Magyar Országos Tudósító, 1929. december/2

1929-12-23 [028]

MAGYAR GR SZAGOS TUTTSITo. Kézirat. . J-J* Második kiadás. Budapest, 1929. december 23. í ^ XI. évfolyam, 293. szám.­H I R EK,. FELAVATTAK A SZOBAFESTŐK üj SZEKHÁZÁT4 Vasárnap délelőtt avatták fel a Budapest Székesfővárosi Szobafestő- címfestő- Mázoló, Ararnyozó és Fényező Ipartestület uj székházát a 7esselényl-ut 73. számú házat. Az avató dísz­közgyűlésen megjelentek többek között: Ferlaky György országgyűlési képviselő, Bittner Jáncs a Kereskedelrr.i és Iparkamara alelnöke, Szávay Gyula főtitkár, Latinak Jenő fővárosi bizottsági tag, Pcbsa László, az IF03Z igazgatója, to­vábbá több ipartestület elnöke. Az ünnepségre eljött a ausztriai festclparosek szövetségéneV elnöke és alelnöke is. A Budai palárda éneke után Lovász Gyula ipartestülti elnök megnyitéteszédében azt hangoztatta, hegy a mostani nehéz gazdasági vi­szonyok között a festőiparosság összefogása és áldozatkészsége teremtette meg az uj székházat, Rajd ismertette a székház építésének történetét. G a r a i Nándor köszöntötte a bécsieket, akiknek nevében Franz W e 1 s s mondott köszönetet. B i t t n e r János együttmüködére, összefogásra buzdította az iparosokat és kereskedőket, T e r 1 a k y György pedig azt hangoztatta, hegy a trianoni Magyarországban mindenki egyformán szenved s"énnek a szenvedés­nek eggyé kell forrasztani a sziveket. P o b s a László dr., a ki a festők házéban a régi cehek egyik várbástyáját látja, hangoztatta, hogy a magyar ipa­rosságból a tradíció nem halt ki. Latinak Jenő Hadik János gróf, mint az O.K.T, elnöke nevében mondott üdvözletet s az iparosságot szervezkedésre buzdította, D a r t a Artúr, Apor János, Kovalóczy Rezső, Musztetz Já­nos, Farkas Elek, dr. Póczy Sámule, Némethy Varga Jakab mondottak még besze­det, majd Kovács Ferenc indítványára elhatározták, hogy Lovász Gyula portré­ját a diszterem számára megfesthetik. Este a testület tagjai banketten vettek részt. /MOT/B. VASALÁS KÖZBEN OÁZMERGEZE3T SZENVEDETT. I g 1 e r Ferencné 49 éves háztar­tási alkalmazott vasárnap este a Visy Imre-utca 10 3zámu házban léve szolgála­ti helyén vasalt. Az asszony éjfél után 2 óra tájban rosszul lett és eszméle­tét vesztette. Munkaadói értesítették a menteket, akik megállapították, hogy széngázmérgezést szenvedett. A mentők a Rókus-kórházba vitték.- /MOT/M. 1949 SZE" ELYT RÉSZESÍTETTEK A MENTŐK A MÚLT HÓNAIBAN nLSÖSEGITSEGFEN. A Fudapesti Önkóntes Mentőegyesület most tette közzé november havi statiszti­kai kimutatását. A mentek a mult hónapban 1360 férfit, 627 nc't és ^2 gyermeket, összesen tehát 1949 személyt részesítettek első segítségben. Baleset 830 volt, közülük sebbel fi45-öt, égési és felmart sebbel 43-at, lőtt sebbel 7-et, törés­sel 98-at- szállítottak kórházba. Világitógázmérgezés 30, egyéb gázmérgezés 12 volt. Mérgezés miatt 97 személyt részesítettek elsősegitségben. Foglalkozási baleset 546 volt. A vasút 2, a villamos 22, a személyautó 64, a teherautó 9, a moterkerékrár 7, kerékpár 7, a lovaskoc3Í 10 személyt gázolt el. Öngyilkos­ság 142 veit. Az öngyilkosok közül szúrással 18- , # önégetéssel 1, lövéssel 5, leugrassál 7, akasztással 16, vuirteugrással 7, elgázolással 3, mérgezéssel 65, gázmérgezéssel 19, egyéb módon 1 személy kísérelt meg öngyilkosságot. Halva 18-at találtak. Az öngyilkosok között 61 férfi és 81 nő volt. MOT/P. ELÁRVEREZIK A NOVEMBER 30-IG LEJÁRT ZÁLOGTÁRGYAKAT. A m.kir. postatakarék­pénztár kézizálogkölcsön üzletében, valamint annak közvetítőinél elzálogosított és november 30-ig lejárt, de ki nem váltott, illetőleg nem rendezett zálogtár­gyakat, továbbá az Árverési csarnokhoz eladásra beadott, de vevőre nem talált ) és a csarnoktól 30 nap alatt el nem szállított különféle tárgyakat január 2.­' ától kezdöricleg nyilvános árverésen eladják. Az elzálogcsitóknak és elárverez­tetőknek jogukban áll tárgyaikat az árverés megtörténtéig kiváltani, illetve magukhoz váltani. Az arany, ezüst és ékszertárgyak árverését hétfőn, szerdán és szombaton, az egyéb ingóságokat hétfő kivételével minden hétköznap délután 3-tól « óráig árverezik el a csarnok helyiségében /iX. Lónyai-utca 30-32./. /MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents