Magyar Országos Tudósító, 1930. június/2

1930-06-26 [042]

/CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN TARTOTTA MEG KÖZGYŰLÉSÉT AZ ORSZÁGOS MEZÖGAZD.3ÁGI KAMARA. Folytatás 4./ föld és nem tudja eltartani a lakosságot, N om lehet tohát kifogásolni, ha az ipart fojlcsztik, csak nem shabad azzal visszaélni, A szocialisták fogyasztási szövetkezetéről beszélt ezután Szabó István s kifogásolta, hogy ez a szövetkezet is ahelyett, hogy áraivelálő működést fejtene ki 2.60 fillérért méri az 1.12 filléres sertéshús kilóját ( s negyven fil­léréét árusitja a termelőtől 11 fillérért vásárolt tejet. Szomorú helyzet ben van a mezőgazdasági munkásság a kamarai jelentés megállapítása szerir azonban jobbakba viszonyok a békebelinél, amikor 28-30 forintnyi volt a kaszásbér, most pedig mindenütt részért aratnak és csépelnek. Befeje­zésül a gazdatársadalom összetartásának szükségességét hangoztatta, a­melyet a különböző világnézetüeknek is be kell tartaniuk, mert C3ak egy­ségesen tudnak a gazdák eredményeket elérni. Számos felszólalás hangzott el még ezután,s végül is elfo­gadta a kamara közgyűlése a jelentést, valamint a közgyűlés olé terjesz­tett határozati {javaslatot is. A határozati javaslat tiz pontban foglalkozik a mezőgazda­ság hclyzotével és a válság megoldására vonatkozó torvokkel. Mivel a mezőgazdaság válsága/mondja a javaslat, nemcsak a gazdákat, fle az or­szág egész gazdasági helyzetét és az egéöz lakosság sorsát súlyosan ve­szélyezteti, ennélfogva az ország közgazdasági politikájában és a kormán; zatban mindent megelőző programmá kell tenni a mezőgazdasági válság mego" dását és szükséges, hogy az államháztartásban a takarékosság mellett is biztosítsa az állam a mezőgazdaság védelméhoz ós fejlesztéséhez szük­séges kiadásokat* Kereskedelmi szerző'esőinkkel még áldozatok árán is biztosíta­ni kell a külföldi piacokat, mezőgazdasági termékeink számára, s a kivi­telt prémiumokkal és tarifális intézkedésekkel is elő kell segíteni. Törvényesen kell szabályozni a külföldre irányuló terméokek minőségét, állami ellenőrzés mellett kell megszervezni a kiviteli értékesítést. Módokat és eszközöket kell keresni elsősorban a buza és a rozs belföldi ára tekintetében, hogy az a termelési költségekkel arány­ban legvcn T Meg kell szüntetni a belföldi értékesítést megnehezítő ter­' hteket,nevezetesen a forgalmi adókat és a borfogyasztási adót. Mog kell szervezni a szövetkezeti \,* r ,Át,'T ¥ '?'*-- értékesítést, meg kell szüntetni a hitelhiányt s uzsoratörvény' alkotásával kell meg­gátolni a hitelválság nyomán keletkezett uzsorát. Törvényjavaslatot kell készíteni az inga jelzálogi Intézmény meghonosításáról s a kormányzatnak mog kell orősitenie a mezőgazdaság altruista hitelszervezeteit, RevidiéJtái és mérsékelni kell azijiari védvámokat; Külön tör­vényben kell szabályozni a vállalatok kartellszervczkedését. A mezőgazdaság mindennemű állami adóterhét•arányba kell hoz­ni a valóságos jövedelemmel és teherbíró képességgel. Igazságosan kell mc állapítani a házadót s a községi háztartások rendezésével mérsékelni kell a földbirtok helyhatósági terheit. Hivatalból mérsékelni kell amoomóny­arak csökkenése arányában a gazdaságok rögzizett jövedelemadóját, bizto­sítani kell a községi közlekedési utak hatósági gondozásbavételét. El kell törölni a közmunka váltságot* ki kell fetfjeszkeni a gazdasági szak*­ókkatás rendszerét, gondot kell fordítani a kisgazdák széles rétegcinek gazdasági hevelésére, femn kell tartani és ki kell terjeszteni a földmü­velésügyi minisztérium termelési akcióit és kezdeményezéseit. Szükséges, hogy az állam ugy a törvényen, mint a szabadtársuláson alapuló gazda és imi kásszervezeteket támogassa és segítse elő a szerzőképes kisgazdák birtok­vételeit, fcalomint a tagosítások könnyebb keresztülvitelét. A közmunkák beállításával gondokodni kell arról, hogy olyan időszakokban is találjanak munkaalkalmat a mezőgazdasági munkások, amikor a mezőgazdasági termelésben nem találnak foglalkozást. Tájékozódni kell a külföldi munkaalkalmakról és vasúti kedvezményben kell részesíteni a mezőgazdasági munkásokat s a mezőgazdasági munkabér megállapít 0 bizott­r ság mükö dését rendszeresíteni kell. / ' A határozati javaslat elfogadása után a közgyűlés véget ért, / /MOT/O.KY. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents