Magyar Országos Tudósító, 1930. április/1

1930-04-03 [035]

POLITIKA M&Sa,. §§A Magyar Országos Tudósító jelenti: A Keresztény Kisgazda-* Földmives­és Polgári Párt ma este r e s t h y Pál elntklésével értekezletet tar- .. tntt, amelyen a kormány részéről Z s I t v a y Tibor igazságügyminisz­ter és V a s s József népjóléti és munkaügyi miniszter jelent meg. Az értekezlet az elnik inditrányáfcaD e z s 5 f f y Aurél veit kereskedelemügyi államtitkárt megválasztotta a párt közgazdasági bizottság elnökévé, miután B a r t o s Andrr, az eddigi elnök a képvi­selőház közgazdasági bizottságának elnökéré lett. loUvJ^A*. P e s t h y Pál elnök ezután bejelentette, hogy az Ipartes­tületek Országos Szövetsége átiratban kérte a pártot, htgy^létesítsem • krnnekszlót az iparcsszövetséggel. Az átiratot kiadták a párt közgazda­sági bizottságának. Ezután K r ü g e r Aladár előadó Ismertette a törvénykezés ugyszerüsitéséről szóló törvényjavaslatot. Rámutatott arra, hogy a ja-. . vaslat hosszas előkészítés és a szakemberekkel folytatett tárgyalá»o>k^ után nyerte mostani alakját. Hangoztatta, hog*£ mennyire szükségessé vált ugy a pclgári, mint a büntető igazságszolgáltatás egyszerűsítése. A ja­v slat főleg az alaki jogszabályokat egyszerűsíti, bár néhány helyen az anyagi jogszabályokra vonatkozólag Is történik intézkedés. Az alapelveket érintetlenül hagyja a javaslat, de tekintetbe veszi a zekat a kirvetclmé- ^ ny-eket, a melyeket az élet támasztott az igazságszolgáltatásokkal" szem^íi. A helyzet oda fejlődött, hogy a perbeli 1 garanciákkal visszaélések történtek,, felesleges alakszerűségek gátolta k az igazságszolgáltatás menetét, a költségek túlságosan felszaporodtak,szükségessé vált a redukció, a bíró­ság ek tehermentesítése., az indokolatlanul elhúzódó ügyekben, az elintézés gyorsítása, a jobb, alaposabb és egyszerűbb Ítélkezés biztosítása„Végered­ményben ezek az intézkedések lehetővé fogják tenni a birói létszám csök­kentését is.A javaslat csak fitlytat ja' azokat a törvényes intézkedéseket, amelyek ezen a téren már megkezdődtek. Ezután az előadó behatóan Ismer­tette a javaslat egyes intézkedéseit, s. végül megemlítette, hogy* az igaz ságügyminiszter f elha taLmazást kaparra,hogy egységes szerkezetet ' állapítson meg a polgári perrendtartásra nézve, amely hitelesítés végett a királyi kurla • X teljes ülésének lesz előterjesztendő, s azután az 'országgyűlésnek kell bemutatni. Elsőnek Tomc sányi Vilmos Pál.szólt hozzá a javaslat­hoz és azt általánosságban el-fogadta. Kérte az értekezletet, hogy a rész­letes tárgyalást halassza más alkalomra, részben mert a javaslatban sok •"* anyag van összesűrítve, részben pedig mivel vidéki tartózkodása miatt nem tudott elkészülni a javaslat tanulmányozásával és a részletekhez még ner tudna hozzászólni, <* Z s I t v a y Tibor igazságügyminiszter emlékez&tfetett arra, hogy annak idején a párt jogászt^.gjait tájékoztatta a törvényjavaslat— tervezet f elolts \ t* » az Igazságügyi bizottság^tagjaival ismertette • a. a javaslatot. Az emiitett jrgászképviselők értekezletet is tartottak a tervezet ügyében ós a pclgári részre vonatkezó állásfoglalásukat huszonegy pontban közölték vele. Ezeket a módcsitásokat majdnem teljesen keresztülvitte a javaslatban. Hangtztatta ezután a miniszter,hogy • minden elyan módosítást szívesen ve-sz, amely meg nem hiusítja a javaslatnak azt a törekvését, hogy a törvényhozást az állam és a jogkereső*közönség részére egyaránt gyorsabbá és olcsóbbá tegye. A párt nem jogász tagjai, akik még eddig nem foglalkoztak a javaslattal, a maguk részéről bizonyá­ra szívesen látják érvényesülni azt a tendenciát, amely a. törvénykezést nem teszi rosszabbá, de emellett gyorsabbá és olcsóbbá,. Nem szereteié,ha a vita lneokolatlanul elhúzódnék, mert a törvényjavaslatot június végével életbe kell léptetni, s a jogászképviselőkkel ATOCTTtt a törvényjavaslatról tartott tárgyalás után helyesnek találta, hogy a költségvotásben már azokat az alacsonyabb összegeket vegy-e fel, amelyek a javaslat által el­érhető^ takarékosság alapján adódnak. Ha a javaslatot nem lehetne ideje­korán életbeléptetni, ugy a kcltségvetéskeh beálló hiány oótlásáról tel­lene gcndos-kcénl. Ezután a miniszter megemlékezett arról, hegy nem jo­gászok részéről és olyan oldalról,ahcl nem ls tartották érdemesnek elol­vasni a törvényjavaslatot, éles bírálatok jelentek meg-és a nyilváncsság /folytatása követke zik/ ± ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents