem. Nevekre szavazunk, 43r. Páskándy János tehát elrendelte, hegy aki Bura iránt bizalmat tanusit, az Bura nevét irja a cédulára, aki pedig bizalmatlan az elnök iránt, az,-amint az a felkiáltásokból megállapítható volt -3 a n d a Marci nevével szavaz, k szavazás tartamára felfüggesztette a miniszteri biztos az ülést, majd a szünet után szigorúan igazoltatva mindönkit,összeszedték a szavazatokat, melyeket egy lezárt szivar'—skatulyából; készült urnába gyűjtöttek össze, k kigönygyölt titkos szavazatokat a közgyűlésen résztvevő rendőrtiszteknek adták át. Tizenkilenc szavazatot kapott Bura Károly és huszonnyolcan szavaztak Banda Marcira az uj elnökre. Amikür már nyilvánvaló volt, hogy Bura Károly kisebbségben maradt, a volt elnök eltávozott a teremből s a választás eredményének kihirdetése után hangosan percokig éljenezték Banda Marcit, akinek első dolga volt, hogy felkérte Ilovszky Jánost az egyesület tiszteletbeli elnöki tisztének további viselésére,, Ilovszky János meghatottan mondott köszönetet a cigányok egyöntetű bizalmáért, fölkérte Banda Marcit, hogy a cigányság érdekeit tartva szem előtt vezesse az egyesületet a haladás utján ós harcoljon minden magyar cigány érdekéért. közgyűlés ezután egyhangulat ujbol Ügyésszé választotta dr. J á r o s s y Jenőt s a gyűlés határozata alapján Párisi-Horváth Vilmos lett az egyesület alelnöke és Rácz Zsiga a titkára. Fél hót óra volt, amikor a közgyűlés véget ért, künn a kapu előtt százával várakoztak a cigányok s hangosan tüntettek Ilovszky János és Banda Marci mellett, a rendőrség azonban a tüntetők csoport iát feloszlott". /MOT/0. ' Z