Magyar Országos Tudósító, 1930. február/1
1930-02-03 [031]
Kézirat. Harmadik ki a ö á s Budapest, 1930. február 3, ^ l J» tlU^^^l^ TzáC G»CP KLüiBELSBER0 KUNC A K 1 RT8 ' .3R v folytatás 1,/ ság az utolsó 50 esztendőben derekasan kivette részét a társadalmi mun'-áb-'él, annak minden vonatkozásában, A hitközségnek utolsó elnöke, az egy éwei ezelőtt elhunyt Kaszab Aladár a közéleti tevékenységbe még egy ideált vitt bele, az emberszeretetet, az ember megbecsülését-, az emberek kölcsnös megértését , Ezt kívánta szolgálni ; ."al a fejedelmi hagyatékkal, amelyet a fcíagyar Tudományos Akadémia^iagyott «• Amikor most megjelent közöttünk a magyar iCul túrának legfőbb őre és vezetője, gróf Klébelsberg Kun" miniszter Ooycellentlája, /taps és éljenzés/ , természetesnek tartom, hogy Öexcellentiája lelki szemeivel vizsgálni fogja azt a kérdést,hogy Utolsó ötven esztendőben mit végeztünk mi magyar zsidók a magyar nemzet kulturális munkájából* Nem szándékom mindezt felsorolni, de mindebből kiragadott egy képet , amely beszédesebben szól<majd mindennél. Több mint 70 esztendővel ezelőtt építette a hitközség a T>&i?h-j-utcai templom át. A templom architektonikus szépségét megbámulta itt minden külföldi. Ezt a templomot mi most körül fogjuk venni különböző :ntézményeK^elo Lesz mellette egy nyilvános múzeum, egy nyilvános könyvtár. Lesz egy iskola, kiegészítője a perifériákon lévő hitközségi iskoláknak, amelyek közül mindegyik kapuja homlokzatán hirdeti, hogy a magyar zsidó 1 ' iskolája kapcsolatban akar állni azokkal a magas értékekkel, amelyeket a mag; r ar kultúra számára az Öexcellentiája vezetése alatt áll u iskolák jelentenek. A templom mellett fog végül állni még egy templom, a hősök temploma, amelylyel emléket akarunk állitaii a v.lágháoruban elesett l0.0C0^tö t bb zsidó hősnekc Ebben a hősök templomában, megihledve az ő szellemüktől"akarunk fohászkodni azért, hogy az Úristen állítsa vissza ezt a mi magyar hazánkat régi fényében,, régi hatalmában., •UÍS ha öexcellentiája egyszer megszemléli a város különböző helyein korházainkat, 3zeretetháEun^at és egész £or^más intézményünket, amelyeket felsorolni most nem is tudok, akkor kénytelen lesz azt mondani: megtettétek emberi mivoltotokból folyó kötelességteket kifogástalanul* Ezt tettük a multb'n és igy fogunk tenni a jövőben is. Kifejtette ezután, hogy a magyar zsidóságon él az optimizmus, az a törhetetlen meggyőződés, hogy a históriának visszatérő korszakai visszahozzák megint hazánk régi fényét, régi dicsőségét. Arra kéri a minisztert haladjon tovább nagyszerű rendeltetése utján, terjessze a kultúrát tovtb b, mert a kultúra az egyetlen, amely a világ megbolygatott egyensúlyát helyreállíthatja, amely az embereket megtanítja arra, hogy értsék meg egymást)*. Arra kéri a minisztert, vezesse ki az emberiséget abból a bábeli zür-zavarból, amelybe a nag?/- világégés bevetette „A miniszter Is, a főpolgármester • is •• vigyék magukkal azt az impressziót; hogy a magyar zsidóság teljesítette a kötelességét a magyar haza és emberiség iránt. ?lr. Dési Géza országgyűlési képviselő szólt ezután. Azzal kezdte, hogy a kultúrához egyetértés, szeretet és békesség kell, ftiert a harc gyűlöletet, romlást idéz -oló 0 Az, aki ma a magyar kultúrát vezeti, gróf Tisza István belső munkatársa volt az ő eszmélnek letéteményese.^ az o célkitűzéseinek osztályosa, A miniszter ma este 9 Nemzeti Kaszinóban gróf SzJchenyi I.. tv én serlegét fogja avatni,. Erre az avató beszédre bizonyos, hegy nem kell sokat készülnie, mert Széchenyi egész élete, egész munkássága azokat a tanulságokat tartalmazza, amelyek3t/ma gróf Klebelsberg Kunó f\ vélt valóra, firóf Klebelsberg Kunó egy uj jelszót tett nemrégiben nép' szerűvé; a harmincas évek korszakának jelszavát. A nemzet regenerációs "T* munkáj ának volt ez a korszaka, amely a nemzeti erők egyesítését és az egyesítés révén a magyar nemzet feltámadását eredményezte„ Ezt szolgája Klebelsberg is és mikor ma a magyar zsidóság ünnepén megjelent, hangsúlyoznunk kell előtte, hogy a zsidóságnak a magyarsággal közös a sorsa, közösek az / folytatása következik/