Magyar Országos Tudósító, 1930. június/1
1930-06-14 [038]
PÁRDÁNY OSZKÁRT ELUTASÍTOTTÁK A KERESKEDŐK ELLEN INDÍTOTT PŐRÉIVEL. A régi Nemzeti Színház telkén, amint ismeretes, üzletház épült, amelyben huszonnégy kereskedőnek van üzlete. Az üzletház annakidején az üzletbérlők hozzájárulásával épült - A telket magát Párdány Oszkár, M árkus Emilla férje birja bérben a kaltuszminiszberirm felügyelete alatt álló Nemzeti b zinház 6rszágos alapjától, Párdány és a kereskedők iözött létrejött szerződés szerint az összes ad°kat a kereskedők kötelesek fizetni. Ezen szerződési pont körül tört ki a háborúság Párdány és az üzlotbérlők között. Párdány ellen ugyanis ház adótartozás miatt végrehajtást foganatosított a VIII. kerületi adóh.ivatal y mire ő rögtöni hatállyal fölmondotta az összes üzletbérlők helyiségeit.' egyss©ramint' pörökel; Indított a kereskedők ellen,hogy az adótartozásukat fizessék meg, A bérlők képviseletében Pongrácz Jenő dr. ügyvéd beadvánnyal fordult a pénzügyigazgatósághoz, amelyben az adókivetés megsemmisítését kérte, mert szerinte as üzletbérlők nem róhaték meg ház adó val, csak a háztulajdonos, A pénzügylgazgatóság a boadott jogorvoslat folytán megsommis í.tette az összes adókivetéseket. A Párdány által folyamatba tett perek egyik csoportját vitéz dr, Bakay Kálmán járásbiró ma tárgyalta a központi járásbíróságon, Pongrácz Jonő dr. ügyvéd és társai a tárgyaláson fölmutatták a pénzügylgazgatóság megsemmisítő végzését és kérték Párdányt keresetével elutasítani. A bíróság ennok alapján meghozta Ítéletét és Párdányt a kereskedők ellen folyamatba tett keresetével elutasította és ogyszermlnd perköltségben is marasztalta. /MOT/ M. — KENYSZEREGYEZSÉGEK. A budapesti királyi törvényszék meginditotta a kényszeregyezségi eljárást: - Volono3 Sándor vas, festék és háztartási cikk kereskedő /Mesterutca 60./ ellen. Vagyonfelügyelő Vásárhelyi Ferenc dr. ügyvéd; - Abonyi Artúr műszáki kereskedelmi r.t. /Báthory-utca 1./ bejegyzett cég ellen. Vagyonfelügyelő Rácz Kálmán dr. ügyvéd; - követelések bejelentése július 2-lg az OHE-nél. - Abolea Emil /Váci-Ut 88./bejegyzett cég és ennok tagjaié özv. Abolos Emiiné született Félix Regina és Félix Kálmán kényszeregyezségi ügyében- a törvényszék jóváhagyta az ötvenszázaiékos kvóta alapján létrej*3tt egyezséget és a vagyonfelügyelő diját és kiadását 15.516 pengő 2o fillérben állapította meg* A <r " :réiipa»ék«4Ráhagyta a létrejött magánegyezsógot, az eljárást befejezetté nyilvánította és vagyonfelügyelő dijat állapított meg a következők ügyében: - Nussbaum Náthán /Garai-tér 18./ be nem jegyzett cipőkereskedő /lo9 pengő/, - Toch Ármin hebtesárukerenkedő /Király-utca 4./ bejegyzett cég /4oo pengő/, - Fríed Samu szórszámgépkereakedő /Aullch-utca 7./ bejegyzett cég, ogyodüll tulajdonos Fr&ed Samu /361 pengő o9 fillér/, - Bányász M iksa /Thököly-ut 38./ be nem jegyzett kereskedő ügyében az ogyezséget jóváhagyó végzés jogerőre emelkedett, mire a tőrvényszók az oljárást befejezetté nyilvánította. Uj tárgyalásokat tűzött ki a törvényszék: - Mihályi József és neje született Fein Ilona /Erkel-utca 4./ be nom jegyzett; kereskedő ügyében június 27-ón d.o. lo órára Kunst Győző dr. törvényszéki biró elé, - Lcw Henrik éa nej e született Deutsch Sári ügyébon auguaztua 14-én, d.e. fél lo órára Ozerm.an András dr. törvényszéki biró elé, - Waldmann Sándor /Jókai-utca 6./ bejegyzett cég ügyében $om július 3o-an d.e c J órára, - Sckstoln ^Ipót /Alsóerdősor utca 2./ bo nom jogyzott bőrkereskedő és Fleischmarnn D "huső csillár és villanyfelszerelés! kereskedő /Üllői-ut 21,/ ügyébeon Július 23-án d.e. fél 11, illetve fél 12 órára Ádám András dr, törvényszéki kiró elé. /MOT/ CSŐD, A Leszámítoló Takarékpénztár mlint szövetkezet /Honvéd-utca 2./ bejegyzett cég csődügyébor. a törvényszék vagyonhlány okából az oljárást jogerősen megszüntette. /MOT/ MAGÁNEGYEZ SÉGEK, A Magyar Hitelezői Védegyletnél magánegyezség iránti kérelmet torjesztettek olő: Steiner Lajos /Lengyeltóti/ szabó, aktivá 8000, passzíva 14.000 pengő,• Barta Feroncnó /Debrecen/, passzíva 233ooo pengő, - Drucker Lipót és fia /Orosháza/, aktivá 345oo, passzíva 627oo pengő. /MOT/ , . .„Hifin — ~ ~ — — — \M f Jg