Magyar Országos Tudósító, 1930. január/2

1930-01-18 [030]

3-törvényszéki kiadás, Bodapes t,193o . jáfluái' 18, EGY NYUGALMAZ OTT ŐRNAGY FOGALMAZÁST PERE A TÁELA ELCTT. AZ IZGATOTTAN VISELKEDŐ VÁDLOTT UJA3E VÁDAKAT HANGOZTATOTT A TÁBLAI TÁRGYALÁSON. A királyi ügyészség felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétsége elmén még 19£5-ben vádat, emelt Osakurda Rezső rokkantállományu őrnagy ellen, mert Prózik Frnő dr .. lakás hivatalba beosztott törvényszéki bíróról óly kis­jelentést tett,hegy Brózik dr, törvénysértésekkel emelte jogerőre az ő ki­lako Itatási ügyét, A elint et "törvényszék 3 ohadl-t anác s a a bizonyítás lefoly­tatása után megál lapított a, hogy -sakurda Rezső már a lak ás hivat á Iban való eljárás során is gorombáskodott, vádjainak sincsen semmi alapja, ezért a bí­róság, figyelembe véve a fennforgó enyhítő körülményeket, százhúsz pengő pénzbüntetést szabott ki, de ennek az Ítéletnek a végrehajtását is felfüg­gesztette. A tábla Gadó-tanácsa még a mult esztendőben elrendelte a bizony! tás kiegészítését és a védelem több uj tanuját is kihallgatták. A mai foly­tatólagos feletbviteli tárgyaláson a lakáshivatali iratokból újból csak azt állapították meg, ezt igazolták az ujabb tanúkihallgatások is, hogy a lakás ­hivatal Osakurda lakásügyében teljesen szabályszerűen járt el. ^éler Béla dr. főügyészhelyettes vádbeszéde után az utols-ó szó jogán Osakurda Rezső sz°lalt fel és idegesen kifakadt a királyi Ítélőtábla ellen is, a törvény­sértések egész légióját vetette szemére a táblának, szerinte a tanuk kihall gatása törvényellenesen a távollétében történt, a vádirat kikézbesítése sem történt szabályosan. Mindezt rendkívül ideges, izgatott hangon adta elő a nyugalmazott őrnagy s végül formálisan vádat emelt az elsőfokú Ítéletet ho­z° Schadl Ernő dr. tanácselnök ellen is. A királyi Ítélőtábla rövid tanács­kozás után ugyancsak megállapitrtta Osakurda bűnösségét, háromszáz pengő péa pénzbüntetésre Ítélte, de a büntetés xxx,xx felfüggesztésének a mellőzését hatálytalan totta. Az Ítélet kihirdetése közben Osakurda izgatottan felpattant a he lyéről, hirtelen elhagyta a tárgyalótermet, később azonban a felesége kérle­lésére Ismét visszatért és akkor Gad^ elnök figyelmeztette.hogy agresszív magatartásával xxxx csak önmagának árthat és a felelőtlen vádaskodásoknak újból csak reánézve lesznek káros_következményei. Osakurda Rezső egyébként a tábla Ítélete ellen semmiség! panaszt jelentett be. /MŰT/M. A RÁOZ VILMOS-DARVAI. JÁNOS ÜGYFEN A T ÁB LA SORONKIVÜL KITŰZTE A EELEFB ­VT TELI TÁRGYALÁST. Rácz Vilmos dr.-t és Rarvaí ^ános dr.át mint ismeretes, a büntetőtörvény­szék ^rayzell tanácsa hamis vád büntette címén háromévi fegyházra itélte éa mindkettőjüket nyomban letartóztatásba helyezte. Rácz Vilmos és Darvai János néhány héttel ezelőtt igazságügymíniszteri engedéllyel elhagyhatták a fog­házat, ügyük közben felkerült a királyi Ítélőtáblához, ahol Degré Miklós dr. táblaelnök a védők kérését honorálva megadta a soronkívüliséget, ugy hoy Lehoczky tanácselnök, akiiiez a Rácz-ügy kerül, s^ronkivül február 11-ére tűzte ki ebben az ügyben a felebbviteli főtárgyalást. /KOT/ M. — - A KALOCSAI TÖRVÉNYSZÉK NÉGY NAPIG BUDAPESTEN TÁRGYAL EGY MONSTRE SAJTÓ* PERT. Alig fordult még elő, hogy vidéki törvényszék Budapesten tárgyal, nemrégi­ben -öreky Géza dr. a tüntetőtörvényszék elnöke kezdte meg azt a gyakorlatot hogy költségkímélés és praktikus okok miatt a büntetetörvényszék kiszállt és a helyszínén tartotta meg a fctárgyalást, hogy a helybeli tanukat ne kell­jen Budapestre idézni. Azóta volt már néhány hasonló tárgyalás, most pedig vidéki törvényszék jön fel praktikus okokról az igazságügyminiszter hozzája rtilásával a pestvidéki törvényszék tárgyalótermébe tárgyalni. A per anyaga egyébként az, hogy a Pestmegye cirr.ü közigazgatási hetilap 192B őszén cikket közölt a pestszentlőrinci pár^e11ázásokról, A oikkben foglaltak miatt Ago­rasztó Tivadar, Pestmegye akkori alispánja vizsgálatot indított Kuszenda La­;;CR pestszentlőrinci főjegyző ellen, Kuszenda viszont sajtórágalmazásért pert indított Zsein'r ery A, György hírlapíró, a cikk" szerzője ellen. A kaloccá törvényszék mult év júliusában helytadott a valódiság bizonyításának és kö­zel száz tanú kihallgatását rendelte el. Minthogy pedig a tanuk túlnyomó része rővárosi vagy pestkörnyéki lakos, a január C2-től 05-ig tartó tárgya­lást a pestvidéki törvényszéken tartják meg. A vádlottat Halász Lajos dr. xx miniszteri tanácsos, ügyvéd védi, a tanuk között szerepel Preszly Elemér dr. !: estiregye főispánja, Agcrasztó Tivadar nv. alispán, Eckhardt r ibor, Szemere István stb.stt, /MOT/M,

Next

/
Thumbnails
Contents