Magyar Országos Tudósító, 1930. június/2

1930-06-27 [042]

/A főváros közgyűlése,-. Folytatás j/ A u e r Fal közbekiálts - Nem jelölték Sket; mert ezeknera szavazógépek? L á i, á r Miklós ezután s zenvad elmésen azt hangoztat ja, hogy az összeállított 8röfe#stagllsta-a kés kesét m-es . virtsohaft. a párt­ciraboraság jegyében késsült és k»rtesszolgálatok jutalmazása. Felek! Géza vo~.t a Pöoetkezo szónok. Helyesli azt, ha a kiskorúakat és az éretlen elemeket ki akarják küszöbölni a törvényhozás­ból, a törvényhatósági életből, t % e nem ért egyet egy olyan* rendszerrel- a-< mely Apponyi Albertet is kiskorának és éretlennek minősiti. Nem hajlandó belemenni egy olyan hajtóvadészatbs p amelyben Apponyi Aábert is üldöztette válik. Azt fejtegette, hogy a törvény intenciója szerint hármas jelölés lett volha kötelező, mivel azonban ez nem történt meg. illetve csak 22-öt jelöltek, eszerint legfeljebb 7 helyet lehet " betölteni, a többit pedig ujabb jelölés után'egy más, legközelebbi közgyűlésen válassza meg örökös tagságra a közgyűlés, Aa ör'Jküe tagság elfogadása a mai körülmények között - mondotta - szégyen, de ha már elfogadják, legalább ne sértse meg a köz­gyűlés azt a törvényt Is, amely a kisebbség diktatúráját biztosítja ebben a teróraben. Ezután, a nyilt szavaz ás.­? ól beszél éles hangon és azt hangoz­tatja, "szomorú, hogy moszkvai módcn szavazna?* a B T xIapest környéki kerüle* tékben, majd azzal fejezi be, k-ogyka ars örökös Magaságra a mostani, jelölés alapján mégis választanak, nem tartanak r_j jelölést, akkor megfelebbealk a közigazgatási bírósághoz, amely Iránt íBlnáenkft Mzailcmmal viseltetik, mert annak az előkelő testületnek még báró Wiassioa áll az élén, A keresztény ellenzék nevében dr e T a k á © s István tiltako­. .zott, Perhoreszkálja azt a módot, amely az utóbbi időben minden jelölésnél" . megynilatkozott, és amelyért" a főpolgármestert teazi felelőssé, A főpolgár-* mester inkonzekvensen jár el. Mikor a* alpolgármesterváiasztás előkészületei folytak, a főpolgármester el\*etette a négyes jelölést, ő tudja miért, vi­szont a legutóbbi tanácsnckválaíiztáen.ál' már ismét a négyes jelölést tartotta helyesebbnek. Ez nem konzekvens eljárás 0 Ez a szavazásnak csúfolt komédia " - mondotta - a mi számunkra nem lehet komoly és nem egyéb, mint játék a té­nyekkel és a szavakkal a főpolgármesteri ssékben* R 1 p ka főpolgármester erélyesen csenget: - Visszautasltom ezt a megállapítást« én nem BXOJCtam játszani a főpolgármesteri székben. Takács István n Aki ezt a szavazást komoly választásnak mondja, akárhol ül Is, játszik,, Játszik a szavakkal és a fogalmakkal,/Nagy." zaj a baloldalon,/ Takáee István ezután a szélső jobboldalhoz szólott: * Amikor 8 nappal enslŐtt - mondotta - Friodrloh István érdekében /zajos taps a Szélső bal és baloldalon,/ akit méltónak tartunk arra, hogy beke­rüljön a tanácsülésbe^ - a demokrata párttal tárgyaltunk,e választás érden kében, hitehagyás és elvt©lenség vádjával illettek önök bennünket és azt vetették a ozomünkre, hogy a zsidókkal tárgyalunk, A Keresztény Közsé­gi Párt egyik tagja tréfásan ftgyan. le nagyon komolyan gondolva, azt mondotta nekóm, hogy megver, A keresztény párt egyik pap tagja elment egy másik paphoz, akivel egy kathollkUa egyesület vezetőségében szorosan e­gyüttmüködöm, s azt kérdezte tőle, ml iesz a történtek doán az egyesület álláspontja velem szembeno Állandóan a szememre hányták* hogy a szocialis­tákkal és Dródyékkal tárgyalunk Friedrleh érdekében. Ezt a konzek­venciát, amit nálam kerestek, nem találom meg a Keresztény Pártnál, akik most Lédermann Mórra ? Baraes Harcaira, Kerekes Ödönre és a'többiekre sza­vaztak, bár aligha hiszem, hogy akár Lédermann. akár BaracS, vagy Kerekes felekezeti viszonyai e 8 nap alatt megváltoztak volna e /Nagy zajo/' Éber Antfcils •» Eá akarom vemhes p há akarom nem vemhes, Horovltz GáVors - Jezsuiták? Takács István állandó vihar közepette mend még néhány szót, amit a lármában nem is lehet érteni, utána nyerfcan G á 1 Jenő emelkedett szódásra, 1 /FolyC-.atá&a követkesikc/

Next

/
Thumbnails
Contents