Magyar Országos Tudósító, 1930. augusztus/2
1930-08-22 [043]
HÍREK. I HALÁLOZÁS. Farkas Róbert államrendőrségi detektivfelügyelő volc tartalékos főhadnagy vakbélgyulladás következtében kedden délután hirtelen meghalt. Ma délután 4 órakor temették a Kerepesi uti temető halottasházából teljes rendőri di3szel a belügyminisztérium, a honvédelmi minisztérium, a főkapitányság és a detektivtestület kiküldötteinek részvételével. A oyószezertartást Nóvák F e r enc VII, kerületi apátplébános végezte, a 3irnál pedig a főkapitányság politikai nyomozó főcsoportja nevében Schwe init zer József dr. reneőrtanácsos,a detektivfcestüket nevében pedig Szathmáry Róbert detektivfelügyelő tartott búcsúztatót. /MOT/B. F 0 V A R 0 S . —-A VÁROSI SZÍNHÁZ ÜZEMIGAZGATdsÁGÁNAK ÜLÉSE. A Városi Sainház üzemigazgatósága ma délután folytatta tegnap megkezdett ülését, amelyen Ilovszky Janca helyettes elnök elnökölt. Az ülésen elsősorban Siklós Albert zeneakadémiai tanárt, valamint H o v e s y Sándort a Nemzeti Színház igazgatóját hallgatták meg, "kik mint szakértők nyilatkoztak a zenekari kérdésben. A aza.-ívélemények meghallgatása után az üzemigazgatóság tudomás vette, hogy Sebestyén Géza színigazgató a Városi Szinház bérlője a szinházi idény tartamára egy 36 tagu állandó zenekart szerződtet, ezek közül husz tagot tizenkét hónapos szerződéssel. Az zemigazgatóság kívánatosnak tartja, hogy ezt a zenekart a bérlő ugy állítja össze, hegy az művészi szempontböl teljesen kielégítő legyen. Fenmarad a szinház kötelezettsége, hogy nagyobb zenekart kivánó opera előadásánál tartozik zenekarát megfelelően kiegészíteni. Az operaiéiőadá3ok számára nézve az üzemigazgatóság Sebestyén igazgatót hatvan clcsó helyáru népszerű operaelőadásra kötelezi, amelyen felül idegennyelvü vendégfellépéseket a szerződésben megállapított szómban /50 / tarthat. A szinház pénzügyi helyzetének orvoslás'a tekintetében az üzemigazgatóság elfogadta a Váro3i °zinházat felülvizsgáló hármas albizottság javaslatát^ amely szerint a műszaki üzemvitelnek a bérlőre való átháritásával előállott többlet^-kiadások csökkentésére a városi vezetőség a szinház műszaki terheiből az áramfogyasztás, a gázfogyasztás és a tüzelőanyagszükséglet költségeit vállalja magára 47.000 pengŐ3 keretben, ezzel szemben a városi vezetőség terheiből az épületfentartást, a gépi berendezések karbantartása*és a tüzkárblztositá3 révén felmerülő költségeket ugyancsak . 47.000 pengős keretben a községi alap költségvetése fogja kiegyenlíteni. Az üzemigazgatóság szükségesnek tartja még a szinház művészi személyzetének gondos revízióját is. Az üzemigazgatósᣠkisebb, a bel?" ügykezelésre vonatkozó kérdé3ok tárgyalása után ülését este fél 9 órakor fejezte be. /MOT/O.