Magyar Országos Tudósító, 1930. augusztus/2
1930-08-22 [043]
Ma délután 3 órára hivták egybe a cigányzenészek rendkivüli közgyűlését, amely v^get vetett a cigányháborusLiodásnak. k két botrányos lofolyásu közgyűlés utJln a belügyminisztérium dr.P áskándy János miniszteri titkárt bizta meg a közgyűlés vezetésével aki végig pártatlanul és igazságosan folytatta le a log.viharo:áb jelenetek közbon is a cigány gyűlést . k Német-utca 13 szám alatt LJVÜ helyiséget jóval a közgyűlés kezdete előtt rendőrök szállták mog és jelen volt a közgyűlésen dr. P. ón a Zoltán rendőrkapitány és M e g 1 a -^ntal rendőrfelügyelő is, üz ülés kezdetén P ásk ándy üdvözölte a sajtó képviselőit, valamint a hatósági közegeket, felkérte a cigányokat a vidéki és a budapesti kiküldötteket egyaránt, hogy őrizzék meg a higgadtságukat és tartózkodjanak minden rendzavarástól, annál is inkább, mert a zavargókat ki fogja a teromteől vezettetni, egymás után tuszkoltak ki maguk a cigányok azokat, akik nem voltak jogosultak a részvétolre s ugyancsak kiküldtek a toromból egy fia te ! ügyvédet is, aki mindenáron részt akart a gyűlésen vonni. Mindenkit leigazoltattkk s már megkezdődött a közgyűlés, amikor a tőrömbe lépott 36,. Rácz Laci, — En a ciágonyok királya vagyok és a királyok cigánya - mondta általános éljenzés közben Rácz Laci ós természetes, hogy a teremben maradt. A miniszteri biztos először Bura Károlynak adta meg a aasót, aki kijelentette, hogy azért jött ol, h gy megmutassa, hegy nem fél nincs sommi követelni valója, mindenkit tisztel és becsül, de az álláspontja mellett kitart, és követeli, az egyesülőt pénzével való elszámolást. Páskándy János felszólítására L ill 1 n József főtitkár isme-' tottc az utó.;bi hónapok eseményeit, majd Ilovszky János állott fel viharos éljenzés közben szólásra, - k'ogrondcztük a nótaünnopet - mondta, - hogy síremléket állítsunk fel RadicsnakjS hogy sogit séget tudjunk nyújtani a Bihari-féle zeneiskolának ós a nótaünnop után hajszát indítottak ellőném és amikor fel akartam tárni a helyzetet, az elnök nem adta meg nekem a szót, Ézt érdemeltem meg önzetlon, tisztsséges munkámért. i Ilovszky János ezután hatalmas aktacsom D t vett elo, bebizonyította, hogy minden pénzzel az utolsó fillérig elszámolt az a bizottság, amely az adminisztrációt és a pénztárt kezelte, az az összeg pedig, amit Bura Károlyék reklamáltak, hónapok óta Bura Károly nevén foks zilc a bankban. Bura Károly közben megbánta tettét és . ünnepélyesen bocsánatot kért Ilovszky Jánostól sot bejelentette neki levélben, hogy az elnökségről is lomond, másnap azonban Bura Károly a bocsánatkérést is és a lemondást is visszavonta. —Ingujjban dolgoztam itt a cigányokért egy hónapon keresztül fejezte to Ilovszky János - és jótékony közömet kövei és cárral dobálták t'-iog> pedig Szent István napján g akartuk rendezni a második nótaünnepot, amelyen minden külföldi részt vett volna és tulajdonképpen a második nótaűí nop biztosította volna az erkölcsi sikeren fölül a komoly anyagi sikert is. Felkiáltások:—'Ezt a kárt csr'nálta Bura, mondjon le! Le velel „ Bura Károly reflektált ezután Ilovszky szavaira, s amikor ujbol vádaskodni kezdett Ilovszky János feléje kiáltott: / - Konkretizálja a vádakat. Bura Károly: Kérem ón nem állítok semmit „ Nanysanos ur én nem tudom, hogy mi volt itt. Ilovszky János: Sajnálom, h >gy az elnök ur nem bonnem bizott, hanem az ügyvedjére hallgatott. , : S z a 1 a y Lajo3 felszólalásában azt bizonyította, hogy Bura Karoly üzleti szempontból vonta vissza a lemondását, I /Folytatása következik./