Magyar Országos Tudósító, 1930. május/2
1930-05-26 [037]
EGYHÁZI HÍREK ANTAL GÉZA PÜSPÖK A LEÉGETT TAKÁCSI KÖZSÉG REFORMÁTUSAI KÖZÖTT. Z»krgó tömegnek hirdette a vigasztalás igéit a püspök. pápa, május 25. Antal Géza dr. dunántúli református püspök vas arnap délelőtt többek társaságában kiment a szomszédos Takács i községbe,hogy megvigasztalja a tüzvész-suj tot ta falu népét, A főpásztor egyhazvizsgálé körútja most folyik a pápai egyházmegyeben és a nőnapokkal ezelőtt megállapított uti<prcgramm szerint éppen a tegnapi vasárnapon került volna sor Takácsi ünnepélyes meglátogatására, s ugyanekkor avatta volna fel Antal Géza a többségében református község hősi halottainak emlékét, A multhétfői szomorú események miatt természetesen későbbre maradt a vizitáció és az emlékmű leleplezése, de azért az egyházfő önként értetődően eljött hivei körébe, hogy az isteni ige balzsamával szolgáljrn nekik, A püspök kíséretében voltak; Medgyasszay Vince mezőföldi esperes, egyházkerületi lelkészi főjegyző, Győry Elemér v.teológiai tanár, egyházkerületi missziói lelkész, Jakab Áron, a pápai egyházmegye esperese, Jókay-lhász Miklós dr, országgyűlési képviselő, az egyházmegye gondnoka, Fazekas Mihály püspöki titkár, Mészáros András egyházmegyei aljegyző,Nánik Pál főiskolai nyomdaigazgató és mások. A helység főutcájának füstösen, kcpáran meredező házsorai között némán, kalaplevéve, megviselt arccal állnak az emberek, s tekintenek a püspök autója felé. De a tűzvész megrázó izgalma ina k már alig van nyoma, a romokban heverő épületek környékét ugyahogy megtisztitottak a pernyétől, a zsarátnokoktol és az égett fák kesernyŐs szaga már virágzó akácok illatával keveredik.A református lelkészi lakást és vele a község £első részét kikerülte a tüz. 4 református^ap, Győry János és S c h ö c k Gyula evangélikus lelkész fogadják a püspököt és informálják a történtekről .Elmondj ák, hogy az orkánszerü szélvihar, a tűz kitörése előtt laegkonditotta ós porcokon át félrev er a e harangokat, mintha csak a közelgő veszélyre akartak volna figyelmeztetni ós később ugyanezek a harangok hogyan zuhantak ki a katholikus templom átégett tornyából az utcára. A hajléktalanok előtt az épen maradt házak lakói megnyitották szobáikat, de az iskolatermek is zsúfolva vannak, ahol ideiglenes szállást nyújtottak a szerencsetleneknek.A lakosság most már némileg magnyugodott es egyszerre fellélekzettek a takácsiiak, amikor a kormány segitöakciójának hire jött. Természetes azcnban, hogy a támogatás nagyobb részét az irgalmasszlvü társadalomtól várjáic Délelőtt féltizenegy órakor kezdődik az istentisztelet a református templomban, k teljesen sértetlen, fehérfalu istenháza, kék-arany belső diszitósével, tágas ós szép karzataival, tiszta csendjével valóban ugy áll Itt, a romlás, az Ínség élő illusztrációi közepette, mintha egy égiszen más, magasabb világ mentsvára volna, ahova nem ér fel az elemek pusztító csatája. Tele a templom az utolsó helyig, itt van minden épkézláb ember a faluból es a környékről és az ősi zsoltár verse szinte egyenesen a takácsiak tragédiájáról szól: /folytatása következik/ ff