Magyar Országos Tudósító, 1930. január/2
1930-01-20 [030]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ. Kézirat p Második kiadás Bud?-p-st,1930. január 20. XII. évfolyam, 15.szám. HÍREK. PATSZ MÜRIA LETT 193?.-ÉVRE MISS MAGYARORSZÁG. Vasárnap délelőtt tizenegy éréi kezdettel folyt le a Pásti Lloyd Társulat nagytermében Magyarország legsze'rh leányának megválasztása. Már reggel 9 órakor érkeztek az első jelentkezők,, és tizenegy órakor még mindig nagy csoportokban vonultak az elődöntő bizottság elé azok, akik eddig nem jelentkeztek és az utolsó érában határozták el, hogy résztvesznek a választáson. * •* r A karzatokon a kisérőket, anyákat, testvéreket és fivéreket helyezték el, akik talán elfogultabbak voltak, mint a jeleltek. Tizengey éra után bevonultak a zsűri tagjai, közöttük volt: gróf Teleki Sándcrné, Beöthy Zsolt, Porzsolt Kálmán, Petrovich Elek, Kisfaludy-Stróbl Zsigmond, Heltai Jenő, Hegedűs'Gyula, Góthné Kertész Ella, Góth Sándor és még több kiváló társadalmi tényező. Nemsokára ezutí megérkezett a tavalyi Miss Magyarország Simon Erzsébet, férjével Brammer Pállal A tavalyi szépségkirálynőt a teremben lévők nagy éljenzéssel fogadták. Ezután megkezdődött a jelöltek felvonulása. Először a budapestiek léptek a zsűri elé, majd a vidékiek. Mikor a vidéki leányok csoportját engedték a terembe, _ sokan fogadkoztak, hogy újra vidéki lány lesz a szépségkirálynő. Az első és második felvonulás után körülbelül 20 fiatal leányt választott ki a zsűri, , . Ezeknek felvonulása után a fesüri tagjai kivonultak és a következő idöntést hozták; Miss Magyarország, 1930'. P a p. s z Mária lettJJ_ Qbudán._ lakik£f£deeapja tengerészkapitány voltjípa háborúban elesett, f_özvegyedesanyjaVa 1\ .. Miss Magyarország két- udvarhclg G e r ő Györgyi budapesti és R a d ó Magda pécsi jelöltek^ Az eredményeket Maurice de ?7aleffe és Incze Sándor hirdették ki. A Himnusz eléneklés vei ért véget az 1930-as s zépségkirálynőválasztés. /lOT/B. 1A*1 P'ítJtU*. A BOLYAI REÁLISKOLA VOLT ISKOLH.TÁKSAINAK SZÖVETKEZETE IS EMLÉKET ÁLLIT HÍSI HALOTTAINAK. A Bolyai-reáliskola Volt Iskolatársainak Szövetkezete január 19-én P o z z a y Zoltán tanker. kir. főigazgató elnöklete alatt látogatott összejövetelt tartott az intézetben, amelyen a volt tanítványok közül P e k e Manó egyetemi tanár, Hajós Alfréd műépítész, Zerkovitz Béla müépités? és zeneszerző stb. is megjelentek. Táv clnaradás át kimentette Kertész K, Róbert h.államtitkár. Az elnök részletes és mindenre kiterjedő tájékoztatást nyújtott az Egyesület céljairól, törekvéseiről és terveiről. Utána B e k e Manó nagy melegséggel mutatott arra, hogy mily szép feladatai vannak az Egyesületnek még az idegenben élő volt tanítványokkal szemben is és buzdította különcsen az Ifjabb nemzedéket, hogy minél szorosabb kapcsolatét tartsanak fenn az iskolával. Lelkesítő szavaira elhatározták, hogy az Egyesület minden h ö olsö hétfőjén, este P óra után a Magyar Világ vendéglőben /Alkotmány u./ összejövetelt tart és ez a hely a volt taniványok állandó találkozó helye marad. Tetszéssel fogadták el Bozzay Zoltán főlgazgat 0 azon indítványát is, hogy minő -J évben június harmadik vasárnapja az intézet ünnepnapja legyen, amikor a volt és a jelenlegi tanítványok közös ünnepélyt tartanénak. Ezen a napén lennének az érettségi találkozók és a tanévben éretségizettek elbúcsúztatása \B . Az elnök ezután ismertette az intézet hősi halottainak emlékét megörökitő terveket. JevTslatára az Egyesület felkérte H a 1 ó s Alfréd müépitészt a nagynevű inté zethez méltó terv elkészítésére, amit ó készséggel el is vállalt, Az emlékmű kivitelével Lant a y Lajos szobrászművészt bizták meg. A felavatási ünnepe ségek az őszei lesznek. Az Egyesület felkéri aiz iskola veit tanítványait,hogy a hŐ3Í halottakra vonatkozó adataikat közölni, az emlékmű költségeihez hezzáiárnlni és adományaikat az igazgatósághoz mielcb b megküldeni szíveskedjenek. /MOT/B. 1 tb****^ \ A LAKOK SZÖVETSÉGÉNEK NYILVÁNOS ANKÉTJE. A *zékesf ő vár*s» ház bérszabályzatnak f a szociálpolitikai osztely által szerkesztett tervezetét a Lakék Szövetsége nyilvános ankéten kívánja tárgyalni. Az ankét január 22-én délután 6 órakoríj/u tárgyalásokat 24-én,pénteken folytatják. ElőadéK: Fáy Sándor,Győry Ákos, Pekk István, ErdélyiMiklós, Sebestyén Ernő, Laufer Jézsef, Hirsch Ödön, Bee • Oszkár, Geitéin Sándor, Molnár Márton, Berinkei lenes, Popper Elemér, Jordán Lajjs, és Gleichmann Lajos. /MOT/B.