Magyar Országos Tudósító, 1930. május/2

1930-05-17 [037]

--- ERDÉLYI BÉLS ÉLETFOGYTIGLANI FEGYHÁZAT KAPOTT. Degré Miklós elnök a tegnap délutáni tárgyaláson közölte, hogy az Erdéiyl­bönpörben a tábla ma, szcmbatcn délelőtt 11 órakor hirdeti ki Ítéletét, A lapokból a közönség erről már korán reggel tudomást szerzett és igy mác reg­gel kilenc órakor nagy tömegek lepték el a tábla épületének azt a folyós:,iát amely az előtt a diszterem előtt húzódik el > ahol az itélet el fog hangzani. Négy rendőr, számos táblai altiszt igyekezett rendet, tartani a közönség so­rai között, Tary Jenő segédhivatali főigazgató és Benedek rendőrfelügyelő vezetésével. Tizenegy óra előtt néhány perccel nyiltak meg a nagyterem ajtói és a közönség pillanatok alatt betöltötte a gyönyörű faragványokkaékes, diszes csarnokot. Feszült várakozás, a legfelsőfínton fokra hangolódott izga­lom vibrált végig a közönség sorain, amikor megjelent a szárnyas nagyajtó­ban Degré ^iklós elnök, Haris és Kecskés táblabirók kiséretóben. Addigra mar a szuronyos őrök elővezették Srdélyi Bélát is, Vargha ffózsef főügyész és a védők is elfoglalták helyeiket. Halotti csendben hangzott el az elnök szava:"A magyar állam nevébenl A királyi Ítélőtábla az elsőfokú Ítéletet helybenhagyja," Degré Miklós elnök ezután az itélet indokolásába kezdett, /Folyt.köv./ Ky. AZ AUTOMOBILBEHOZATALI R.T. KÉNYSZERS^YEZSÉGI ÜGYÉNEK TÁRGYALÁSA, Czerman Á n d r á s -} re törvényszéki bir° mára tűzte ki az Automobilbehozatali r,t. kényszeregyezségi ügyének tárgyalását. A tárgyaiásta a két Igazgatót, Fábry Oszkárt és Fóti Lászlót fogházőrök vezették elő, s addigra a'tárgyaló termet már zsúfolásig megtöltötték a hitelezők, illetve károsultak. A tár­gyalóterem izgalmas jelenetek szinhelye volt, az ügyfelek mellett hetven ügyvéd vett^részt a kényszeregyezségi tárgyaláson. Az Automobilbehozatali r.t. jogtanácsosa a tárgyalás elhalasztását kérte azzal az indokolással, hogy kilátással kecsegtető egyezkedési tárgyalások folynak a hitelezőkkel, Előadta, hegy eddig löo.ooo pengő értékű váltót szerzett meg a hitelezők javára én egy pénzosoporttól sikerült 14c.^oo pengőkészpénzt is szerezni árrendezésre. Ax A hivatkozott pénzcsoport képviselője a kényszeradós ügy­védjének bejelentését megerősítette, mire a hitelezők a tárgyalás elhalasz tásához hozzájárultak. A törvényszék figyelembe véve azt a körülményt,nogy az egyezség meghiúsulása esetén a hitelezőkre követelésüknek csupán Öt-hat százaléka jutna,egyezség esetén viszont ötven százalékos klelégiést remélhet nek es tekintettel arra,hogy a jelenlévő hitelezők megerősítették a kényszer adós ügyvédjének azt a bejelentését, hogy s kvótális kielégítésre már eddig is nagyobb összegű pénz áll rendelkezésre, - a mai Jjúrgyalást június lo-óre halasztotta. A törvényszék Kimondta azt is.,hogy amennyiben június lo-ig az adós és a hitelezők között nem jönne létre az egyezség, akkor hivatalból elrendelik a csődöt, Az izgatott hangulatban megkezdődött tárgya lés ezzel be is fejeződött és a két igazgatót a fogházőrök visszakísérték a fogházba. /í.iOT/M.

Next

/
Thumbnails
Contents