Magyar Országos Tudósító, 1930. június/2
1930-06-26 [042]
/CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN TARTOTTA MEG KÖZGYŰLÉSÉT AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KAMARA. Folytatás 3,/ a bolettarendszerben,•amelyet Tankovits János egységespárti képviselő is támadott. Mind a hárman azt hangoztatják, hogy a bolettarenc'szer ellentéteket szit az egyes társadalmi osztályok között. Reám sem lehet tehát a demagóg jelzó't alkalmazni', ha ugyan azt mondom. Én is éppen ezért félek a jancsibankó-rendszertől. Felkiáltások: Ez nem jancsibankó! Ezt nem lehet összehasonlítani a fehérpénzzel. Szeder Ferenc: Kifogásolja, hogy Hoyos gróf olyan értelmű javaslatot terjesztett a felsőház elé, amely azt célozza, hogy a nagyés közép-birtok, valamint a mezőgazdasági intelligencia az országos mezőgazdasági kamarában nagyobb képviseletet nyerjen az eddiginél. Szerinte a törvény pontosan szabályozza a kamarában az öt agrárkátegória arányszámát. A, mezőgazdasági munkások érdekében hatásos intézkedéseket süfcget. A nép jó éti miniszter ugy állitotta fel a kérdést, hogy inkább nagyobb kenyeret, de rossz fekvőhelyet ad a mezőgazdasági munkásságának, mintsem megfordítva. A szónok szerint nem igy kell megfogni a kérdést. A kamarának kell kezébe venni az agrármunkásság dolgát, mort véleménye szerint az is hozzátartozik az agrárérdekek istápolásához, hogy milyon kereseti viszonyok között él a mezőgazdasági munkás. Hoyos Miksa gróf: Ugy van! S z e d e r *erenc: A termelés ma már tisztán a haszon, a profit kérdése, ráfizetésből ma már csak a zsidobóltosok tudnak megélni. Tudomásul kell venni, hogy a magyar mezőgazdaságban igen nagy alnunkanólküliség, amelynek leküzdésére a kamarának komoly javaslatokat kéli tennie, Hoyos Miksa gróf azonnal reflektált Seeder Feronc szavaira, — Mindazt amit Sueder Ferenc mondott toljes egész ében a magamévá teszem, ha ő más szemszögből is fogja fel a kérdést mint én, - mondta többek között az elnök. Mindannyiunknak kívánsága, hogy a mezőgazdasági munkásság helyzeteminél rövidebb idő alatt megjavuljon, s a kamara az etekintetben felállított tételeket száz százalékig magáévá teszi. A bolett; javaslattal kapcsolatosan Széde© Ferenc a termelési piémium roncszorét és az adóelengedést hangoztatja, A mai megoldás azonban csak ideiglenes és^véglegesen csak akkor lesz megoldható a mezőgazdasági válság, amikor minőségi búzát termelünk országszerte és nemcsak versenyképesek leszünk a külföldön, hanem a magyar buza lesz a legkeresettebb árucikk, mort annak á lrsztje illatosabb és jobb mint az amerikai búzából Vés zült liszt. Az adóelongődóá nem lenne igazságos, mert az a munkásság, amely búzában keresi a kenyerét és földje nincs,nem részesülhetne adóelengedésben, Most pedig ha a saját szükségletein felül is keres és eladja a búzát, akkor a mezőgazdasági munkásság is hozzájut a bolettához. A préniumos rcnlszornél az a hiba, hogy az a ppénium amit a kormány adna,nem jutna el a mezőgazdaság kezeihez, hanem megrekedne a közvetítő kereskodelem zsebében. Az összes bolettők értékét 45 millióra kontemplálom, mort mintegy 15 millió mázsa buza az amely forgalomba kerül. 45 milliót kep tehát a~mezőgazdaság s a legrosszabb esetben kilogrammonként két filléres drágulást számitok a lisztnél. A parlamentben a baloldról hangzott el az az indítvány, hogy a forgalmi adot fel kell emelni, noha évek óta éppen a baloldal harcol a forgalmi adüellen. ,A kamara struktúrájával, foglalkozott ezután Hoyos Miksa gróf és megállapította, hogy szemben az ötödik kúriával, amelyben a 100 holdon felüli gazdák vannak,négy más kúria áll ugy, hogy törvény utján kell keresni araegoldási módot arra, hogy a birtok kategóriák arányosabb viszonyba kerüljenek, nohaMiri* mondotta.távol áll tőle az a felfogás, mintha a • közc^P <>5s nagybirtokos rétegnek kívánna a kamarában túlsúlyt biztosítani. Sokordpátkai Szabó István Szeder ^eronccel polemizál. Megállapította, hogy az adóelengedéssel nem lehetne megoldani igazságosan a raezőgjazdasági válságot, mert a kisebb gazdák és a munkások nem részesülnének; az adóelengedés előnyeiben, A. trianoni Magyarországon kévés a termő/Folytatása következik:/