Magyar Országos Tudósító, 1930. június/2

1930-06-27 [042]

G á 1 Jenő azzal kezdte ? hogy annakidején, mikor a politik^ sok először emeltek szót a kinevezési rendszer ellen, biztosítékot kaptax a minisztertől aziránt 9 négy ez a testület osak kiváló érdemeket szerzett férfiakból fog állni. UgyanIlyen szellemben Intézkedett a törvény Is f ki-" mondva, hogy az örökös tagsági helyekre közéletük révén megbecsülésben ál* ló és különös érdemeket szerzett férfiakat kell megválasztani. A törvénynek ezt a szellemét, sarsegta Gál Jenő zsirálni kell Önnek főpolgármester ur. Kérdezem, meg tudná-e mondani, hogy e 22 jelelt közül kinek milyen ér* demei vannak szeretett fővárcsunkban. /Helyeslés,/ Bekövetkezett az, amitSj féltünk 'a törvény nemcsak autonómiájától, de tekintélyétől Is megfosztja a fővárost. He higyjé a főpelgárnester­ur, hogy ez az oldal, ahol én állck, csak okvetetlenkedéstől szólal fel, A szeretet és tisztelet készteti szó­lásra az utolsó közgyűléseken, a azeretet és tisztelet a főváros iránt, ez ' indítja arra a baloldalt, hogy óvást és tiltakozást jelentsen be ezen rend­szer ellen. Óvással fordul a többségi pártokhoz, vezéreikhez Wolff Károly­hoz és Kozma Jenőhöz, elsősorban Wolff Kérolyhoz, aki azt hirdette, hogy a fővárosi politika tengelyének a nagypolitika kikapcsolásával a különböző" pártok összefogásában kell megnyilvánulnia. Nem osztja ugyan Takács Ist­vánnak a felekezeti megkülönböztetésre vonatkozó megállapításait, mert nin­csenek 'felekezetek e teremben, csak magyar törvényhatósági bizottsági tagok vannak, de mégis gondolkodóba kell, hogy ejtse a többségi pártokat eztez Örökös tagsági jelölés r Mit szól Wolff Károly a fájvédelem rendíthetetlen harcoda ehhez a következetlenséghez. A rendszer - mondotta - csak párt­uralmat akar biztosítani és helyes volna , ha tükröt tartanánk a főváros közönsége elé ezekről az urakról, érdemeikről, akiket örökös tagságra , „. jelöltek. Tényleg vannak néhányan, akik szereztek érdemeket, de túlnyomó* an vannak olyanok ezen a listán; akiket senki sem ismer, akik néhány hónap­pal ezelőtt még póttagok voltak. Amit Önök tesznek, mondotta, az a kormány ' dezavuálása, a törvény szellemének megsértése. Arra kéri a főpolgármestert, hogy törvényes jogánál fogva a törvény helyes értelmezése és megtartása érdekében vegye le a napirendről a választást. /Taps a baloldalon,/ Utána Fábián Béla beszélt. Argumentum ad hominum két úrhoz beszél. Mint a két jobboldali párt vezéréhez. Tíz évvel ezelőtt, mi­kor negyvenen bejöttünk ebbe a terembe, abban az időben, mikor a túloldal, mint egy áradat elárasztotta a közgyűlést, a forradalmak utáni rettenetes idők izzó hangulatéban, minket a baloldalt, minden bizottságból kiszo­rították, csak a közgyűlési teremben maradt helyünk, 1925-ben néhány évvel később, amikor már többségben jöttünk be, Wolff Károly azt mondotta, hogy nem o vplt az oka, hogy kiszorították a baloldalt a bizottságokból, hanem pártja lntwenzigena elemeinek ténykedése volt f akik inparlamentáris eszkö­zökhöz nyúltak, Wolff Károly azt hirdette, még később, hogy a polgári goh-" dolat embereinek össze kell fogni és azt mondotta, hogy a pártoknak, a szo$ , ciáldemokrata pártnak Is közösen kell munkálkodni* a főváros érdekében és állandóan felhívta a pártokat e közös munkára* Ez az 1925-ös Wolff most Ismét visszatér a tíz év előtti Idők Wolff Károlyához. S mindenben hü társa az a Kozma Jenő, aki állítólag azért lépett ki a Keresztény Pártból, mert a keresztény párt intranzi&ens politikáját nem helyeselte, Kozma Jenő nem egyéb, mint egy átfestett'Wolff Károly, Kopnia szintén visszatért az ' 1920-as évek Wolff Károlyiéhoz. Legalább is ez tűnik ki ebből a jelölésből, Fábián Béla e,zután arra mutatott rá, hogy Pestvárnegye törvényhatósága, ahova egy kis töredékkel most jutott be először a demokra­tikus ellenzék, sokkal rölcsebbem járt el az örökös tagsági helyeknél, mert ©tt a vármegye nemes gondolkodásra, uri főispánja, Preszly Elemér bölcsen belátta,^hogy az ellenzéknek meg kell adni a maga jogalt és számarányának megfelelő örökös tagsági helyet 3cell biztosítani. És abban az úgynevezett régi, ódon, ősi vármegyében a többségi pártokban is megvolt a bölcsesség és ehhez hozzájárultak. - És itt van a mi fíőpolgármesterünk^ /Nagy zaj./ aki ugy sze­reti magát kijátszani, hogy az efeyüttmüködés híve, apártközi konferenciák főpolgármestere, - akinek azt keSlett volna mondania, hogy becsületes tiszr tességes együttműködéssel kell a«s örököstagság kérdését megoldani, vagy pe* dig nem marad a helyén, de nem eazt mondta, nem ez történt meg. ' . f \ /Folytatása következek.,

Next

/
Thumbnails
Contents